Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Külföldről jöttek, mesterségük címere peregrinus

2014. szeptember 8.

Összefoglaló a MATEHETSZ szervezésében megvalósult peregrinus klubtalálkozókról.

A Tehetséghidak Program 2013 tavaszán hirdetett pályázatot Tehetségpontok számára peregrinus klubok megvalósítására. 2014 nyaráig 21 peregrinus klub valósult meg az ország számos pontján. Három klubtalálkozóra  Budapesten került sor, de szép számmal szerveződtek tapasztalatátadó rendezvények Szolnokon, Miskolcon, Nagykanizsán, Szegeden, Bonyhádon és Pomázon is. Az eseményeken közel 700 fiatal szerezhetett tudást és inspirációt intézménye egy-egy jeles öregdiákjától.

A peregrinus szó vándort, jövevényt jelent, a klubesemények tekintetében pedig azokat a fiatalokat szimbolizálja, akik felsőfokú tanulmányaikat külföldön folytatják, de visszatérve egykori alma materükbe visszatérve megosztották tapasztalataikat az intézmény jelenlegi tanulóival. A klubtalálkozók nagy érdeklődés mellett, alkalmanként 25-30 gimnazista részvételével zajlottak, de egy-egy izgalmas téma és előadó akár 50-70 fiatal érdeklődését is felkeltette.

A budapesti peregrinus találkozók mindegyike egy-egy előadással kezdődött; Gyenes Bertalan rendszerbiológiáról és angliai tapasztalatairól, Kopniczky Margarita londoni élményeiről és szintetikus biológiáról, Nászai Máté pedig a Cambridge University Trinity College-ban folytatott tanulmányairól mesélt.

Kopniczky Margarita

A klubtalálkozók fontos eleme volt, hogy az előadásokat szabad beszélgetés követte, ahol a gimnazisták feltehették kérdéseiket a náluk alig idősebb, de jelentős tapasztalattal rendelkező egykori iskolatársaiknak. Az előadások és az ezt követő kérdezz-felelek együttesen óriási motivációs erőként hatott a hallgatóságra, akik láthatták és hallhatták, hogy néhány évfolyammal előttük végzett társaik milyen nemzetközi sikereket érnek el.

A találkozók remek alkalmat biztosítottak arra is, hogy a külföldi tanulmányok iránt érdeklődő gimnazisták első kézből értesülhessenek praktikus információkról, például a külföldi felvételi rendszerek és az oktatás sajátosságairól, a beilleszkedés nehézségeiről és szépségeiről.

A szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban például három alkalommal nyílt lehetősége a tanulóknak tartalmas klubtalálkozókon gyarapítani tudásukat és főleg:motivációt és inspirációt kapni továbbtanulásukat illetően. Szeptemberben Börcsök Bence és Kispéter Tamás a Cambridge University tanulói meséltek saját szakjuk és szakterületük sajátosságairól, és a speciálisan angolszász „supervision” rendszerről. A két ifjú az egyetemen szerzett tapasztalatai mellett megosztotta a fiatalokkal a brit felvételi rendszer sajátosságait is; szó esett az „Oxbridge” rendszerről, az UCAS elektronikus jelentkezési felületről és a helyes önéletrajz és motivációs levél rejtelmeiről is.

A nagykanizsai klubtalálkozón Bücs Róbert Lajos, az aacheni Rheinisch-Westfälische Technische Universitat műszaki informatikus doktorandusz hallgatója tartott előadás a “Példamutató német mérnökoktatás” címmel. Bücs prezentációjában hangsúlyozta a peregrinus találkozók fontosságát, a külföldön szerzett tapasztalatok megosztásának lehetőségét, és részletes pályaválasztási tanácsokkal látta el a fiatalokat. A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium második peregrinus klubjának vendége Kiss-Márton Adrienn volt, aki Dániában szerzett tapasztalatait és élményeit osztotta meg az egybegyűltekkel. Adrienn a Humana People to People szervezeten keresztül dolgozott egy speciális nevelési igényű gyermekekkel foglalkozó iskolában. Ő, amellett, hogy mesélt az autista gyermekek közt szerzett élményeiről, abba is beavatta a fiatalokat, hogy milyen élmény volt számára egy multikulturális csapatban dolgozni, ahol észt, orosz, kínai fiatalokkal közösen küzdöttek a közös célért. Az előadás végeztével a diákok élénken érdeklődtek az önkéntes munka iránt és Adriennt kérdések tucatjaival bombázták.

Peregrinus klub Miskolcon

A 21 megvalósult peregrinus klubról összességében elmondható, hogy az előadó öregdiákok a változatos témák mellett személyes karizmájukkal jelentős inspirációs és motivációs hatást gyakoroltak a fiatalokra, miközben hasznos és praktikus tanácsokkal is gazdagították a pályaválasztás előtt álló gimnazistákat.