Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Nagy Ákos

Munkakör: 
Miskolci Rendészeti Szakgimnázium - főtanár
jog, rendészeti igazgatási ismeretek, határrendészeti ismeretek

Milyen elvárásokkal jelentkeztél a tutori szerepre?
Nap, mint nap tapasztalom, hogy milyen nehézségekkel küzdenek a közoktatásban résztvevők, legyenek azok tanulók, vagy tanárok. Kíváncsi voltam, hogy a tehetséggondozó programok segítségével, hogyan lehetséges leküzdeni a legtöbb akadályt, ami meggátolja a tehetség kibontakozását. Tehát mondhatom úgy is, hogy a kíváncsiság hajtott, amikor jelentkeztem. Ugyanakkor magammal szemben magas elvárásokat támasztottam, támasztok. Szeretném a lehető leghatékonyabb segítséget nyújtani a tehetségígéretek számára.

Miért tartod fontosnak az egyéni segítségnyújtást a tehetséges fiatalok számára?
Amire a mai iskolákban kevesebb idő és lehetőség jut, ami ezáltal a háttérbe szorul, az nem más, mint a személyes figyelem. Minden tanulónak szüksége van arra, hogy értő szemekkel szemléljék tevékenységét, és csetléseire, botlásaira ugyanúgy fényt derítsenek, mint ahogyan eredményeit, sikereit felfedezik. Szükség van arra, hogy visszajelzést kapjanak, jó úton járnak-e és, ha igen, meddig jutottak már el a helyes irányban és mit kell tenniük, vagy éppen nem tenniük, ha ezen az úton szeretnének céljukhoz érni. A tutori program remek lehetőség azok számára, akik igénylik a szorosabb felügyeletet, figyelmet, törődést és képesek a tutor, illetve más segítők visszajelzésiből táplálkozni, az építő kritikákat, javaslatokat saját javukra fordítani.

További gondolatod, amit fontosnak tartasz a tutorálással kapcsolatosan:
Szeretném megtapasztalni az iskolai kötelezettségek teljesítésétől független, a kényszertől mentes, magát gyarapítani, ismeretit szélesíteni kívánó és bíró tanulói magatartást. Örömmel kísérném végig figyelmemmel, hogy a saját képességek és készségek szélesítése és elmélyítése, hogyan is valósul meg, ha a közoktatási eszköztárban nem szereplő lehetőséggel is élhetnek a programba jelentkező tehetségígéretek. 

 

Adatlap: