Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kik indítják el a jövő világhírű magyar kutatóit?

2021. szeptember 23.

Idén is lehet jelölni a reáltárgyak legjobb oktatóit a Rátz Tanár Úr Életműdíjra

Az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért idén is, immáron 21. alkalommal ír ki pályázatot olyan magyarországi tanárok elismerésére, akik pályájuk során különösen sokat tettek a hazai reáloktatásért és a reálértelmiségiek következő generációiért. A rangos díjra diákok, szülők, illetve pedagógustársak javasolhatják kiemelkedő teljesítményű tanáraikat, illetve kollégáikat – idén 2021. október 11-ig.

 

      

 

A Rátz Tanár Úr Életműdíj a hétköznapok kihívásai közepett utat mutató reáloktatókat kívánja elismerni. Arra buzdítanak minden diákot, iskolai pedagógust, társadalmi és szakmai szervezetet, hogy jelöljék reáltanulmányaik meghatározó oktatóját, ezzel is egy lépéssel közelebb juttatva őt az elismeréshez.

A díjra a közoktatás 5-12. évfolyamain biológiát, matematikát, fizikát vagy kémiát tanító (vagy egykor tanító) tanárok jelölhetők. A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet beadni. A jelölés kritériuma a legalább 10 éves közoktatásban szerzett gyakorlat, a fent említett tantárgyak esetében a tanítványok által elért kiemelkedő teljesítmény országos hazai és/vagy nemzetközi versenyeken, a hátrányos helyzetű diákok folyamatos segítése és a tehetséges fiatalok támogatása, az érintett reáltárgyakhoz kapcsolódó hazai szakmai programok, versenyek, továbbképzések szervezésében való részvétel, a folyamatos önfejlesztés és informálódás a szakmához kapcsolódó aktualitásokról, a szaklapokban szereplő cikkek vagy könyvek, tankönyvek publikálása. A szakmai feltételek mellett pedig elengedhetetlen, hogy a jelölni kívánt pedagógus munkája során folyamatos hivatásának tekintse tanítványai nevelését, személyiségük fejlesztését, problémáik megoldásához segítséget nyújtson, valamint személyisége, szakértelme és egész életvitele példamutató legyen. Az életműdíjakat az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. által 2000-ben közösen létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért Kuratóriuma ítéli oda. A személyenként 1,5 millió forintos Rátz Tanár Úr Életműdíjat idén is két-két matematika, fizika, kémia és 2005 óta két biológia szakos tanárnak ítélik oda. 2020 decemberéig összesen 152 fő pedagógust díjaztak.

A pályázati felhívás itt érhető el.

Rátz László tanár úrról:

Rátz László, a Budapesti /Fasori/ Evangélikus Gimnázium legendás hírű tanára nagy tudása és kifinomult érzéke alapján már korán felismerte a tehetséges diákokat és segítette az előmenetelüket. Leghíresebb tanítványai között Neumann János és Wigner Jenő is megtalálható. Pályája, tanári munkája ma is példa a pedagógusok számára.

További információ: www.ratztanarurdij.hu