Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Megjelentek az új NTP-pályázatok

2015. július 29.

A nyílt pályázatok benyújtási határideje szeptember 11.

 „Magyarország egyik legnagyobb kincsét azok a tehetséges gyermekek, fiatalok adják, akik szárnyalni képesek, ha megkapják a személyes figyelmet és szakszerű, egyedi támogatást" – mondta Novák Katalin Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkár a Nemzeti Tehetség Program pályázatainak kiírása kapcsán, majd kifejtette: „az állam feladata, hogy a jó civil kezdeményezéseket felkarolja, a tehetségeket kiemelten támogassa, és ehhez kapcsolódóan hosszú távú, stabil támogató rendszert építsen fel”.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2015–2016. évi cselekvési programja alapján 42 pályázati kiírást hirdetett meg. A Nemzeti Tehetség Program pályázatainak keretében a fiatalok tehetségük jellegének és szintjének megfelelő segítséget kapnak képességük kibontakoztatásához és hasznosulásához.

A Nemzeti Tehetség Program 2015. évi pályázatainak keretösszege 2,8 milliárd forint, amely kétszerese a tavalyi évben erre a célra biztosított összegnek és több mint háromszorosa a 2013-as keretnek. A program forrásának alapját a személyi jövedelemadókból erre a célra felajánlott egy százalékok képezik, amit a Kormány az összegyűlt adóbefizetésekkel egyenlő összeggel egészít ki.

A Nemzeti Tehetség Programot az Országgyűlés 2008-ban ötpárti konszenzussal fogadta el. A program célkitűzései húszéves időkeretben, kétéves cselekvési programok végrehajtásával valósulnak meg. Eddig 2009-2014 között 6 139 projekt nyert támogatást, melyek összege közel 6,8 milliárd forint volt. A támogatásokból összesen 1 362 927 (évente 300-350 ezer) rátermett fiatal vehetett részt tehetsége kibontakoztatását segítő programokban.

A július 28-án közzé tett felhívások többsége nyílt pályázatként a kiírásban megadott pályázói kör számára elérhető, míg néhány kiírás meghívásos pályázat formájában, egyebek között európai uniós forrásból korábban megvalósult fejlesztések fenntartását célozva jelent meg. A meghívásos pályázatok benyújtási határideje augusztus 28., míg a nyílt pályázatok esetében a beadás határideje: 2015. szeptember 11.

A továbbiakban a megjelent pályázatok rövid áttekintésével segítjük a sikeres pályázást:

Első alkalommal van mód egyedi fejlesztést biztosító ösztöndíjak igénylésére a Nemzeti Tehetség Programban. A kiírás értelmében kiemelkedően tehetséges fiatalok egyszeri, vagy tízhavi rendszeres ösztöndíjra pályázhatnak. A pályázatok benyújtása folyamatos a támogatási keret kimerüléséig, de a pályázatok benyújtásának legvégső határideje egyszeri ösztöndíj esetében 2016. május 15., rendszeres ösztöndíj esetében 2016. február 29. A pályázat keretösszege 259.900.000 Ft

Nyílt pályázatok:

Pályázat címe Kódja Pályázók köre Pályázható összeg (Ft) EPER*
Fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását elősegítő programok támogatására NTP-FTH-15 Magyarország államilag elismert felsőoktatási intézményei; Magyarországon bejegyzett egyesület (ide nem értve a szakszervezetet és pártot), alapítvány, és közalapítvány, mely az alapító okirata szerint nevelési-oktatási tevékenység végzésére jogosult; belső egyházi jogi személyek; gazdasági társaságok.

min: 1 000 000

max: 2 000 000

kell
Hazai Tudományos Diákköri műhelyek támogatására NTP-HHTDK-15 Magyarország államilag elismert felsőoktatási intézményei, amely a Támogatáskezelő internetes pályázatkezelő rendszerében (Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben, EPER) regisztrált.

