Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Nemzeti kincsünk a tehetség

2013. december 4.

Öt éves a Nemzeti Tehetség Program.

Legalább százötvenezer tehetséges fiatal vett eddig részt a Nemzeti Tehetség Programban, melyet hazai és uniós pályázatokon keresztül valósítanak meg iskolák, civil szervezetek és a Tehetségpontok.
 
2008. december 4-én, vagyis öt évvel ezelőtt a tehetséggondozás fontosságának elismeréseképp az Országgyűlés határozatban fogadta el a nemzetstratégiai fontosságú, húsz évre szóló Nemzeti Tehetség Programot.
 
Óvodáskorú tehetségígéretektől az Országos Tudományos Diákköri Konferencián részt vevő egyetemi hallgatókig, általános iskolásoktól a szakkollégistákig, a lakóhelyüktől távol, tehetséggondozó kollégiumokban tanulóktól a határon túli diákokig számos tehetséges fiatalnak nyújt támogatást a Nemzeti Tehetség Program. A program számos alapelve közül kiemelt fontosságú a hosszú távú szemlélet és a hatékonyság, illetve a fokozatosság elve. Kiemelt célok az értékőrzés, a sokszínűség és az esélyteremtés biztosítása, az egyéni és társadalmi felelősségvállalás erősítése, a tehetségsegítő szakemberek elismerése és a társadalmi támogatottság biztosítása.
 
A pályázatok támogatása hazai és európai uniós forrásból valósul meg. A Nemzeti Tehetség Alap terhére kiírt pályázatok szakmai gondozása az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet feladata, míg az uniós forrás az Új Széchenyi Terv TÁMOP prioritásában megjelenő pályázatokon keresztül jut el a tehetséges fiatalokkal foglalkozó intézményekhez. 
 
A Nemzeti Tehetség Alapot elsősorban az állampolgárok által a személyi jövedelemadóból a kiemelt költségvetési előirányzat számára fölajánlott 1%-ok képezik. Erre négy éve van lehetőségük az adózó polgároknak. Az alapba befizetők száma 2010 óta folyamatos emelkedést mutat, 2013-ban mintegy 350.000 adófizető polgár rendelkezett a Nemzeti Tehetség Program javára, a befizetések csak 2013-ban közel 1,4 milliárd forintot tesznek ki.
 
A hazai forrás olyan nagy hagyományú tehetséggondozó tevékenységek finanszírozását is hivatott szolgálni, mint a tanulmányi versenyek vagy a tudományos diákköri mozgalom. Emellett számos új, az elmúlt öt év során kialakult Tehetségpont-hálózatra építő programot is meghirdettek, illetve a Bonis Bona – a Nemzet Tehetségeiért kitüntetés megalapításával lehetővé tették a sikeres szakmai munka elismerését. A kitüntetésben 2013-ban közel ötszázan részesültek. Az Alap feladata a határon túli magyar tehetséggondozás felkarolása is, ennek szellemében hirdetik meg például az Ady-ösztöndíjat vagy finanszírozzák határon túli magyar pedagógusok tehetség szakirányú továbbképzését. A hazai pályázatok keretében elnyert támogatás évente 30-40.000 diákot ér el, a támogatott versenyeken indulók száma pedig meghaladja az évi 300.000 főt.
 
Az Új Széchenyi Terv keretében jelenleg is futó, a MATEHETSZ (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) által megvalósított Tehetséghidak Program 2011 és 2013 között mintegy 2 milliárd forinttal támogatja a köznevelési korú tehetséges fiatalokat. A Tehetséghidak a korábbi uniós programokhoz hasonlóan, a több száz intézményt érintő „Magyar Géniusz Program” az „Iskolai tehetséggondozás” és az „Innovatív iskolák” eredményeire épít, és a Tehetségpontok immár több mint ezer intézményt számláló hálózatával együttműködésben valósul meg. Az uniós támogatással megvalósuló programok évente mintegy 10-15 ezer fiatalt érnek el.