Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Magyar diáké lett a legjobb eredmény a Nemzetközi Kémiai Diákolimpián

2013. július 29.

Sályi Gergőt, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium tanulóját összpontszám szerint csak három kínai, egy koreai és egy tajvani diák előzte meg, így eredményei alapján ő lett a legjobban teljesítő európai versenyző.

A 45. Kémiai Diákolimpiát az idén Moszkvában rendezték meg, amelyen 73 ország 291 diákja mérte össze kémiatudását. A magyar csapat a nem hivatalos összesített pontversenyben az V. helyen végzett: csak Kína, Korea, Tajvan és az Amerikai Egyesült Államok előzte meg, még Szingapúrt és Oroszországot is maga mögé utasítva.

A magyar csapatot az ELTE Kémiai Intézete készítette fel a versenyre. A csapatot Magyarfalvi Gábor és Kóczán György kísérte el, illetve Villányi Attila az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium vezetőtanára mint tudományos megfigyelő vett részt a versenyen.

A magyar csapat tagjai                  

A csapat tagjainak eredménye:
Sályi Gergő – ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium, Budapest – arany
Székely Eszter – Budapesti Fazekas Mihály Ált. Isk. és Gimnázium – arany
Bolgár Péter – Eötvös József Gimnázium, Tiszaújváros – ezüst
Czipó Bence – Budapesti Fazekas Mihály Ált. Isk. és Gimnázium – ezüst

Érmek szerint Magyarországot (3 arannyal és 1 ezüsttel) csak Kína, Korea, Szingapúr és Tajvan előzte meg, a magyar csapattal azonos eredményt ért el még India, Oroszország, Ukrajna és az USA.