Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Iránytű, nemcsak csodabogaraknak

2014. január 18.

Január 25-től új sorozat indult a Duna TV-n: a Csodabogár minden korosztály felé fordul, hogy szórakoztatva tájékoztasson a hazai tehetséggondozás jelenéről és jövőjéről. Ajánló.

A Csodabogár a Duna TV-n január 25-től szombatonként déltájt jelentkezik, epizódonként félórás időtartamban. A műsor szándéka szerint amellett, hogy iránytűként kíván működni a Kárpát-medencei tehetséggondozás területén, segíteni akarja a szülőket és pedagógusokat a tehetséges gyermekkel való találkozás hétköznapjaiban is. A Csodabogár készítői a műsorban megszólított példaképek segítségével, a tapasztalt vagy pályájuk elején álló tehetségek bemutatásával, a tehetséges emberek pedagógiai és pszichológiai hátterének felvázolásával, a tudomány, a sport, a művészetek területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok portréjának megrajzolásával legjelentősebb, világszerte ismert és elismert hazai erőforrásunkat, a tehetséget járják körbe. 
 
Nem pusztán ahhoz szükséges a szakemberek segítsége, hogy az egy vagy több területen tehetséges fiatalokat felismerjük, de mindenképpen érdemes kikérni a tanácsukat a következő, akár az egész életutat meghatározó lépések megtételéhez is. A Csodabogár tippeket ad és praktikus példákat mutat a tehetségek azonosítására, fejlesztésére és segítésére egyaránt. Eközben pedig olyan, nem is könnyen megválaszolható kérdésekre ad választ, mint hogy hogyan fejleszthető a kreatív gondolkodás, milyen eszközökkel támogassuk gyermekünket abban, hogy teljes és harmonikus élete legyen, vagy hogy milyen árnyoldalai vannak a sikernek.
 
A műsorsorozat későbbi adásaiban ismerteti a ma már több mint ezer pontból álló Tehetségpont-hálózat működését és az egyes Tehetségpontokban használatos speciális módszereket. A magyarországi történelmi alma materek, a hazai tehetséggondozás évszázados fellegvárai – például Sárospatak, Debrecen vagy Pannonhalma – bemutatása mellett a környező országok magyarlakta területeinek jó gyakorlataira, kiemelkedő fiatal tehetségeire is jut majd adásidő. 
 
Warholik Zoltán felelős szerkesztő a műsor máris dinamikusan bővülő Facebook-oldalán így ajánlja a programot a leendő nézők figyelmébe: „Adásainkban bemutatkozó fiataljaink kreatívak, kiemelkedőek. Gyakran csodabogaraknak tartják őket. Akik máris különleges példaképek lehetnek: a művészetek, a sport, a tudomány, az innováció területein. A jövő ígéretei! És a közelmúlt nagy felfedezettjei: világhíres művészek, sportolók, kutatók, akik gyermekkoruk óta bizonyítják talentumukat. Példaképeink, akik a pillanatnyi sikertelenségekről és kudarcélményekről is beszámolnak.”
 
Ugyanitt olvashatók Bajor Péternek, a MATEHETSZ (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) elnökének megfontolásra érdemes szavai, melyekben a tehetségbarát társadalom létrehozására biztat minden felelősen gondolkodó állampolgárt: „Az eltérőt, a furcsát, a kreatív, innovatív személyiségeket, a csodabogarakat elfogadó, tehetségbarát társadalmi környezetet kell teremtenünk. Magyarország jövőjét minden bizonnyal azok a tehetségek határozzák majd meg, akik képesek lesznek megvalósítani az álmaikat.” A MATEHETSZ büszke arra, hogy a Csodabogár című magazinműsorban számos olyan fiatal tehetség és a velük dolgozó szakemberek mutatkozhatnak meg, akikkel a Tehetséghidak Program keretében dolgoztunk együtt. 
 
A Csodabogár első adásában a nemrég Prima Primissima-díjjal kitüntetett Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, professor emerita, a MATEHETSZ személyiségfejlesztő táborának vezetője beszél arról, hogy mi szükséges ahhoz, hogy lángra lobbanjon a mindannyiunkban ott szunnyadó tehetségszikra. A szerkesztők felkeresték Rátai Dánielt, aki a ma már világszerte ismert Leonar3Do 3D-s képalkotó program első változatával éppen egy évtizede, 2004-ben második helyezést ért el a hazai középiskolai innovációs versenyen. A műsorból megtudhatjuk azt is, merre vitte az útja az erdélyi Nagybányáról induló, zenében, táncban és mesében egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtó, sokszorosan díjazott Markó Botondot, aki 2009-ben nyerte meg a Duna TV mesemondóversenyét. A bemutatkozó adás ígéretes tartalmát átolvasva világos: a Csodabogár szerkesztői nem kutatják a tehetségeket, hiszen már megtalálták őket!
 
Az első adást január 26-án este nyolckor a Duna World megismétli, a második epizódot február 1-jén 12 óra 40 perckor, a harmadik részt február 8-án 12 óra 15 perckor láthatják a Duna TV-n.