Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Karácsonyi beszélgetés Novák Katalinnal

2020. december 21.

Kedves Miniszter Asszony! A honlapján ezt a jelmondatát olvashatjuk: „Legfontosabb értéknek azt tartom, hogy hittel és meggyőződéssel éljük az életünket és így végezzük a munkánkat is”. Hogyan jelent meg mindez 2020-ban, ebben a rendkívüli évben, az Ön mindennapjaiban?
A hit, a meggyőződés nem elvont fogalmak, szerencsés esetben áthatják a döntéseinket. Az idei megpróbáltatások ellenére is sikerült megtalálni azt, hogyan tudunk másoknak segíteni. Ez adott nekem erőt eddig és ez fog a jövőben is.

2014 óta Ön a vezetője, kormányzati felelőse a Nemzeti Tehetség Programnak. Mik az eltelt hat év legfontosabb eredményei?
Évről-évre egyre többet fektetünk a tehetségeink támogatásába. Ez idén 3,3 milliárd, jövőre közel 3,6 milliárd forintot jelent. Nem engedjük elkallódni tehetségeinket; felkutatjuk őket, megfogjuk a kezüket és kísérjük az útjukon.
2009 és 2020 között több mint 15 000 kezdeményezést támogattunk, a megítélt támogatások összege meghaladta a 24 milliárd forintot.
2019-ben elindítottuk a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjat, hogy a kimagasló eredményeket elérő tehetséges fiatalok a legjobb külföldi egyetemeken, teljes állami ösztöndíjjal tanulhassanak. Idén 17 fiatal kapott lehetőséget, az első évük költségeinek finanszírozásában teljeskörűen támogatjuk őket.

Nemrég zárult a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) reprezentatív közvélemény-kutatása, amely a tehetséggondozás hazai helyzetét célozta. A tehetseg.hu oldalon megjelent kutatási beszámoló alapján mely adatokra hívná fel olvasóink figyelmét?
A válaszadók úgy gondolják, hogy igen magas a tehetségek aránya a magyar társadalomban: a felnőttek szerint a magyar emberek közel 40%-a tehetséges. A fiatalok még magasabbra, 50% fölé teszik a magyar tehetségek arányát. A gyermekkel rendelkező megkérdezettek közel fele mondta, hogy van tehetséges gyermeke, a fiatalok több mint 60%-a pedig azt, hogy ő maga tehetséges.
Korábban veleszületett kiemelkedő képességként értelmezték a tehetséget a válaszadók, ma már a kreativitást emelték ki, mint a tehetség legfontosabb elemét. A jó memória, a logikus gondolkodás, az összefüggések gyors megértése, a kitartás és a szorgalom a tehetség lényeges jellemzői.
A tehetséges gyermek fejlődésének előmozdításában mind a felnőttek, mind a fiatalok körében kiemelt szerepet kapnak a szülők, a szakemberek és a pedagógusok.
A felnőtt válaszadók továbbra is fontosnak tartják a tehetség támogatását, több mint 70 százalékuk egyetért azzal, hogy a tehetségek felismerése és segítése közös feladat.

Azt tapasztaljuk, hogy örvendetes módon a tehetségsegítés egyre népszerűbb Magyarországon és a Kárpát-medencében, egyre több szervezet kapcsolódik ehhez a közös nemzeti ügyünkhöz. A különféle segítő szervezetek között hogyan tekint a Matehetsz működésére?
A Matehetsz olyan ernyőszervezet, amely több mint 10 éve képviseli a tehetséggondozás civil társadalmi szereplőinek érdekeit. A szervezeten belül a tehetség, a szorgalom és a szakemberek kitartó munkája ötvöződik. Különösen értékesek a szervezethez köthető szakmai-publikációs tevékenységek, a pedagógus-továbbképzések, a Tehetségpontok hálózata, valamint az aktív részvétel a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum munkájában.
Elismerésünk jeleként stratégiai partnerségi megállapodást is kötöttünk, és 300 millió forinttal támogattuk a szervezet saját tulajdonú székhelyének kialakítását, amelyet az idei év szeptemberében adtunk át. A Tehetségházban immár nemcsak a tehetségsegítő programok koordinációja és a Kárpát-medencei tehetségpontok hálózatának szervezése zajlik, hanem gyermekek, tanulók, fiatalok fejlesztése is.

2020. szeptember 4-én, a Tehetségház átadó ünnepségén

Visszatérően több százezer állampolgár ajánlja fel adója 1%-át a Nemzeti Tehetség Program javára. Ez különleges bizalmat fejez ki a tehetséggondozással kapcsolatban. Hogyan látja az NTP-pályázatok helyzetét? Mi várható 2021-ben a tehetségsegítő programok terén?
Az idei év különleges volt, a koronavírus-járvány mindnyájunk életét megnehezítette. Ennek ellenére idén is nagyon sokan támogatták a Nemzeti Tehetség Programot adójuk 1%-ával, amivel a tehetséges magyar fiatalok sikeréhez, céljaik megvalósításához járultak hozzá.
A 2021–2022. évi cselekvési programban egyszerűsítettük a pályázati rendszert, úgy is fogalmazhatunk, „pályázóbarátabbá” tettük a programot. Célunk, hogy azokat támogassuk, akik komplex tehetségügyi programot valósítanak meg: a fiatal tehetségek, a pedagógusok vagy a mentorok mellett a családokat és közösségeket is bevonják, illetve minél több területen, a tudománytól a művészeteken át a sportig kínálnak lehetőségeket a fiatalok számára.
Hangsúlyosan jelenik meg a speciális tehetségfejlesztés, és a tehetségígéretek képességeinek kibontakoztatását támogató programok, valamint az ösztöndíj-lehetőségek. Eddigi sikeres programjaink, mint a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj vagy a Stipendium Peregrinum természetesen továbbra is folytatódnak.

Az új, felnövekvő nemzedékeket sokszor aggódva figyeljük. Mit gondol a ma együtt élő generációk, például a szülők és gyermekek kapcsolatáról? Mit tehetünk a gyermekeink érdekében a XXI. században? Melyek a személyes tapasztalatai e téren?
Nap mint nap tennünk kell azért, hogy a fiatalok és az idősek felfedezzék, mit tanulhatnak egymástól. Olyan értékes tapasztalatokat, amit máshonnan nem tudnak megszerezni. A szülőknek sajnos nagyon kevés idejük marad a gyerekekre, akik pedig türelmetlenek, mennének, nem figyelnek. A család szerepét senki nem tudja átvenni, ezért is fontos, mi történik otthon. Mi a férjemmel nagyon élvezzük azt, ahogyan a gyermekek értelme kinyílik. Jó ott lenni, mikor kérdéseik vannak.

Egy rendhagyó, mégis nagyon tartalmas és számos értéket létrehozó esztendőt követően hogyan tud kikapcsolódni, pihenni az év végén? Mit jelent Önnek és családjának a karácsonyi időszak?
Békességet, nyugalmas családi pillanatokat, odafigyelést. Szeretetteljes készülődéssel telnek ezek a napok. Azon igyekszem, hogy ne „túléljük”, hanem átéljük azt a csodát, ami Krisztus születésének ünnepén történik velünk.

Kedves Miniszter Asszony! Köszönjük szépen a válaszait. Békés karácsonyt és az eltelt évekhez hasonlóan sikerekben gazdag új évet kívánunk!

                                                                                                                                                                        Bajor Péter