Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Interjúk

Joan Freeman pszichológussal beszélgettünk.

A 4-8 éves gyerekek tehetségének azonosítására, „kitapogatására” alkalmas játékos mérőeszköz csomag a Kíváncsi Láda. Erről kérdeztük a módszer egyik megalkotóját, a II. Kerületi Pedagógiai Intézet Tehetségpontjának szakemberét: Laczka Máriát.

Dr. Gambár Katalinnal, a Gábor Dénes Tehetségpont vezetőjével, a Gábor Dénes Főiskola kutató tanárával beszélgettünk tehetségről, innovációról, a tehetségpont diákműhelyeiről.

A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola zenész tanulói rendszeresen lépnek fel és érnek el helyezést magyar és nemzetközi versenyeken. Két ifjú tehetséggel, Mátyás Gergővel és Tóth Józseffel 2013-as sikereikről beszélgettünk. 

A Magyarországon lassan terjedő, Trail-O nevű sport a tájfutás „kistestvére”, amit elsősorban, de nem kizárólag mozgássérültek számára alakítottak ki.

Harkányi Adrienne pályatanácsadó szakpszichológussal beszélgettünk életpálya tervezésről, élethosszig tartó tanulásról, önismeretről.

Interjú dr. Cziráki Szabinával, az Országos Tudományos Diákköri Tanács titkárával az OTDK-ról, a Tehetségútlevélről és szakkollégiumi tehetséggondozásról

A MATEHETSZ (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) egyik legnépszerűbb kiírása volt a külföldi versenyeken való részvételt segítő Határtalan lehetőség elnevezésű felhívás. A Körösladányban és térségében társastáncot tanító Bögre János tanítványai valósággal taroltak két csehországi táncversenyen.

Mátrixszemlélet és a Z generáció gondjai, a tehetségbarát társadalom és a szakképzés összefüggései: a Tehetségsegítő Tanácsok Országos Kollégiumának (TTOK) elnökével ezekről a témákról is beszélgettünk.

Oláh Gábor kémiatanár az elmélkedés, az álmélkodás, a kísérletezés és versenyeztetés fontosságáról.

Juhász Dóra és Szerencsés Gabó a MOME elvégzése után vágtak bele közös tervezőműhelyük, a Lucky Shepherd Showroom kialakításába és működtetésébe.

A szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium az utóbbi években számos, nagy összegű pályázat nyertese volt. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan csinálják.