Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kellő odafigyeléssel 2020-ig 240 ezer fiatal kaphat támogatást nálunk

2013. április 11.

Kifizetődik a tehetséggondozás. A Világgazdaság Online írása.

A tehetséggondozás az ország biztosítása; a Tehetséghidak programban idén és jövőre 35 ezer tehetség kaphat támogatást – nyilatkozta lapunknak Csermely Péter, az Európai és a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke.

Idén is sokféle rendezvényt tartottak országszerte a tehetség napja – március 25., Bartók Béla születésnapja – alkalmából. Az Új Széchenyi Terv kiemelt projektjeként megvalósuló Tehetséghidak program fővárosi nyitó rendezvényén 41 tehetséges fiatalt díjaztak, a Magyar Tehetség Nagykövete címet kapta meg Benkő Vilmos, a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) elnöke, Danyi András rendező-operatőr és Veiszer Alinda riporter-műsorvezető, a Tehetségek Szolgálatáért kitüntetést pedig hét pedagógus, mentor vehette át. A tavaly zárult Magyar Géniusz Programban két év alatt 24 ezer tehetséget fedeztek fel. Ezt a munkát folytatja most a Tehetséghidak. Csermely Péter szerint, ha a 2014-től tervezett Talentum Program szintén támogatást kap, úgy 2020-ig 240 ezer tehetség kaphat támogatást Magyarországon.

„Egy tehetség életútjában három olyan szakasz van, amelyik kulcsszerepet játszik” – mondta a professzor. Az első az óvoda és az általános iskola első osztályai. Ha itt alapvetően sérül a játékosság és a kreativitás, a tehetség gyakran odavész. Bár az óvodai helyzet általában jó, ugyanez sajnos nem mondható el az általános iskola első osztályairól. A második kiemelt fázis a középiskola vége, az egyetem eleje. Itt sok lehetőség várja a tehetséges fiatalokat idehaza – ha sikerül megtalálniuk. A harmadik szakasz a legkritikusabb: ez a tehetség hasznosulása. Ma sokszor azt látjuk, hogy a tehetség nem piac-érzékeny, és az ipar, a vállalkozások nem tehetség-érzékenyek. Mindkettőn változtatni kell, mert a tehetséggondozás az ország életbiztosítása.

Az európai helyzetről is kérdeztük Csermely Pétert. Megítélése szerint kontinensünkön az elmúlt negyedszázad alatt a tehetséggondozásnak igen gazdag hagyományai alakultak ki, és Magyarország ebben a folyamatban trendet meghatározó, példaországgá vált. Ugyanakkor az EU 2020-as stratégiája a tehetséget a készen kapott kincsek között tartja számon és nem kalkulál azzal, hogy a tehetség csak támogató környezetben tud érvényesülni, bár valami ebben is változni látszik. A Gál Kinga magyar képviselő által kezdeményezett európai parlamenti (EP) tehetség-támogató nyilatkozatot már 178-an írták alá. Elképzelhető az is, hogy egy-két éven belül a szerveződő Európai Tehetségsegítő Hálózat EU-s támogatást is kaphat.

Bajor Péter, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének (MATEHETSZ) elnöke, a kétmilliárd forintos EU támogatásban részesülő Tehetséghidak program vezetője kedvező fejleménynek tartja, hogy tehetséggondozás érdekében elkezdett megmozdulni az üzleti világ is. Elsőként az Aegon Magyarország biztosító lépett: négymillió forinttal támogat 34 tehetséges fiatalt „Érd el a célodat!” programja keretében.

Szerző: Kocsi Margit, Világgazdaság Online