Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Mentor Program

A Matehetsz a Tehetségek Magyarországa Program (EFOP-3.2.1), valamint a "Tehetségalumni közösségépítés" NTP-TFV-M-19 azonosítószámú pályázat egyik programelemeként Mentor Programot hirdetett köznevelési intézménybe járó, Magyarország területén élő és/vagy tanuló, 15-19 éves fiatalok részére. 

A program keretében eddigi pályájukon kiemelkedő eredményeket elért szakemberek (mint mentorok), valamint szakmai előrehaladásuk érdekében személyes támogatást/tanácsokat váró tanulók (mint mentoráltak) dolgoznak együtt három hónapon át. A program célja a társadalmilag aktív, a közélet iránt érdeklődő fiatalok támogató képzése az orientációjuknak megfelelő szakmai területeken túl olyan témákban, mint például közéleti kommunikáció, döntéshozatali folyamatok, projektmenedzsment.

Magyarországon a 2000-es évektől kezdődően vett lendületet a mentorálás mint tehetségsegítő tevékenység. A mostani programnak tehát voltak előzményei:
- A KutDiák mozgalom a természettudományos témákban tehetséges diákok felkarolásával felhívta a figyelmet arra, hogy milyen fontos szerepet tud betölteni a mentor a fiatal tehetségek fejlesztésében.
- A 2008-ban elindított Nemzeti Tehetség Program keretén belül (az Európai Unió támogatásával) megvalósított Tehetséghidak Program egyik eleme volt a Tehetség Piactér mentorprogram. Ennek keretében a Matehetsz szervezésében 2013-2014-ben több mint 200 kontrollált mentori együttműködés történt, sokféle kortárs diákprogrammal, készségfejlesztő tréninggel kiegészítve.
- A 2015 márciusa és 2017 februárja között (a Matehetsz szervezésében) megvalósult Magyar Templeton Program a világon egyedülálló, kísérleti tehetséggazdagító programként kereste a kivételes képességű magyar tehetségeket a 10-29 éves korosztályban itthon és a határon túl egyaránt. A komplex, többkörös, online teszteket és személyes interjúkat is tartalmazó beválogatási folyamat eredményeként közel 20.000 pályázó közül 314 fiatal magyar tehetség lehetett „Junior Templeton Fellow”. A Fellow-k egy éven át személyre szabott tehetséggazdagító támogatásban részesültek, melynek részeként csoportfacilitátorok kísérete mellett 10 fős kiscsoportokban működtek együtt, és mintegy 500 különféle egyéni és csoportos program közül válogathattak. A lehetőségek között a következők is szerepeltek: egyéni, magas szintű mentorálás, coaching, egyéni és kiscsoportos személyiségfejlesztés, kortárs közösségépítés. Ezen kívül kapcsolatépítési, kommunikációs, nyelvi, számítógépes, kutatási, innovációs, pénzügyi, vállalkozói készségek fejlesztése; pályaválasztási tanácsadás; társadalmi felelősségvállalás fejlesztése projektmunkával; változatos média-megjelenések biztosítása; közös nyári táborozás. A Fellow-k a program végét követően az öntevékenyen szerveződő Templeton Alumni csoportokban folytatják az együttműködést.
- A La Femme magazin „50 tehetséges magyar fiatal” programja 2012 és 2016 között három alkalommal keresett és mutatott be 16 és 30 év közötti tehetségeket, a legkülönfélébb tehetségterületeken. A tehetségek kiválasztásában, valamint a mentorálási folyamat szakmai és technikai megvalósulásában a Matehetsz és az NTP pályázatok biztosítottak forrásokat.

A mentorálás tekinthető egy közös utazásnak, amelynek során mentor és mentorált egy távoli úticélt tűz ki magának, ugyanakkor mindketten tisztában vannak azzal, hogy a közös utazásnak szakaszai, állomásai lesznek, amelyek többé-kevésbé előre tervezhetők. Egy-egy útszakaszt megtéve érdemes átgondolni, honnan hová sikerült eljutni, és mit érdemes következő közös célpontként kijelölni.
A mentorálás folyamata sajátos kommunikációs helyzetet teremt. A mentor hagyományos értelemben egy pártfogó, nevelő személyt jelent, aki bölcsességével, tapasztalatával és tudásával támogatja mentoráltját a tudás megszerzésében, a helyes út megtalálásában.  A mentor szerepénél fogva referenciaminta, akivel könnyen lehet azonosulni. A mentorált átveszi-átveheti a mentorálás folyamatában a mentor stílusát, érték- és normarendszerének elemeit, de akár világlátását is, ezért ez a szerep hatalmas felelősség is.
Éppen a magas fokú bevonódás lehetősége miatt fontos, hogy a mentorálás keretekkel rendelkezzen, amelyek világosak, kiszámíthatók és mindkét félre nézve kötelezőek. Fontos, hogy mindkét fél tisztában legyen azzal, mit várhat el ettől a kapcsolattól, milyen területekre terjed ki az együttműködés, és mi az, ami már kívül esik a mentori kapcsolat körén.

