Bemutatkozás: Baróthy Zoltán vagyok. 1977-ben születtem, gyerekkoromat nagyrészt Győrben töltöttem, de 1995 óta Budapesten élek. A mentori programba mint író kaptam felkérést, de ezzel a megjelöléssel azért szeretnék szerényen és óvatosan bánni, hiszen önálló könyvem egyelőre nem jelent meg (és író még attól sem lesz az ember; tudok például valakiről, aki szerint tíz könyv már nagyjából elég, hogy valaki írónak mondhassa magát). Mindenesetre különböző antológiákban (pl. Köztéri mulatság, 1998, Budapest, Palatinus), illetve "mások által színvonalasnak mondott" folyóiratokban (Holmi, Műhely, Műút, Tiszatáj, Mozgó Világ stb.) viszonylag sok prózai szövegem megjelent már.
Újságíróként szabadúszóként írok sok helyre, és foglalkozom reklámszövegírással is.
Ha nem a gép mellett ülök, és mindenféle szövegeken töprengek, szívesen futok, emellett sokáig kungfuztam, és imádok focizni.
Milyen elvárásokkal jelentkezett a mentori szerepre?
Kíváncsi voltam a mostani majdnem-felnőttek, fiatalok gondolataira, problémáira. A kíváncsiság, az érdeklődés fontos. Ha az van, nem baj a távolság, marad közös nyelv, amelyen szót értünk.
Önnek volt-e mentora, aki akár tanulmányai során, akár később támogatta, segítette szakmai vagy egyéb területen?
Voltak rám nagyon erős hatással páran, de mentorom nem volt.
Miért tartja fontosnak, hogy sikeres szakemberek egyéni segítséget nyújtsanak a pályájuk elején álló tehetséges fiataloknak?
Mert úgy tapasztaltam, hogy a jelenlegi iskolarendszer őrült rohanásában, és ebben az egész teljesítménykényszeres életben igen kevés valódi figyelem irányul a fiatalokra (is), beleértve azokat is, akik kiugróan tehetségesek. Az egymás iránti figyelem közös felelősségünk, és ennek érdekében - a magam szerény eszközeivel - én most éppen így próbáltam meg tenni valamit. Nem tudom, a szakmaiságnak mennyi szerepe van a dologban, azt hiszem, az emberi oldal fontosabb.
További gondolatai:
Ha van tanulsága számomra a fiatalokkal való foglalkozásnak, az az, hogy beszélgetni kell velük. Sokat. Partnerként, egyenrangú félként kezelni őket, mert úgy látom, valami súlyos rendszerhibából kifolyólag sokaknak ebből még késő tizenévesen sem nagyon jutott - vagy csak nagyon kevés. Beszélgetés, figyelem egy idősebb (és bizonyos területeken tapasztaltabb) ember részéről, azt hiszem, ez hatalmas muníció nekik, és önbizalmat ad.
