Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Korhatárra való tekintet nélkül

2015. február 18.

A dublini Centre for Talented Youth munkatársai több mint két évtizede fejlesztik az ifjú tehetségeket.

A Dublin City University-n belül 1992 óta működik a tehetséges fiatalok fejlesztésével foglalkozó központ, a Centre for Talented Youth (CTY). A centrum életkori megkötés nélkül biztosít egyetemi stílusú képzéseket, gazdagító programokat az Írországból és külföldről érkező fiatal tehetségek számára. Az első, 1993-as nyári program óta a 6-17 éves korosztályból már összesen több mint 35 ezren vettek részt a CTY által szervezett különböző eseményeken. Az absztrakt, nyelvi, illetve matematikai készségeket vizsgáló tesztek segítségével az általános iskolás és a középiskolás korosztály valamilyen területen kiemelkedő tehetséget mutató tagjait előbb azonosítják, majd a CTY Dublinban és az ország több pontján elhelyezkedő egységeiben gazdagító kurzusok keretében foglalkoznak a tanulókkal. 
 
Az általános iskolás, 6-13 év közötti korosztály számára kidolgozott program olyan tanórán kívüli elfoglaltságokat kínál, amelyek szervesen épülnek az iskolai tananyagra. Az iskolában megszokottnál gyorsabb tempót diktálnak a képzés irányítói, ezzel is kedvezve a tehetséges tanulóknak. Az oktatók között tudományos kutatót, egyetemi előadót, gyakorlati szakembereket és kitűnő frissdiplomásokat épp úgy találni: az erősen interaktív közegben számos különböző tanítási módszert alkalmaznak, melyek a tanulót kíváncsivá és motiválttá teszik. A nyolc héten át heti két alkalommal tartott foglalkozások változatos témái közül íme néhány: mítoszok és legendák, stratégiai játékok, kísérleti fizika, drámaírás, Harry Potter világa… Nyaranta a középiskolás korosztályra fókuszál a CTY csapata: a matematikai és nyelvi teszteken kimagasló eredményt elérő 12-16 évesek számára tervezett gazdagító kurzusok formájában háromhetes programot kínálnak. Szintén a középiskolásokat célozza a kéthetes nyári iskola, ahol amellett, hogy új barátokra tesznek szert a tanulók, szórakozva tanulnak is, sőt az őszi iskolakezdésnek magabiztosabban vágnak neki. 
 
A program iránt érdeklődő fiataloknak először egy alkalmassági tesztet kell kitölteniük: a kisebbeknek 50 perc, a nagyoknak másfél óra áll a rendelkezésére, azonkívül az utóbbiban az absztrakt és a nyelvi képességek mellett a matematikai készségeket is vizsgálják. A 6-7 éveseknek szóló nyelvi feladatlapon például meg kell találni a példamondatban aláhúzott szóhoz jelentésben legközelebb álló kifejezést a négy megadott lehetőség közül. A 8-12 éves korosztály matematikai képességeit vizsgáló tesztben többek között egyszerű szöveges feladatokat vagy százalékszámítási feladatokat kell megoldani a jelentkezőknek. 
 
A CTY-t igazgató Colm O’Reilly azt kutatja, hogy a tehetséges diákok teljesítményére és szociális fejlődésére hogyan hatnak a nyári iskolák és szombati foglalkozások. A vizsgálatok keretében arra is kíváncsi, hogy a tanulók és szüleik életét hosszabb távon hogyan befolyásolják ezek a tanórán kívüli elfoglaltságok, de a CTY és a hagyományos iskolában használatos módszerek különbségeit is kutatja.