Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Lezárult az első Magyar Templeton Program

2017. február 24.

2017. február 4-én hivatalosan is véget ért az első Magyar Templeton Program

A záró rendezvényen közel ötszázan vettek részt a Templeton-közösségből: fellow-k, szülők, mentorok, csoportfacilitátorok, támogatók, szervezők, közreműködők. A különleges eseményen mindenki számára kiderült, hogy a program zárása egyben egy közös jövő kezdetét is jelenti, hiszen első alkalommal itt mutatkozhattak be a Templeton Program alumni csoportjai is.

A Magyar Templeton Program a világon egyedülálló kísérleti tehetséggazdagító program, amely a magyar tehetséghálózat és az önkéntes jelentkezések segítségével kereste a kivételes magyar kognitív tehetségeket a 10-29 éves korosztályban itthon és a határon túl egyaránt. A komplex, többkörös online teszteket és személyes interjúkat is tartalmazó beválogatási folyamat eredményeként közel 20.000 pályázó közül 314 fiatal magyar tehetség került a programba, és kapta meg a Junior Templeton Fellow címet. Ők egy éven át személyre szabott tehetséggazdagító támogatásban részesültek, melynek részeként csoportfacilitátorok kísérése mellett 10 fős kiscsoportokban működtek együtt, és mintegy 500 különféle egyéni és csoportos program közül válogathattak.

A programot a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) tervezte és valósította meg a Templeton World Charity Foundation és az Emberi Erőforrások Minisztériuma „Tehetségek Magyarországa” (EFOP 3.2.1-15-2016-00001) projekt támogatásával, valamint kisebb részeiben (2015-2016-os) NTP-pályázati forrásokból.

A záróeseményen Bajor Péter, a Matehetsz ügyvezető elnöke köszöntötte elsőként a jelenlévőket, aki elismerését fejezte ki a két éves program közreműködőinek, támogatóinak és szakembereinek. Az EMMI képviseletében Novák Katalin államtitkár beszélt a tehetséggondozás felelősségéről és kereteiről, valamint a hazai tehetségsegítő tevékenység fontosságáról, Péter-Szarka Szilvia, a Magyar Templeton Program szakmai vezetője a program számszerűsíthető szakmai eredményeit összegezte. a Fellow-khoz intézte inspiráló, bátorító beszédét Benkő Vilmos, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke. A közösséget köszöntötte Szécsi Anikó, a Magyar Templeton Program programmenedzsere is, aki hangsúlyozta, hogy a program erősségét az adta, hogy sok ezer ember tevékenykedett, működött együtt benne.

A beszédeket követően néhány Junior Templeton Fellow mutatta be alumni-csoport kezdeményezését. A Fellow-k által létrehozott önálló csoportok és kezdeményezések – támogatók és érdeklődők bevonásával – biztosítanak folytonosságot a jövőbeli közös projektekhez, sikerekhez, kapcsolatépítéshez. A motivációs beszédek után a jelenlévő Fellow-k a Program zárását jelképező oklevelet vehették át .

Az esemény formális részét Csermely Péternek, a Program életre hívójának útravaló beszéde zárta, aki arra bíztatta a Fellow-kat, hogy mindig keressék a számunkra adott lehetőségeket, és bátorította őket arra, hogy merjenek előre lépni saját útjukon.

A délután további részében már kötetlenebb formában folytatódott a program és az aktív kapcsolatépítés. Ezt segítették az Alumni csoport és partnerek rövid prezentációi, így lehetőséget kaptak a jelenlévők az együttműködés és a közös jövő aktív tervezésére.