Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

A jövő tudósai

2014. november 27.

A feltörekvő tudósnemzedék hat ígéretes képviselője mutatkozott be az Akadémián.

A kutatók legifjabb nemzedékéhez tartozó, középiskolás, illetve egyetemi tanulmányai elején járó, de immár komoly tudományos tapasztalatokat felmutató hat fiatal beszélt terveiről, célkitűzéseiről, motivációjáról, a kutatói lét iránti elhivatottsága gyökereiről az MTA Székházában tartott InnoDiákok Fórumán. A Magyar Tudomány Ünnepe keretében tartott rendezvény új megközelítésben irányítja a figyelmet a tehetséggondozásra.

A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozatába tavaly emelte be az MTA az intézményrendszerében már fiatalon kutatásokat folytató diákok bemutatását célzó InnoDiákok Fórumát. Az idei rendezvényen a legifjabb kutatói nemzedék hat képviselője kapott lehetőséget, hogy ismertesse szakterületét, kutatásait, rövid és hosszú távú célkitűzéseit a tudomány nyilvánossága, valamint diáktársai előtt. A szárnyaikat bontogató fiatalok tevékenységét mentoraik is méltatták.

A jövő kutatóiként üdvözölte a diákokat Lovász László, az Akadémia elnöke.  "Míg a felvilágosodás korában egy 17-20 éves fiatal akár választott tudományterülete minden csínjával-bínjával tisztában lehetett, az ismeretek bővülésével egyre nő az az életkor, amikor az érdemi kutatásokba bekapcsolódhatnak a fiatalok. Ám az ülés előadói éppen azt bizonyítják, hogy elhivatottsággal, szorgalommal alkotó módon is bekapcsolódhatnak a tudomány művelésébe a diákok" – fogalmazott az elnök. "A tudomány megtanulása önmagában is csodálatos. A tudomány olyan, mint egy katedrális: minden részlete gyönyörű, és önmagában is lenyűgöző. Egész életébe boldog lehet az, aki eljut oda, hogy egészében átlássa" – hozott szemléletes példát köszöntője végén Lovász László.

Részletek az mta.hu-n olvashatók.