Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Ifjú magyar fiatal a világ legnagyobb tehetségkutató versenyén

2017. május 29.

A 2017. május 14-19. között megrendezett Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen (Intel ISEF) Horváth Roland képviselte Magyarországot 

Az Intel ISEF célja, hogy elismerje és díjazza a világ legélesebb elméjű fiatal tudósait, és tudományos és technológiai ismereteik további tökéletesítésére buzdítsa őket. A Magyar Innovációs Szövetség Horváth Roland részére biztosította, hogy az Intel ISEF-en részt vehessen. Roland a 2015-2016. évi 25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen I. díjas volt, illetve legfiatalabb versenyzőként elnyerte a Siemens Junior díjat is.

Az Intel ISEF rendezvény kétlépcsős. A versenyzőktől a nemzetközi zsűri angol nyelvű nevezési anyagokat kér a projektről. Ezt követően a kiállítással egybekötött döntőn több mint ezer tudós, mérnök és matematikus személyes interjúk során győződik meg a versenyzők felkészültségéről, és alakítja ki a végleges sorrendet.

Horváth Roland, a Soproni Széchenyi István Gimnázium diákja, a „Mutasd! - Interaktív jelnyelvet tanító és gyakorló szoftverrel” pályázott, amellyel elnyerte a Software kategóriában a negyedik díjat, így 500 dolláros pénzjutalomban részesült.

A „Mutasd! - Interaktív jelnyelvet tanító és gyakorló szoftver” célja az volt, hogy minél több fiatallal megszerettesse a jelnyelvet, hogy érdeklődjenek a siket kultúra iránt. A Mutasd! egyfajta kedvcsináló ahhoz, hogy belépjünk ebbe a különleges világba. Ebben segít a két kéz, valamint a kezek mögött megjelenő, többnyire vidám clipart kép, amelynek kiválasztását hosszú válogatás előzte meg. A kutatás eredményessége érdekében a célközönségével - vagyis kortársaival - is megosztotta munkája pillanatnyi állapotát, és a kortársak véleményét, illetve javaslataikat kérte a további fejlesztésekhez. Másik célja az volt, hogy a diákok számára bemutassa a jelnyelv használatát. A jelnyelv tanulása során fontos, hogy különbséget tudjunk tenni az ikonikus és az absztrakt jelek között. Az ikonikus jelek könnyebben megjegyezhetőek, mert van kapcsolat a jel és a jelentés között, míg az absztrakt jeleknél ez a kapcsolat nincsen meg. Roland a könnyebb tanulás érdekében minden jelhez képet és leírást is kapcsolt, megkönnyítve ezzel azok megjegyzését.

A nemzetközi versenyen szereplő fiatal tehetség utazása a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége támogatásában az EFOP 3.2.1-15-2016-00001 "Tehetségek Magyarországa" című kiemelt projekt biztosította forrásból valósult meg.