Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

A Tehetséghidak Program 28 nyílt és 56 csoportos képzés megszervezését támogatja a III. képzési ütemben

2014. május 9.

2013. november 18-án megjelent a Tehetséghidak Program harmadik képzési üteme, amely 2014. februártól 2014. április 30-ig tart.

Ebben a képzési ütemben 28 nyílt képzésen vehetnek részt a tehetséggondozást végző pedagógusok, valamint a Tehetségpontok, Tehetségsegítő Tanácsok és tehetséggondozással foglalkozó intézmények  670 órányi képzésnek megfelelő csoportos képzésre pályázhattak.
Nyílt képzéseink budapesti helyszínnel szerveződnek februártól áprilisig. E képzések keretében kiemelt területként kezeljük a matematikát és a természettudományokat, így ezeken a képzéseken a további ütemekben is részt vehetnek majd az egyéni jelentkezők, akik az adott képzés feltételeinek megfelelnek.
Csoportos képzésben 56 pályázó intézmény részesül 2014. februártól 2014. április végéig az Értékelő Bizottság döntése alapján. Az intézmények által kért képzést a megjelölt időpont és egyéb feltételek figyelembevételével szervezi a projektiroda, az aláírt együttműködési megállapodás alapján.

Támogatott Tehetségpontok és az általuk igényelt képzés belső kódja:

Képzés belső kódszáma

Intézmény

R611

Agria Universitas Egyesület

R538

Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium

R532

Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Békési Tagintézménye

R501

Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Szarvasi Tagintézménye

R603

Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola

R616

Besenyszögi Eszterlánc Óvoda

R604

Budapest XIII. Tankerület Csata Utcai Általános Iskola

R596

Csongrád Megyei Csongrád Megyei Pedagógiai Intézet

R532

CSongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Szentesi Tagintézménye

R610

Daruszentmiklósi Szederinda Óvoda

R502

Debreceni Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola

R530

Derecskei Bocskai István Általános Iskola és Alaofokú Művészeti Iskola

R596

Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola

R615

Dombóvári József Attila Általános Iskola

R565

Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola

R563

Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium

R501

ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium

R560

Enesei Általános Iskola

R600

Európa 2000 Középiskola

R523

Gárdonyi Zoltán Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

R536

Gönczy Pál Általános Iskola

R530

Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola

R596

Herman Ottó Általános Iskola

R506

Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola

R604

Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

R507

Jászberény Város Óvodai Intézménye Központi Óvovda

R569

Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola

R540

Kalocsai Kunszt József Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája

R547

Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium

R566

Kenderesi Tarka-Barka Óvoda és Egységes Óvoda-Bölcsőde

R520

Kiskunmajsa Arany JÁnos ÁLtalános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai módszertani Intézmény

R552

Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI

R611

Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola

R534

Makkocska Óvoda

R620

Martineum Felnőttképző Akadémia

R566

Mezőkeresztesi Harmatcsepp Óvoda

R537

Mezőtúri Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

R557

Neumann János Középiskola és Kollégium

R551

Nyergesújfalui Szabolcsi Bence Alapfokú Művészeti Iskola

R600

Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmart Mihály Tagintézmény

R536

Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola

R596

Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorlóiskola, AMI és Gyakorlóóvoda

R524

Rábapatonai Petőfi Sándor Általános Iskola

R506

Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium

R566

Salgótarjáni Összevont Óvoda Mackóvár Központi Óvodája

R503

Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda

R519

Szeged - pedagogiai szakszolgalat

R528

Szegedi Móravárosi Ipari Szakképző és Általános Iskola

R533

Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola

R620

Szent György Görögkatolikus Óvoda és Iskola

R620

Szent János Továbbképző Központ

R537

Tatabányai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola

R528

Tehetségműhely Alapítvány

R589

Tiszatarjáni Micimackó Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde

R509

Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola