Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

A lehetetlen nem létezik!

2013. október 3.

Tehetség az n-ediken konferencián jártunk.

Talentn, vagyis tehetség az n-ediken konferencián vettünk részt több tucat fiatallal, tehetségsegítő szakemberrel és érdeklődővel együtt szeptember 26-án a Ram Colosseumban. Az első délelőtti etap során 12 fiatal tehetség mutatkozott be rövid, de annál lelkesítőbb beszédek keretében. A délután szakmai fórummal folytatódott három szekcióban.  Egy biztos, inspiráció és vadul zakatoló kreatív gondolatok nélkül senki nem tért haza az eseményről!
 
A Talentn esemény kiemelt célja volt egy asztalhoz ültetni az oktatási intézmények, a versenyszféra és a tehetséggondozással foglalkozó szakemberek képviselőit. A konferencia szakmai fórum és kerekasztal beszélgetés formájában nyújtott teret a tehetségsegítés aktuális kérdéseinek megvitatására.
 
Az Inspiráció & Tehetség című blokkban mások mellett Pistyur Veronika, a Bridge Budapest vezetője; Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója és Kovács Ágnes olimpikon beszélt kemény munka, kitartás és szakmai kiteljesedés kapcsolatáról. A Verseny & Tehetség címet viselő szekció előadói a magyar tehetségek külföldi versenyképességéről, a hatékony tehetséggondozás lehetőségeiről és a magyar innovációról váltottak gondolatokat előadások és kerekasztal beszélgetés keretében.
 
Két alapvető kérdésre keresett konkrét és a gyakorlatban is hasznosítható válaszokat az Esély & Tehetség szekció. Megoldásokat kerestek a társadalmi egyenlőtlenségek enyhítésére, és esélyeket vázoltak fel a leszakadóban lévő csoportok társadalmi felzárkózásához, mindezt természetesen a tehetséggondozás eszközrendszerén keresztül.
 
A szakmai fórum Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Miniszterének nyitógondolataival kezdődött. Beszédében a tehetség eltékozlását nem csupán az egyén, de a társadalom és a mindenkori kormányzat legsúlyosabb bűnének nevezte. Hangsúlyozta, a tálentum kibontakoztatása nem csupán az adott ember, de a teljes közösség kollektív feladata, és kiemelte az állami szerepvállalás fontosságát. Gondolatait azzal zárta, hogy a tehetséges egyén kiemelkedő teljesítménye révén vissza kell hogy hasson a közösségre, így a tálentum nem csupán áldás, de felelősség is. 
 
Dr. Hankiss Elemér nyitóelőadását kérdéssel indította: vajon hány potenciális Mozart élhet közöttünk a Földön? A 7 milliárd főből vajon hánynak nyílik lehetősége és esélye kibontakoztatni a benne rejlő tehetséget? A filozófus két feltétel együttes teljesülésében írta le a siker kulcsát: első az adottság, a képesség, második pedig a külső környezet, mely lehetőséget teremt a tálentum kibontakozásához vagy rossz esetben csírájában fojtja el a gyermek képességeit. Hankiss az iskolai nevelés, személyiségfejlesztés és önismereti képzés fontosságát hangsúlyozta, beszédét pedig G. B. Shaw idézetével zárta: „Jó, ha tisztán tartod magad: te vagy az ablak, amin keresztül a világot nézheted.”
 
Az “Egyenlő esélyekkel” szakmai kerekasztalon dr. Kovács Zoltán, társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár; dr. Hankiss Elemér, filozófus; Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és Horváth Vanda, az MTVA gyermek- és ifjúsági műsorainak főszerkesztője vett részt.
 
 
Horváth Vanda a televíziónak a gyermekek életében betöltött szerepéről beszélt, ami egyre hevesebb ellentéteket szül a tévét tiltó és az értelmes televíziózást támogató szülők körében. Példának hozta Patrick, a népszerű televíziós postás mesehős kalandjait, mely a visszajelzések szerint annyira sikeres mese-sorozat, hogy gyakran a családi vacsora-asztalhoz is hasznos és tartalmas beszélgetési témákat szolgáltat.
 
 

Dr. Kovács Zoltán hangsúlyozta, hogy felzárkózás és felzárkóztatás között nem csupán néhány betű a különbség. Míg az előző egy mindkét fél aktív részvételét igénylő, kétirányú folyamat, addig a felzárkóztatás csupán passzív és kevéssé hatékony eszköz a társadalom jobbítására. A kormány komplex gyermekprogramjai kapcsán kiemelte, hogy nem elegendő egy-egy kritikus ponton beavatkozni, de holisztikus módon, az egészségügy, az oktatás, a lakhatás és a munka világának minden területén egyszerre kell eredményeket felmutatni, hogy a legreménytelenebb helyzetben lévő emberek és főleg gyermekek esélyhez jussanak.
 
Zétényi Lili, a kerekasztal moderátora izgalmas kérdést szegezett a résztvevőknek: mit kaptak ők az élettől, ami segítette kibontakozásukat? Az államtitkár hangsúlyozta, hogy első generációs értelmiségiként nem volt könnyű dolga, de kétkezi munkát végző 
 
A moderátor következő kérdésére, miszerint mi mindent szükséges megadni egy gyermeknek, hogy kibontakozhasson, nagy egyetértésben válaszoltak a résztvevők. Szinte mindenki a támogató, kiszámítható családi légkört, a következetes és igazságos elvárások megfogalmazását és a szabad önérvényesítés lehetőségét nevezte meg a sikeres gyermeknevelés zálogaként. Hankiss Elemér emellett kiemelte, legfontosabb arra nevelni a gyereket, hogy a lehetetlen nem létezik!