Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Az oktatás átalakulása a tudástársadalom és a mesterséges intelligencia korában

2019. november 8.

A debreceni SULISZERVIZ Pedagógiai Intézet és a SULISZERVIZ Oktatási és Szakértői Iroda XXI. konferenciáját szervezte Hajdúszoboszlón, 2019. november 5-7 között.

A résztvevők az oktatásban használható/használandó technikai újdonságokról, az innovatív pedagógiai módszerekről, jó gyakorlatokról, a következő évek kihívásairól is hallhattak előadásokat.
 

A fotón balról jobbra: Bajor Péter (Matehetsz), dr. Rádl Katalin főosztályvezető-helyettes (Innovációs és Technológiai Minisztérium),
dr. Péti Márton Ph.D elnökhelyettes (Nemzetstratégiai Kutatóintézet), dr. Polonkai Mária (NTT), Czeglédi Gyula polgármester (Hajdúszoboszló Város
Önkormányzata),
Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár (Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárság)

A konferencián a kormány és a köznevelési háttérintézmények vezetőinek, szakembereinek előadásai mellett felszólalt dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens,  a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke, aki A pedagógusszerepek változásai a tehetséges tanulók segítésében címmel tartott előadást.

Az eseményen Bajor Péter a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének ügyvezető elnöke a Fiatal tehetségek támogatása című előadásával szólt a jelenlévőkhöz.

A konferencián kreatív tartalmat kínáltak a különféle oktatást segítő eszközök, módszerek bemutatói, melyek közül a Matehetsz a Csibésztúra fejlesztőoldal izgalmas, tartalmas feladataival ismertette meg az érdeklődőket, fenntartva azt a szakmai hozzáállást, mely szerint nem az IKT eszközök létjogosultságát kell felülvizsgálni a fiatal felhasználók körében, sokkalta inkább a fiatalokra szabott, megfelelő színvonalú, fejlesztő értékű tartalmakat kell számukra elérhetővé tenni.

Csibésztúra, kezdőoldal