Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Pedagógiai szakszolgálatok tehetséggondozói nagyműhelye

2020. március 3.

Szakszolgálatokkal a tehetséggondozásért

2020. február 27-én a pedagógiai szakszolgálatok vezetői, képviselői szakmai nap keretében találkozhattak egymással és az EMMI illetékes vezetőivel. A SZÁMALK-Szalézi Szakgimnázium épületében, a Matehetsz székhelyén tartott nagyműhely résztvevőit dr. Maruzsa Zoltán, az EMMI köznevelésért felelős államtitkára köszöntötte.

Balról jobbra: Bajor Péter, a Matehetsz ügyvezető elnöke, dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár, dr. Polonkai Mária,
a Nemzeti Tehetség Tanács elnöke, Pánczél János, a Klebelsberg Központ főosztályvezetője   (fotó: Matehetsz)


Dr. Maruzsa Zoltán hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Tehetség Program szakmai szándékainak megfelelően a pedagógiai szakszolgálatok feladatai között is megjelent a tehetséggondozás, aminek jelentős eredménye, hogy az eltelt években a pedagógiai szakszolgálatok által jelentett, tehetséggondozásba vont tanulók száma mára már 12.000-re, az országosan nyilvántartott tehetséggondozó koordinátor szakemberek száma pedig 82-re növekedett. Az államtitkár támogatását és egyetértését fejezte ki arra vonatkozóan, hogy a szakszolgálatok által végzett tehetséggondozást nem szabad túlszabályozottá tenni, a jó gyakorlatokat mutató tehetséggondozó intézményeket pedig arra kérte, hogy éljenek a tudásmegosztás lehetőségével, ezzel segítsék egymást a szakszolgálati tagintézmények.

Dr. Polonkai Mária és Bajor Péter az elmúlt években látogatást tettek minden megye pedagógiai szakszolgálatánál: előadásokat tartottak a Nemzeti Tehetség Programról, megyei és tagintézményi szintű műhelybeszélgetéseken, tehetségnapokon vettek részt.  A látogatások fő célja a szakszolgálati tehetséggondozó koordinátori feladatok ellátásának szakmai támogatása volt. A Matehetsz tehetséghálózatának adatbázisába, a Tehetségtérképére felkerültek a  pedagógiai szakszolgálatok elérhetőségei is. A több éves folyamat zárásaként ez a most megtartott szakszolgálati nagyműhely is a szakszolgálatok és a Nemzeti Tehetség Program kapcsolatát hivatott erősíteni.

Dr. Polonkai Mária, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke előadásában a szakszolgálatok és a Nemzeti Tehetség Program kapcsolatának alakulásáról beszélt a jelenlévőkhöz. Hangsúlyosan említette a Magyar Tehetséggondozó Társaság szerepét, utalva Kelemen László professzor kutatásaira és a tehetségazonosítás folyamatának kezdeti, gyakorlati elindítására.  Elnök asszony előadásából (amelyet cikkünkhöz pdf. formátumban csatolunk) a résztvevők képet kaphattak a Nemzeti Tehetség Program  tevékenységeiről, valamint a szakszolgálati tehetséggondozó koordinátori teendőkről. Dr. Polonkai Máriától megtudtuk,  hogy a szakszolgálatot célzó látogatásaikkal országszerte mintegy 1300 szakembert értek el.

Pánczél János, a Klebelsberg Központ főosztályvezetője A pedagógiai szakszolgálatok tehetséggondozó tevékenysége és humánerő kapacitása című prezentációjában sorra vette a fejlesztendő célterületeket. Kiemelte, hogy a tehetséggondozás komplex feladat, melynek egyik kiemelt színtere az iskola. A főosztályvezető vázolta a fenntartó tankerületi központok szerepét a tehetséggondozásban, ennek illeszkedését a Nemzeti Tehetség Programhoz. 
A Klebelsberg Központ céljait ismertetve elmondta: olyan önállóan gazdálkodó, az erőforrásokat hatékonyan felhasználó szervezetek működtetésére van szükség, amelyek országosan egységes infrastruktúrával rendelkező köznevelési intézményeket tartanak fenn, s emellett biztosítják mindenki számára az oktatási szolgáltatásokhoz történő hozzáférést, a helyi igényeknek megfelelően. Biztatta a jelenlévőket a tehetséggondozó koordinátori feladatok minél teljesebb ellátására, az ehhez szükséges igényeik jelzésére a fenntartó irányába.

Az előadásokat követően az alábbi, kifejezetten a szakszolgálatok tehetséggondozó tevékenységére fókuszáló jó gyakorlat bemutatására került sor. (A prezentációkat teljes terjedelemben a cikkhez csatoljuk.)

Lászlóné Lelesz Ildikó, a Hajdú-Bihar megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúnánási Tagintézmény tehetséggondozó koordinátora, megyei munkaközösség-vezető: A Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat és tehetséggondozó koordinátori munkaközösségének tevékenységei, jó gyakorlatai. 

Bácsné Trefil Edina, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat tehetséggondozó koordinátori munkaközösségének vezetője és az I. kerületi tagintézmény pszichológusa, tehetséggondozó koordinátora: A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat tehetséggondozó koordinátori munkaközösségének munkája és főbb tapasztalatai az elmúlt 6 évben.

Kerekes Barbara, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója: „Identitáskeresés”, avagy a tehetséggondozás helye és szerepe a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakszolgálat rendszerében.

Balról jobbra: Lászlóné Lelesz Ildikó, Bácsné Trefil Edina, Kerekes Barbara (fotó: Matehetsz)

A Matehetsz elnöke felkonferálta az ifjú harmonika-tehetséget, Orgyán Csanádot, aki Risol A-moll csárdásával, virtuóz technikájával kápráztatta el a közönséget.
Bajor Péter elismerését fejezte ki Csanádnak eddig elért eredményeihez. (Orgyán Csanád karrierjének történetét a cikkhez csatolt anyagból ismerhetjük meg.)

A pedagógiai szakszolgálatok tehetséggondozói nagyműhelyét a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) szervezi az EFOP-3.2.1-15 „Tehetségek Magyarországa Program” kiemelt projekt pályázati forrás felhasználásával.