Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Játssz és mozogj! - Tanévzáró Sportnap 2014.

2014. június 20.

A MATEHETSZ (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) a Tehetséghidak Program munkájában részt vevő tehetséges fiataloknak, szakértőknek, munkatársaknak és tehetségbarátnak tanév-és projektzáró sportnapot szervezett a tartalmas kikapcsolódás és feltöltődés jegyében.

A 2014. június 15-én tartott rendezvény elsődleges célja a kellemes időtöltés mellett az emberi és közösségi kapcsolatok építése volt. Bajor Péter, a MATEHETSZ ügyvezető elnöke a rendezvény első perceiben minden érdeklődőt arra biztatott, legyenek nyitottak és éljenek a nap kínálta lehetőségekkel.

Az esemény közös zumba-bemelegítéssel kezdődött. Ezt követően a meghívottak több ismert és néhány unikumnak számító sportágat próbálhattak ki – a helyszínként szolgáló Gabányi László Sporttelep minden sarkában más-más állomás várta a sportbarát tehetségeket és tehetségsegítőket. A közismertebb foci, tenisz, kosárlabda, röplabda, pingpong és tollaslabda mellett meg lehetett ismerkedni a gyorstollas, a korfball, vagy akár az ultimate frisbee szabályaival, és lazító programként rendhagyó kötéltánc, célbadobás és kreatív rajtszám-készítő állomáson is időzhettek a látogatók.

A nap végén ismét közös program várta a kipirult sportolókat: a csarnokban kötélhúzó versenyen a fiúk a lányok ellen mérhették össze erejüket és ügyességüket.

 

Nagy érdeklődés övezte a tombolasorsolást, amely keretében számtalan fantasztikus sporteszköz találta meg sportszerető gazdáját.

A rendezvény záróakkordjaként a különböző állomások kihirdették bajnokukat és bajnoknőjüket, de a leglelkesebb szurkoló is külön oklevelet vehetett át.

A sportnap a maga nemében az első, de korántsem az utolsó sportos rendezvény volt a MATEHETSZ történetében: a kötetlen és szervezett szabadtéri játékos, ügyességi, sportos, kreatív programokon keresztül minden résztvevő együtt élvezhette a játék örömét, a jelenlévő kisebb és nagyobb gyerekek és a felnőttek egyaránt jól szórakoztak.

Köszönjük az élményt a lelkes szervezőknek, animátoroknak és nem utolsósorban a résztvevőknek!