Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Hírek és programok szakemberek számára

Hírek

A Nature kiadócsoportja által publikált Scientific Reports-ban nemrég jelent meg Perez-Lopez Áron elsőszerzős cikke.

Három város, három iskola, három csoport: Erdélyi Esztert a másik elfogadásának lehetőségeiről kérdeztük. 

Két magyar diák és tanárnőjük három hetet tölthetett New Yorkban a Tehetséghidak program segítségével.

A környezetünk olyan lesz, amilyenné tesszük: különösen igaz ez a Szakma Sztár Fesztivál nyerteseire.

A Jövő Hősei köztünk élnek. Ismerd meg őket!

A La femme magazin második alkalommal találta meg Magyarország 50 tehetséges fiatalját. 

Falus András Széchenyi-díjas immunológussal, a Magyar Tehetség Nagykövetével beszélgettünk.

Nyilvánosságra hozták a Nemzeti Tehetség Program 2014. évi nyílt pályázati kiírásainak döntési listáit.

A MATEHETSZ (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) Genius Loci Díjjal ismerte el azokat a cégeket, amelyek aktívan támogatják a hazai tehetséggondozás ügyét. A díjat, Czakó Zsolt grafikusművész alkotását az idei évben 16 vállalkozás képviselője vehette át április 18-án Budapesten.

Egy igazán sokoldalú Felfedezettel, Kellermayer Dalmával beszélgettünk.

Konferenciát tartottak az ELTE-n április 7-én.

A hazai biológiaversenyek a lehetőségekhez képest korszerű tudást kérnek számon. Versenykörkép.

Programok

Időpont: 2014. március 7. 00:00 - 14. 00:00
Nemzeti Tehetség Program, a Tehetséghidak program és a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács hét napos rendezvénysorozata
Időpont: 2014. február 28. 00:00 - március 8. 00:00
A Felsőörsön működő Snétberger Zenei Tehetség Központ felvételt hirdet a 2014. nyarán induló egy éves képzési programjára
Beadási határidő: 2014. február 28. 00:00, éjfél
Elindult a TudásFeltöltés 2.0 vetélkedő, a pályaművek beküldési határideje: február 28.
Jelentkezési határidő: 2014. február 28. 00:00
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr- Főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága, a Kis Vakond Tanodája, és a „Míg megnövök” Akkreditált Kiváló Tehetségpont biciklis közlekedésbiztonsági csapatversenyt hirdet 13-15 éves gyerekeknek
Pályaművek benyújtása: 2014. február 28. 00:00
Az Ericsson cég alkalmazásversenye munkavégzéshez használható alkalmazások megmérettetésére diákoknak és vállalkozásoknak
Jelentkezési határidő: 2014. február 21. 00:00
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága, a Kis Vakond Tanoda és a „Míg megnövök” Akkreditált Kiváló Tehetségpont közlekedésbiztonsági versenye 13-15 évesek számára.
Jelentkezési határidő: 2014. február 20. 00:00
A Magyar Természetvédők Szövetsége és az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület természetvédelmi vetélkedőt hirdet felső tagozatos diákok számára.
Jelentkezési határidő: 2014. február 5. 00:00
A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány pályázata fiatal vállalkozóknak