Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Díjazott ifjú innovátorok

2013. augusztus 26.

Az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny helyezettjeinek kiemelkedő teljesítményét díjakkal ismerték el június 10-én.

A Magyar Innovációs Szövetség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az MTVA által közösen meghirdetett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny díjátadójának az Erzsébet téri Akvárium Klub adott otthont. A díjakat Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke, prof. Ormos Pál, az MTA SZBK főigazgatója és egyben a zsűri elnöke, valamint Sipos Imre, az EMMI helyettes államtitkára adta át a versenyzőknek.

A 22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre összesen 101 pályázat érkezett, a zsűri végül hetvenkettőt talált újszerűnek és kivitelezhetőnek: ezek közül 32 tudományos kutatási vizsgálatok és mérések elvégzését összefoglaló tanulmány elkészítését, 40 pedig új eszköz vagy eljárás kidolgozását tűzte ki célul. A bírálóbizottság három első, négy második, három harmadik díjat ítélt oda, továbbá négy pályázatot különdíjjal ismert el.

A zsűri döntése értelmében 2013. szeptember 20-25. között a prágai 25. EU Contest for Young Scientists (http://www.eucys2013.cz/home/index.html) fórumon a három első helyezett pályázat képviselheti Magyarországot. Ezek a következők: Perez-Lopez Áron Ricardo: Hogyan segíthetnek a fehérjék hálózatai kis mellékhatású gyógyszerek kifejlesztésében? (konzulens: Csermely Péter); Hegyesi Donát Sándor: Pókerező robot (konzulens: Nyírcsák Miklós); Zsombori Balázs: PictoVerb – A verbális kommunikációban korlátozottakat segítő programtermék (konzulens: Czigléczky Gábor).

Második díjat kapott Szabó Lóránt és Antalicz Balázs Kézbenfekvő fizika, Hornák Bence Fizikai kísérletek demonstrálása okostelefonnal és LEGO Mindstorms NXT-vel, Juhász Kristóf RemSwitch, továbbá Mérő László Neurális háló alapú helyesírás-ellenőrző rendszer című projektje. Harmadik díjban részesítette a zsűri a következő pályamunkákat: Bényai Éva Bernadett: A bioluminiszcencia rejtelmei – a Lux gének nyújtotta lehetőségek, Mérő Bálint és Bordás Ádám: Lineamenta iskolai keretrendszer, Strinni Bence: MIDI vezérlő rendszer építése.