min: 500 000

max: 1 500 000

kell
Tehetséges magyar fiatalok nemzetközi tanulmányi és művészeti versenyeken, diákolimpiákon való részvételének támogatására NTP-NTV-P-15 Hazai köznevelési intézmények (2011. évi CXC. törvény 7.§ szerint) közül: általános iskola, gimnázium, szakközépiskola, szakiskola, alapfokú művészeti iskola, pedagógiai szakmai szolgáltató intézmény; Magyarországon bejegyzett egyesület (ide nem értve a szakszervezetet és pártot), alapítvány, közalapítvány és nonprofit gazdasági társaság, mely az alapító okirata szerint nevelési-oktatási tevékenység végzésére jogosult; Magyarország államilag elismert felsőoktatási intézményei; gazdasági társaság, melynek tevékenységében szerepel az oktatás

min: 300 000

max: 5 000 000

nem kell
Nagy hagyományú és szakmailag elismert versenyek támogatására NTP-TV-15 Hazai köznevelési intézmények (2011. évi CXC. törvény 7.§ szerint) közül: általános iskola, gimnázium, szakközépiskola, szakiskola, alapfokú művészeti iskola, pedagógiai szakmai szolgáltató intézmény; Magyarország államilag elismert felsőoktatási intézményei; Magyarországon bejegyzett egyesület (ide nem értve a szakszervezetet és pártot), alapítvány, közalapítvány és nonprofit gazdasági társaság, amely az alapító okirata, szakmai alapdokumentuma szerint nevelési-oktatási tevékenység végzésre jogosult; belsőegyházi jogi személyek

min: 750 000

max: 3 000 000

kell
Tehetséges roma, hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű fiataloknak szóló tehetséggondozó programok megvalósításának, valamint a tehetségsegítő szolgáltatásokhoz való hozzáféréseinek, továbbá a roma fiatalok tehetségsegítővé válásának támogatására NTP-RHTP-15 Hazai köznevelési intézmények (2011. évi CXC. törvény 7.§ szerint) közül: általános iskola, gimnázium, szakközépiskola, szakiskola, alapfokú művészeti iskola, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai, nevelési-oktatási intézmény, kollégium, pedagógiai szakszolgálati intézmény, pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmény; a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Központi szervének közvetlen fenntartásában álló, köznevelési feladatokat is ellátó intézmények; a Magyarországon bejegyzett egyesület (ide nem értve a szakszervezetet és pártot), alapítvány, közalapítvány és nonprofit gazdasági társaság, melynek alapító okiratában az oktatás/nevelés vagy a tehetséggondozás, mint tevékenység szerepel; Magyarország államilag elismert felsőoktatási intézményei

min: 1 000 000

max: 2 000 000

kell
Fogyatékossággal élő tehetséges fiatalokat támogató, integráló környezetben megvalósuló tehetségsegítő programok, illetve a fogyatékossággal élő fiatalok tehetségsegítő programokban való részvételének támogatására NTP-FTP-15 Hazai köznevelési intézmények (2011. évi CXC. törvény 7.§ szerint) közül: általános iskola, gimnázium, szakközépiskola, szakiskola, alapfokú művészeti iskola, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai, nevelési-oktatási intézmény, kollégium, pedagógiai szakszolgálati intézmény, pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmény; a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Központi szervének közvetlen fenntartásában álló, köznevelési feladatokat is ellátó intézmények; a Magyarországon bejegyzett egyesület (ide nem értve a szakszervezetet és pártot), alapítvány, közalapítvány és nonprofit gazdasági társaság, melynek alapító okiratában az oktatás/nevelés vagy a tehetséggondozás, mint tevékenység szerepel; belső egyházi jogi személyek

min: 500 000

max: 1 500 000

kell
Szakképzésben részt vevő tehetséges fiatalok tehetséggondozásának és az ezt segítő alkotópedagógiai műhelyek működésének támogatására NTP-SZTG-15 A hazai köznevelési intézmények (2011. évi CXC. törvény 7. § szerint) közül: szakközépiskola, szakiskola, szakképzési centrum

