Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Speciális tehetségprogramok lehetőségei 2015-ben is

2014. október 21.

Tervezett felhívások a Tehetséghidak Program kiterjesztésének időszakában.

Az Új Széchenyi Terv keretében indított Tehetséghidak Program az eredeti pályázati kiírás szerint 2014. júniusáig támogatta a tehetséghálózat munkáját. Az EMMI illetékes vezetőinek támogatásával a nyár folyamán kormányzati döntés született a program időbeli és pénzügyi kiterjesztéséről, egyebek mellett azzal a fő céllal, hogy a 2014-2015-ös tanévben se maradjanak uniós támogatás nélkül a tehetséggondozó intézmények, a Tehetségpontok és a Tehetségsegítő Tanácsok.

A program kiterjesztésére, az idei első pályázati felhívások kiküldésére a támogatási szerződés módosításának életbe lépése után kerülhet sor. Bár a szerződésmódosítás folyamata a mai napig még nem zárult le, jó reményünk van arra, hogy az őszi szünet után meghirdethessük a projektirodában már előkészített felhívásainkat. A 2014-2015-ös tanév során a korábbi pályázati időszakban már megismert tevékenységtípusok támogatására is lesz mód, a program időhatárainak és az uniós elszámolási kötelezettségeknek figyelembe vételével. A felhívások meghirdetésére várhatóan október végén – november elején kerül majd sor. Az egyes intézmények december elejéig nyújthatják be pályázataikat, melyek támogatásáról még a téli szünet előtt döntés születik. A programok megvalósításra az uniós finanszírozási ciklus zárása miatt 2015. január 1. és április 30. között kerülhet sor, ezt követően a pályázatok szakmai és pénzügyi beszámolóit, dokumentumait várjuk majd legkésőbb május 15-ig. A projekt teljeskörű lezárásának határideje a MATEHETSZ számára 2015. június. 30. lesz.

A meghirdetendő felhívásokon keresztül várhatóan az alábbi tevékenységek támogatására lesz mód:

csoportos tehetségtámogató programok

  • gazdagító programpárok
  • versenyfelkészítő szakkörök
  • szülő-pedagógus-diák együttes részvételével megvalósuló programok
  • tehetséges fiatalok kortárscsoportjainak támogatása

egyéni tehetségtámogató programok

  • személyiségfejlesztés
  • tehetségtanácsadás, pályaorientációs tanácsadás
  • külföldi és belföldi utazások

mentorálás

  • Tehetség Piactér mentorprogram

kommunikációs célú programok

  • médiaszakkörök
  • „A tehetség hónapja” rendezvényei

A felhívásaink segítségével a Tehetségpontokban és Tehetségsegítő Tanácsoknál támogatott tevékenységek mellett a kiterjesztés időszakában jelentős fejlesztéseket tervezünk a diákok által használható webes szolgáltatások terén: komplex diák-ügyfélszolgálatunk egyénileg használható online fejlesztőjátékokat, képességmérő alkalmazásokat és online szakértői segítséget kínál majd a kérdéseivel hozzánk forduló tehetséges fiatalok számára.