Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Cél a tehetség kibontakoztatása

2013. december 10.

A „Tehetséghidak program” – című kiemelt projekt keretében valósult meg a Régiók közötti tudástranszfer érdekében megszervezett Óvodai Fórum műhelybeszélgetése november 14-én a salgótarjáni József Attila Művelődési és Konferencia Központ klubtermében.

A rendezvényt Bratinkáné Magyar Éva, a Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója nyitotta meg: 
 
– A szervezetünk szívesen vállalta a program előkészítésében, szervezésében való közreműködést. Intézményünk is kiváló akkreditált tehetségpont, így kétség sem férhet hozzá, hogy ez a tanácskozás számunkra is kiemelt fontosságú. Örömmel tapasztaltuk, hogy a megjelent kollégák is lelkesen mondtak igent a meghívásra, és biztosan sokkal többen is szívesen jöttek volna, de sajnos a lehetőségek korlátozottak voltak. 
 
Ma ismét a csemeték állnak a tanácskozás középpontjában. Sokrétű pedagógiai tevékenységeink közül a tehetségek felismerése és fejlesztése a központi téma. A nevelő feladata mindig a gyermek személyiségének kifejlesztése és ezekben a nehéz teendőkben nyújt majd segítséget ez a mai fórum – hangsúlyozta megnyitó beszédében.
 
A nap folyamán az óvodai szakemberek megosztották a jelenlévőkkel, hogy miért szeretik a tehetséggondozást, milyen tapasztalatokat szereztek a gyermekekről a két évig tartó megfigyelés során, mit tehet egy vezető a tehetséggondozás bevezetése érdekében, és hogyan kell értelmezni a komplex tehetséggondozó műhelyt az 5-6 éves óvodások differenciált fejlesztése során. Illetve megtudták azt is, hogy a tehetségek csiszolása egyedül nem megy, így már a beválogatásban is együtt kell működni a nevelőtestületnek.
 
– A TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak pályázatával jöttünk el ide, azért, hogy minél több óvodában elinduljanak a tehetséggondozó tevékenységek. Szándékunk, hogy számos tehetségpont legyen itt a megyében, hiszen jelenleg csak kettő van. Szeretnénk a kidolgozott óvodai tehetséggondozó rendszert megismertetni a vezetőkkel, kollégákkal közvetlen úton előadások és kisfilmek formájában. A legfontosabb célunk azonban az, hogy elkötelezetté tegyük a nógrádi óvodákat is a tehetséggondozás irányába. Az országban minden megyében elindultak ezek a fórumok, ahol már azok a szakemberek vannak jelen, akiknél ki van dolgozva az egész rendszer, így ők hitelesen tudnak beszélni róla. 
 
A Nemzeti Tehetség Program fő elveit is szeretnénk megismertetni, hogy az óvodákban olyan program kidolgozása induljon el, amely nem mond ellent a törvény által deklarált elveknek. Szeretnénk, ha mindegyik nagycsoportos gyermek bekerülhetne valamelyik tehetségműhelybe. Így adnánk esélyt mindegyiknek, hogy az átlagon felüli adottságának megfelelően kiváló óvónői fejlesztésben vehessen részt. Megfigyeléseket végzünk kis- és középcsoportban, így azonosítjuk a gyermekek tehetségígéretes tulajdonságait és az érdeklődési körét, majd bemérjük ezeket az adottságokat és a nagycsoportban a pedagógusok indítják ezeket a nagyon tudatos fejlesztéseket. Jelenleg ott tartunk az óvodapedagógiában, hogy megszületett ennek a rendszernek az elmélete és módszertani könyve, tehát a jelenlévő nevelők már könnyebben fognak eligazodni és elindulni ebben a munkában – foglalta össze röviden a rendezvény jelentőségét és a Nemzeti Tehetség Programot Nagy Jenőné tehetségkutató, a fórum vezetője.