Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

November 5-ével idén utolsó alkalommal hirdetjük meg ingyenes e-learning képzéseinket

2018. október 29.

A Matehetsz speciális fejlesztésű e-learning kurzusai, kreditpontokért, pedagógusoknak.

Tehetség sosem marad egyedül

A Matehetsz 2017 óta összesen hét, a tehetséggondozás témakörében kifejlesztett e-learning tananyaggal támogatja a pedagógusok szakmai előrehaladását. A kurzusok nagy létszámban, magas hallgatói elégedettséggel valósulnak meg: eddig mintegy ezer résztvevő tehetségsegítő munkáját segítettük online kurzusainkkal.

Fejlődés rugalmas kereteken belül

A tanulás folyamata a jelentkezéstől, az online konzultáción át a befejező tesztekig teljes mértékben online történik; valamennyi kurzusunk rugalmas időbeosztással otthon elvégezhető, és nagyfokú önállóságot kíván a jelentkezőktől. A tanfolyamok a személyes fejlődés elősegítése mellett az óraszámuknak megfelelően 10-20 kreditpontot is biztosítanak a pedagógus-résztvevők számára.

Kurzusajánló

Irodalomtanárok figyelmébe ajánljuk „A vers és novellaírás tanítása: kollektív munka a webtérben” című 20 órás kurzusunkat, mely a szépirodalmi szövegek írásának technikájába ad bevezetést. A programba csatlakozók a Matehetsz web-térben a kreatív írás technikájába kapnak betekintést. A képzés elvégzése 20 kreditpontot ér.

A természettudományokat oktatók számára ajánljuk Kiss Albert Kreatív természettudományi tehetséggondozás: szempontok önálló tanulással c. e-learning tananyagát. A kurzus különlegessége, hogy teljes mértékben automata, az ismeretanyag elsajátítása kontaktalkalom nélkül történik. 15 munkanap áll a tanulni vágyók rendelkezésére. Az előrehaladásról az egyes leckék végén önellenőrző tesztek elvégzésével lehet meggyőződni. A kurzust vizsgateszt zárja.

Online-konzultáció

Hat kurzusunkban fontos szerepet kap a web-térben összehívott online-konzultáció. A jelentkezők max. hatfős csoportokban, oktató moderálásával vitatnak meg egy-egy előre megadott témát – a web-kamerák előtt az ország akár hat különböző helyszínéről bekapcsolódva és körbeülve a virtuális tárgyalóasztalt.

 

A most induló e-learning kurzusainkra 2018. november 5-től ezen a linken lehet jelentkezni (az E betűvel kezdődő kódszámú kurzusok között válogatva).

Az e-learning oktatási felület az oktatas.tehetseg.hu oldalon érhető el.