Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Véget ért az idei tudományos diákköri szezon

2013. augusztus 26.

Bár az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) legközelebb csak 2015-ben rendezi meg országszerte a legtehetségesebb fiataloknak szóló találkozóit, a tanács és segítői a nyár elején számos fontos díj odaítéléséről döntöttek.

Június 20-án az immár hagyományosnak mondható OTDT TDK Prezentációs díj-versenynek a Magyar Tudományos Akadémia székháza adott otthont. A jeles eseményen a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia tizenhat szekciójának főzsűrije delegált egy-egy hallgatót, hogy ők képviseljék az adott tudományterületet. A főzsűrik a választás során tekintetbe vették az előadói stílust, a tudományos eredmények bemutatását, a hallgató vitakészségét és szakmai kompetenciáit.

A 2009 óta létező Prezentációs díj-versenyen a hallgatók tíz-tízperces előadásokat tartanak az OTDK-n már bemutatott pályamunkájukból, ezt ötperces vita követi, melynek során a zsűri tagjai kérdezhetnek az elhangzottakkal kapcsolatban, valamint tanácsokkal láthatják el a hallgatót tudományos eredményei kommunikálásával kapcsolatban. A zsűri tagjai Csépe Valéria, az MTA főtitkárhelyettese, Szendrő Péter, az OTDT elnöke, Cziráki Szabina, az OTDT titkára, Havass Miklós, a SZÁMALK Zrt. elnök-emeritusa, Kőnig Frigyes, az MKE rektora, Szabó István, a SZIE dékánja, valamint Szécsi Gábor, az OTDT alelnöke voltak.

A zsűri döntése értelmében három hallgató nyerte el az Országos Tudományos Diákköri Tanács Prezentációs díját: a szív- és érrendszeri betegségeket vizsgáló Baranyai Tamás (az Orvos- és Egészségtudományi Szekció jelöltje), a nanotechnológiát kutató Terejánszky Péter (a Kémiai és Vegyipari Szekció jelöltje), továbbá a súlyosan halmozottan sérült emberek számára kidolgozott zenés módszerrel dolgozó Tiszai Luca (a Tanulás- és Tanításmódszertani–Tudástechnológiai Szekció jelöltje).

Június 27-én pedig a Pro Scientia Aranyérem Odaítélő Bizottság döntött a 2013-as pályázatokról. A Bizottság elnöke Spät András akadémikus, társelnöke Szendrő Péter egyetemi tanár, az OTDT elnöke, tagja Csirik János egyetemi tanár és Taxner Ernő professor emeritus, titkára Cziráki Szabina, az OTDT titkára volt.

Idén összesen 45 hallgató részesült Pro Scientia Aranyéremben, 2 hallgató Pro Arte Aranyéremben. A Pro Scientia kitüntetettek részére 5 különdíjat ajánlott fel a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 5 különdíjat a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezetügyért Felelős Államtitkára, illetve különdíjat ajánlott fel a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala is. Ezzel párhuzamosan elbírálták a Mestertanár Aranyérem jelöltjeit is. Mestertanár Aranyérmet kiemelkedő témavezetői és tudományos diákköri szervezői munkáért adományoz az Országos Tudományos Diákköri Tanács.

A Pro Scientia Aranyérem és a különdíjak, valamint a Mestertanár Aranyérmek átadására 2013. november 18-án kerül sor hagyományosan a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.