min: 1 000 000

max: 2 000 000

kell
Hazai Tehetségsegítő Tanácsok, tehetségfejlesztő szervezetek és közösségek támogatására NTP-HTT-15 A http://tehetseg.hu/tehetsegsegito-tanacsok oldalon, a tehetségsegítő tanácsok adatbázisában szereplő magyarországi Tehetségsegítő Tanács egy önálló jogi személyiségű (szervezet) tagjával, mint kötelezettségvállalóval együtt

min: 1 000 000

max: 2 000 000

kell
Sportágválasztó rendezvények támogatására NTP-SR-15 A hazai köznevelési intézmények (2011. évi CXC. törvény 7. § szerint) közül: óvoda, általános iskola, gimnázium, szakközépiskola, szakiskola

min: 500 000

max: 1 000 000

kell
Hazánk nemzeti kulturális örökségének megőrzését, a nemzetiségi hagyományok és a népi kultúra ápolását felvállaló tehetséggondozó programok támogatására NTP-MKÖ-15 A hazai köznevelési intézmények (2011. évi CXC. törvény 7. § szerint) közül: óvoda, általános iskola, gimnázium, szakközépiskola, szakiskola, kollégium; Magyarországon bejegyzett egyesület (ide nem értve a szakszervezetet és pártot), alapítvány, közalapítvány és nonprofit gazdasági társaság, melynek alapító okiratában hazánk nemzeti kulturális örökségének megőrzése vagy a nemzetiségi hagyományok vagy a népi kultúra ápolása, mint tevékenység szerepel; belső egyházi jogi személy; helyi nemzetiségi önkormányzat; muzeális intézmények

min: 1 000 000

max: 2 000 000

kell
Köznevelési és a kulturális intézményekben működő tehetséggondozó programok támogatására NTP-KKI-B-15 A hazai köznevelési intézmények (2011. évi CXC. törvény 7. § szerint) közül: óvoda, általános iskola, gimnázium, szakközépiskola, szakiskola, kollégium; A kulturális (közművelődési, közgyűjteményi, művészeti) intézmények/szervezetek, az alábbiak szerint: az 1997. évi CXL törvény szerinti a 39. § (2) bekezdés alapján működési engedéllyel rendelkező muzeális intézmények, az 1997. évi CXL törvény 74. §. szerinti közművelődési intézmények, közművelődési civil szervezetek; a Magyarországon bejegyzett egyesület (ide nem értve a szakszervezetet és pártot), alapítvány, közalapítvány és nonprofit gazdasági társaság, melynek alapító okiratában az oktatás/nevelés vagy a tehetséggondozás, mint tevékenység szerepel; belső egyházi jogi személyek

min: 1 000 000

max: 2 000 000

kell
Kisiskolákban működő tehetséggondozó programok támogatására NTP-KKI-A-15 A hazai köznevelési intézmények (2011. évi CXC. törvény 7. § szerint) közül: azon általános iskola vagy tagintézménye, amely kisiskolának minősül

min: 500 000

max: 2 000 000

kell
Oktatási Hivatal által nyilvántartott szakkollégiumok támogatására NTP-SZKOLL-15 A nemzeti felsőoktatási kiválóságról szóló 24/2013. (II. 5.) Korm. rendeletnek megfelelően működő, az Oktatási Hivatal által bejegyzett, a 2014/2015. tanévben legalább 10, aktív egyetemi vagy főiskolai hallgatói jogviszonnyal rendelkező tagot felmutatni tudó szakkollégiumok

min: 750 000

max: 3 000 000

kell
„Matematikai, a természettudományos, a technikai, digitális, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák erősítése a köznevelési intézményekben” című programok támogatására NTP-MTTD-15 A hazai köznevelési intézmények (2011. évi CXC. törvény 7. § szerint) közül: általános iskola, gimnázium, szakközépiskola, szakiskola, pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmény; Magyarországon bejegyzett egyesület (ide nem értve a szakszervezetet és pártot), alapítvány, közalapítvány és nonprofit gazdasági társaság, melynek alapító okiratában az oktatás/nevelés vagy a tehetséggondozás, mint tevékenység szerepel; belső egyházi jogi személyek

