Neki mindenki közönség. Jó színész, valószínűleg jó színházcsináló; vélhetően jó filmrendező is, különben nem nyert volna rövidfilmfesztivált. Egy pesti-piliscsabai srác, aki összetartó, de előrevivő családi háttérrel indult, és lett koleszos az esztergomi ferenceseknél. „Szerették volna, hogy a saját közegemben próbáljam ki, mit érek” - vélhették szerinte a szülei, amikor kamasz fiukat elengedték. De tizenhárom éves korában kezébe nyomtak egy kamerát. A bentlakásos létet egyébként ajánlja másoknak is. „A kollégium leképezi a valóságot. Megtanítja az embert, mi megy a világban.”
A kamerája nyitott ablakot a világra. Eleinte még „gépben vágott”, aztán már vágóasztalon illesztgette össze korai szerzői filmjeinek snittjeit. Csinált két- meg három- meg tízpercest… Mi sem volt természetesebb, mint hogy rendezőnek jelentkezzék a színművészetire! Azt mondták neki, ahhoz még fiatal, de fölvették színésznek… Három év múltán, párhuzamosan a színészmesterséggel, színházrendezői tanulmányokba is fogott. Aztán, amikor az első diplomáját megszerezte, a másikért már mégsem törte magát. Sokan bolondnak nézték, de addigra visszakanyarodott a gyökerekhez: most egész estés játékfilmről álmodik…
Vagyis színház? „Kicsit dühös vagyok a kőszínházi kultúrára, mert nem injektálja magába a következő nemzedéket.” Tehát inkább film? „A színház jelen idejű, a film hosszú távú”. Bár tulajdonképpen mindegy. „Tematikában gondolkodom, ami a generációmat érdekli, nem három-négyszáz éves darabok aktualizálásában”. És úgy egyébként is. „Ma nincsen, mint volt valaha, »sorok között«. Ma csak »sorok között« van!” Mert milyen a mostani színház? „Régi darabokat, régi formákat látunk. Nem történetet.” Tehát mégis inkább a film? „A színház felnagyít, a film hajszálpontosan az, amit akarok. A film lezárja a dobozt.” És akkor mi a helyzet a színészettel? Hát… a színész lelkén át azonosul a darabbal a közönség…” Akkor miért, hogy mégsem…? „Egy évig stúdióztam a Bárka Színházban. Amikor előadás volt, ötre bementem, aztán órákat vártam a jelenetemre, hogy bevigyek egy tálcát. És tízkor végeztem…” Ez neki kevés volt. Ráadásul ő inkább képben gondolkodik. „Azt akarom megmutatni, hogyan élik meg az emberek a kapcsolataikat.”
Ő meg este, éjjel él. Nem jár annyit színházba, amennyit szeretne, moziba hetente jut el, ugyanis dolgozik, dolgozik, rengeteget dolgozik. „Nincs meg az a két-három óra sem naponta, legalább hetente, amikor leülhetnék olvasni… Hogy ne felejtsem el, emberi lény vagyok, nem robot!” Minden produkciója végén annyira elfárad, hogy elhatározza: abbahagyja. Aztán kezdi elölről, mert csakis a munka érdekli. Azt gondolja, mindent a saját bőrén kell megtapasztalnia. És azt reméli, valahol, valamikor összeér az a tudás, ami csak a könyvekben van megírva.
Mentor: Kereszty Gábor
Tetszik a lendülete, a bátorsága, az a tehetsége, ami miatt bárhol a világon felfigyelnének rá. Nem ismer kompromisszumot, és nem tétlenkedik. Dönt, igazgat, rendez, irányít, és legfőképpen másokat inspirál. Valami olyat hoz létre, ami nagyon mai, nagyon XXI. századi. Egy olyan alkotó, teremtő művész, aki iparos is egyben. Társulatával megváltoztatja mindazt, amit az alternatív színházról ma tudunk. Már látom, hogy a program végére ő lesz az én mentorom.