A mentorálás folyamata komoly elköteleződéssel jár mindkét fél részéről, hiszen több hónapig tartó, rendszeres közös munka áll előttük. Ez az intenzív együttműködés a kapcsolat kezdetén két egymást nem vagy alig ismerő személy között jön létre, akik közül az egyik egy nagy tekintélyű felnőtt, a másik pedig a saját útját kereső, még a karrierje elején álló fiatal. Ebben a sajátos helyzetben mindkét fél sokat tehet azért, hogy a közös munkát mindkettőjük számára megfelelő módon szervezzék meg. A mentorálás kereteit, határait a Matehetsz most elindított Mentor Programja is kijelöli, azonban a közös munka tartalmi, minőségi részét a mentor és a mentorált közösen kimunkált mentorálási terve szabályozza.
A mentori tevékenység során a mentor részéről a következőkre kerülhet sor:
• bemutathatja mentoráltjának saját szakmai területeit,
• bevonhatja a mentoráltat saját munkájába, kutatásába, napi tennivalóiba,
• megoszthatja a mentorálttal kapcsolati tőkéjét,
• tanácsot adhat a mentorált saját szakmai fejlődésével, ill. életpályájával kapcsolatosan,
• támogathatja a mentoráltat saját ötleteinek megvalósításában, ösztönözheti vállalkozókedvét,
• segítheti a mentorált szakmai eredményeinek publikálását, biztosíthat számára (szakmai és társadalmi célcsoportok irányába) megjelenési
  lehetőségeket,
• saját életútja, szakmai és személyes tapasztalatai alapján példát, iránymutatást ad a mentoráltat foglalkoztató szakmai vagy személyes jellegű kérdések megválaszolására.

A mentorok, akik életkorukat tekintve inkább juniorok, vállalják, hogy a mentorált fiatalok számára segítő támogatást adnak, a tanuló egyedi igényei szerint közösen megfogalmazott célok elérése érdekében, kifejezve társadalmi felelősségvállalásukat is. Lehetőséget biztosítanak továbbá a tehetséges fiatalok körében a példaképpé válásra is.

A felhívás 2019. szeptember végén került meghirdetésre, az együttműködés december elején indult, a teljes program zárása pedig 2021 júniusban lesz. A mentorokat a Matehetsz munkatársai kérik fel és kötik össze őket a tanulókkal. A mentorok többsége a mostani programban a Matehetsz korábbi projektjeiben részt vevő, kiemelkedő felnőtt fiatal tehetség, mivel a tapasztalatok szerint a 15-19 éves korosztály körében a kisebb korkülönbség több szempontból is segíti az együttműködést. Ugyanakkor nem maradnak ki a mentorok közül a tapasztaltabb szakemberek sem, akik már folyamatos tanácsadást, útmutatást bátorítást adtak a tutoráltak számára. A mentorok önkéntes alapon, társadalmi felelősségvállalásuk keretében vállalják, hogy a beválogatott mentoráltak számára mentori segítő támogatást adnak. A Matehetsz és a mentorok között létrejött önkéntes szerződés megkötését követően a mentorok a tanulókkal (a Matehetsz koordinálásával) háromoldalú együttműködési megállapodást kötnek: a megállapodásban rögzítik a folyamat lehetséges céljait, a kapcsolattartásuk módját, körülményeit és gyakoriságát. A mentoroknak aláírásukkal magukra nézve kötelezőnek kell elfogadni a Matehetsz Mentor Program Etikai Szabályzatát, valamint a gyermekvédelem és a közösségi média használatának szabályait.

A mentoráltak és a mentorok számára a Matehetsz a program ideje alatt további találkozókat, együttműködési lehetőségeket, a mentoráltak számára kiegészítő fejlesztő programokat kínál.

A mentor és mentorált rendszeresen dolgoznak együtt – személyes vagy skype beszélgetés formájában, de a Matehetsz is biztosít ezeken kívül lehetőségeket a találkozásra. Az ismerkedő alkalmat követően is tervezetten havonta, de a vírushelyzethez alkalmazkodva lesznek programok, ahol mindkét csoport további területeken bővítheti tapasztalatait, esetleg új témákkal ismerkedhet meg. A fő célja azonban ezeknek a találkozóknak az, hogy erősítsék a kapcsolati háló kialakulását a résztvevő fiatalok között. A tehetséges tanulóknak fontos az inspiráló közeg: minél speciálisabb érdeklődéssel bírnak, annál inkább. A mentorokra szintén jó hatással lehetnek a beszélgetések: élénkíthetik szakmai kreativitásukat; segítenek kizökkenni a mindennapok rutinjából; új megközelítéseket, ötleteket adnak számukra. Az eltelt években szerzett tapasztalatok megerősítik a szakemberek állítását, miszerint az önkéntes mentori segítségnyújtás általában különlegesen jótékony hatással van a mentori munkát végző személy mentális közérzetére is, szakmai kreativitására, valamint tudományos-gazdasági kapcsolatrendszerére.
Az együttműködés hivatalosan csupán három hónap, de a kialakult kapcsolat természetesen ezt követően is fenn szokott maradni.

A programban részt vevő fiataloknak a mentoruk ajánlása alapján lehetőségük lesz a Tehetségek Magyarországa Program keretében tanácsadást, kiscsoportos készség-, képességfejlesztést, utazási lehetőséget, ösztöndíjat is igényelni.

A letölthető Géniusz Könyvek sorozat a tehetséggondozás széles spektrumát kínálja. A Mentorálás a tehetséggondozásban című könyv mintegy összefoglalója a mentorálás szakmai szempontjainak.