min: 1 000 000

max: 2 000 000

kell
Tehetséges fiatalok felkészítését végző művészetoktatási intézmények tehetséggondozó programjainak támogatására NTP-MOI-15 A hazai köznevelési intézmények (2011. évi CXC. törvény 7. § szerint) közül: alapfokú művészeti iskolák; a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 1. sz. mellékletében szereplő Magyarországon államilag elismert intézmények közül: a művészeti felsőoktatási intézmények; a Magyarországon bejegyzett egyesület (ide nem értve a szakszervezetet és pártot), alapítvány, közalapítvány és nonprofit gazdasági társaság, mely az alapító okirata szerint művészet oktatási tevékenység végzésére jogosult

min: 1 000 000

max: 2 000 000

kell

* Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben történt regisztráció

 

Meghívásos pályázatok az alábbi témákban jelentek meg:

1.       A hazai tehetséggondozási rendszer külföldön való népszerűsítése, külföldi jó gyakorlatok hazai megismertetése

2.       Legalább egy évfolyamon a matematikai tehetségazonosítás bevezetésének támogatására

3.       A tehetséggondozás szervezeti rendszeréhez való hozzáférés különbségeinek feltárása

4.       Egységes, nemzeti, komplex tehetségazonosítási rendszer kidolgozása és annak bevezetésének támogatására

5.       A tehetséggondozásban érintett szereplők szakmai tevékenységének vizsgálata, a tehetségfejlesztési programok eredményességének és hatékonyságának mérési rendszerének kialakítása támogatására

6.       A Nemzeti Tehetség Program célkitűzéseit népszerűsítő rendezvények, kiadványok, tanulmányok megjelenésének támogatására

7.       A Budapesti Európai Tehetségközpont működési, stratégiai továbbfejlesztésének, valamint európai tehetséghálózati munkájának támogatására

8.       A tehetségazonosítás és tehetséggondozás koordinációját valamint a tehetségkövetést támogató információs rendszer létrehozásának támogatására

9.       Határon túli Tehetségsegítő Tanácsok, tehetségfejlesztő szervezetek és közösségek támogatására

10.    Hazai tehetségfejlesztő szervezetek és közösségek támogatása

11.    Tehetséggondozó szakemberek és pedagógusok képzésének támogatása határon innen és túl

12.    „Családoknak szóló, helyi, szemléletformáló programok támogatása

13.    A kiemelkedő tehetséggondozó személyek, szervezetek, közösségek, programok elismerésének, valamint a tehetséges fiatalok médián keresztüli megismertetésének támogatására

14.    A roma szakkollégiumok támogatására

15.    A felsőoktatási intézményekben megvalósuló komplex tehetséggondozó programok támogatására

16.    Határon túli Tudományos Diákköri műhelyek támogatására

17.    Nagy hagyományú és szakmailag elismert versenyek támogatására

18.    Tehetséges határon túli magyar középiskolás tanulók támogatására.

19.    Tehetséges roma, hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű fiataloknak szóló tehetséggondozó programok megvalósításának, valamint a tehetségsegítő szolgáltatásokhoz való hozzáféréseinek, továbbá a roma fiatalok tehetségsegítővé válásának támogatása

20.    Szakképzésben részt vevő tehetséges fiatalok tehetséggondozásának és az ezt segítő alkotópedagógiai műhelyek működésének támogatására.

21.    Hazánk nemzeti kulturális örökségének megőrzését, a nemzetiségi hagyományok és a népi kultúra ápolását felvállaló tehetséggondozó programok támogatására.

22.    „A tehetséges magyar fiatalok munkavállalását, a külföldi programokban résztvevő magyar tehetségek hazatérésének, gyakornoki tevékenységének támogatására”

23.    A matematikai, a természettudományos, a technikai, digitális, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák erősítése a köznevelési intézményekben támogatása

Bővebb információ a www.emet.gov.hu honlapon érhető el.