Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Mit ér a tehetség, ha magyar?

2013. szeptember 18.

A Talentn konferencia a fiatal magyar tehetségeknek és a legkiválóbb hazai tehetséggondozó szakembereknek biztosít találkozási lehetőséget. Ajánló.

A La Femme magazin a Nemzeti Tehetségpont szakmai támogatásával tavaly ősszel indította útjára mentorprogramját: az 50 tehetséges magyar fiatal elnevezésű kezdeményezés a tehetséggondozás társadalmi jelentőségére kívánja irányítani a közvélemény figyelmét azzal, hogy a kiemelkedő tudományos vagy művészeti eredményeket elérő fiatalok fejlődését személyre szabottan, neves szakembergárda segítségével koordinálja.

Talentn konferencia

Szeptember 26-án a XIII. kerületi RaM Colosseumban adnak egymásnak randevút a hazai tehetségek és mentoraik az első alkalommal megrendezett Talentn  konferencián. Az egész napos rendezvény szervezői abban bíznak, hogy a tehetségek gondolatai, nézetei, lehetőségei az intenzív együttlét során nem egyszerűen összeadódnak, hanem hatványozottan erősítik és támogatják majd egymást. A rendezvényre félezer fiatal tehetséget és 200 tehetséggondozással foglalkozó szakembert várnak az ország minden pontjáról.

A délelőtt folyamán tizenkét ifjú tehetség mutatkozik be 15-15 perces időkeretben. A témák bámulatosan széles kört ölelnek fel a művészetterápiától a számítógépes programozásig, a zene értelmezésétől a személyes határaink átlépéséig. Az előadók között szerepel a debreceni Bényei Éva Bernadett, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „Felfedezettjeink” fődíjasa, aki számos magyar és nemzetközi versenyen ért már el kiváló eredményeket, s most a természettudományokkal való elmélyültebb foglalkozáshoz csinál majd kedvet. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács másik idei „Felfedezettjeink” fődíjasa, Szokolay Ádám Zsolt zongorista Liszt Ferenc Dante-szonátáját fogja tolmácsolni a találkozón.

A délután során a szervezők egy asztalhoz kívánják ültetni az oktatási intézmények, illetve a versenyszféra tehetséggondozással foglalkozó neves szakembereit. A tehetségsegítés aktuális kérdéseiről kerekasztal-beszélgetés és szakmai fórum keretében cserélik ki gondolataikat a felkért előadók, akik között ott találjuk többek között Bagdy Emőke pszichológus professzor asszonyt, a Tehetséghidak Program Tudományos Tanácsadó Testületének tagját, valamint Bajor Pétert, a MATEHETSZ elnökét is.

A találkozó bevallott célja annak tudatosítása az ifjú tehetségekben és támogatóikban, hogy a tehetséget fejleszteni, biztatni, támogatni kell, különben elkallódik. A rendezvény kiemelt figyelmet fordít a hátrányos helyzetű tehetségekre, egyben a társadalmi egyenlőtlenségek enyhítésével is foglalkozni kíván. A versenyszféra képviselőinek jelenléte is hangsúlyos, hiszen a tehetségsegítés és az ország versenyképessége között szoros összefüggés rajzolható fel.

A konferenciára a szabad helyek függvényében szeptember 19-ig ingyenesen jelentkezhetnek a közép- és a felsőfokú oktatásban tanuló diákok ezen a linken: http://www.talentn.hu/jelentkezes/egyeni