Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Őszi rendezvények

2016. szeptember 1.

Szeretnénk felhívni a tehetseg.hu olvasóinak figyelmét a közeljövőben tartandó, tehetségsegítő programokhoz kapcsolódó eseményekre, rendezvényekre. 

• 2016 szeptember 23-24-én „Kreatív klímával a tehetségekért” címmel Kisvárdán tartja éves országos konferenciáját a Magyar Tehetséggondozó Társaság. A szervezet idén 27. alkalommal rendezi meg szakmai összejövetelét, amelynek keretében minden évben a tehetséggondozás iránt elkötelezett pedagógusok és tehetségsegítő szakemberek vitatják meg a legújabb trendeket.

Házigazda a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium.

• Tehetségpont találkozó. Idén tavasszal került sor a tehetségpontok munkájának elismerését jelentő akkreditáció megújítására. Közel 150 tehetségpont vett részt eredményesen az eljáráson, e szervezetek számára a MATEHETSZ 2016. október 1-jén Budapesten tartja az ünnepélyes táblaátadó rendezvényt. Idén első alkalommal ez az esemény ad lehetőséget arra is, hogy a Budapesti Európai Tehetségközpont felhívása nyomán létrejött magyarországi Európai Tehetségpontok jelképes avatására is sor kerüljön.

• Szintén hagyományos nagyrendezvény és a köznevelés témájában kiemelkedő jelentőségű az idén 18. alkalommal megrendezésre kerülő Országos Közoktatási Szakértői Konferencia, melyet október 11-13. között tartanak Hajdúszoboszlón. Az aktuális információk átadása mellett a háromnapos találkozón lehetőség nyílik a közoktatási szakértők, döntéshozók, valamint a témában tevékenykedő civil szakmai szervezetek találkozására és eszmecseréjére is.

• Az EFOP keretében idén indult el a Tehetségek Magyarországa kiemelt projekt megvalósítása, melynek hivatalos nyitórendezvénye várhatóan november 12-én, szombaton lesz Budapesten. A projektben a 2020. év végéig előírt feladatokat az Új Nemzedék Központ és a Matehetsz konzorciumi munkamegosztással valósítja meg. A projekttel és a nyitórendezvénnyel kapcsolatos konkrét tudnivalókról később még tájékoztatni fogjuk a tehetséghálózat munkatársait.