Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Tízezer diák használja a Videotanárt

2015. október 9.

Két hét alatt közel tízezren regisztráltak a Videotanár megújult weboldalán

 A Videotanár egy alig 2 éve indult online, ingyen elérhető „virtuális iskola”, amely a Nemzeti Alaptantervre épülő tanagyagokat biztosít az általános iskola felső tagozatosai, illetve az ennek a korosztálynak megfelelő gimnazisták számára. A tanulást ezen az oldalon a videoleckék mellett ellenőrző feladatsorok is segítik, így az eddigiekhez képest még interaktívabb lett a Videotanár felülete.  Idén ősszel a Videotanár meghirdette az ország legnagyobb online tanulmányi versenyét, amelyen a diákok már a verseny első 2 hétvégéjén több mint 255 000 kérdést pörgettek le, azaz több mint 12 750 kérdéssor feladványaira válaszoltak összesen több mint 2200-an.  Egyelőre Heves, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye diákjai teljesítenek a legjobban, és egy versenyzőnek már össze is jött a nyereményhez szükséges 60 zsetonja!  A szervezők minden diákot arra buzdítanak, hogy vegyék elő legjobb tudásukat és startoljanak rá az értékes nyereményekre!

A 2 évvel ezelőtti indulás óta közel 850 oktató videó került fel a Videotanár weboldalra, mely idén szeptemberre 17.000 ellenőrző kérdéssel bővült. A Videotanár így segít a diákoknak az elfelejtett ismeretek átismétlésében, az önképzésben, vagy egyszerűen a tananyag jobb megértésében. A virtuális iskola bármikor elérhető tudásbázisának összeállításán 70 tanár és 14 lektor dolgozott, amely már a szeptemberi megújulásig is igen hasznosnak bizonyult, hiszen addigra már 600 000-es letöltése és közel 3000 feliratkozója volt a csatornának.
A Videotanár nem csak a gyerekeknek szól, hanem segít a szülőknek, nagyszülőknek is abban, hogy egy-egy rövid tananyag átismétlésével tudjanak segíteni a gyerekeknek a tanulásban.

A virtuális iskola népszerűsítését Unfield, az online video sztár vállalta. Az első, Videotanárról szóló videóját eddig, majdnem 80.000-en látták. A második videó nézettsége is 52.000 feletti megtekintéssel büszkélkedhet, míg a harmadik már a 45 000-hez jár közel.

Hogyan lehet a Videótanár versenyén részt venni?

Az ország eddigi legnagyobb online tanulmányi versenyén bármely felső tagozatos általános iskolás vagy ugyanennek a korosztálynak megfelelő gimnazista diák indulhat, a részvétel feltétele a Videotanár oldalán történő regisztráció. A verseny résztvevői Témazáró dolgozatokat írnak, a hónap végén pedig kitölthetnek egy Maratont, ami egy a Témazárókat tananyagonként összefogó verseny. A kis témazárókat kitöltő legjobbak ajándékokra beváltható zsetonokat, a Maraton győztesei pedig garantált értékes nyereményeket kapnak.

A verseny első két hétvégéjén több mint 12 750 kérdéssort töltöttek ki, azaz több mint 255 000 kérdésre válaszoltak a diákok. Jelenleg Kóka, Eger, Kecskemét, Tiszaföldvár diákjai vezetnek, de a versenynek még közel sincs vége. Az egész tanévben folyamatos a tanítás a virtuális iskolában, és az ezzel párhuzamos játékos számonkérés. A győzelemhez a leggyorsabban és a legkevesebb hibával kell megoldani a verseny feladatsort, azonban ezen a megmérettetésen akárhányszor elindulhatsz minden pénteken 16.00 órától vasárnap 24.00 óráig!

Vajon ki lesz Magyarország legokosabb kisdiákja? Versenyre fel!