A hatalom nem cél, hanem eszköz

Gondolom, a Prezi nem kevés energiát igényel tőled: miért vállaltad el mégis a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tehetségnagyköveti felkérését?
Távolabbról kezdem. Nagyon sok olyan emberrel találkoztam a szakmában és a világban mindenütt, akik nagyon boldogak, mert olyan dologgal foglalkoznak, amit szeretnek és amiben igazán jók. Ezeknek az embereknek a történetében közös, hogy támogatást kaptak ahhoz, hogy hihessenek a céljaikban és persze, hogy sokat dolgozhassanak érte. Ők sem úgy születtek, hogy tehetségesek voltak, hanem inspiráló, hiteles emberek erősítették meg őket abban, hogy az ötleteik értékesek és van értelme dolgozni rajtuk.

Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy erőt, inspirációt, hitet adjak, mert hiszek benne, hogy egy sokkal egészségesebb társadalomban élhetünk, ha minél több ember boldog attól, amit csinál és nem mellesleg sikeres is benne.

Biztos vagyok benne, hogy sok fiatal példaképe vagy. Hogyan telik egy Prezi-alapító átlagos munkanapja?
Nem olyan vészes. A legfontosabb képességem, amit a Preziben használnom kell, a kreativitásom. Jelenleg az innovációs laborunkat vezetem. Egy ilyen kreatív munkát nem lehet úgy csinálni, hogy az ember reggel 6-tól este 10-ig az irodában ül és nem is találkozik a családjával. Kiegyensúlyozottan kell élnem ahhoz, hogy jól tudjak teljesíteni. Például gyakran sétálok a napsütésben, rollerrel járok dolgozni, mert sokkal nyugisabb, mint az autó vagy a bicikli.

Nekem az ideális az, ha 6-7 fős csapatban dolgozhatok, és nagyon fontosnak tartom, hogy a csapattársaim máshoz értsenek, mint én. Most egy matematikussal, egy szoftverfejlesztővel és két hangművésszel dolgozom együtt, jelenlétük nagyon ösztönző számomra.

Mivel foglalkoztok az innovációs laborban?
A labort fél éve indítottuk útjára. Egy Prezi-jellegű történet úgy szokott kezdődni, hogy az ember a társaival alapít egy céget, és eleinte mindenki foglalkozik mindennel. Én a kezdeti időkben marketingtől kezdve designon át az angol szöveggondozásig nagyon sok mindennel foglalkoztam. Most már másról szól a történetünk. Szakmájukban nálunk ügyesebb, innovatívabb embereket kell találnunk, és rábeszélni őket arra, hogy csináljanak sokkal jobbat, mint amire mi nélkülük képesek lennénk.

Azt tekintem feladatomnak, hogy inspiráljak másokat, de ez persze nem jelenti azt, hogy elmúlt volna az az életszakaszom, amikor én magam is tele vagyok ötletekkel. Ezeknek az ötleteknek a fejlesztésére hoztuk létre a labort, ahol azt szimuláljuk, mintha a Prezi versenytársai lennénk. Tehát gyorsabban, hatékonyabban, jobbat próbálunk csinálni mint a Prezi, ez a többi munkatársat is inspirálja, és közben remek játék is.
 

Bridge Budapest

Kitől kaptad a legtöbb támogatást és inspirációt pályád során?
A szüleim meglepően támogatóak voltak mindenben. Számomra ők a feltétel nélküli szeretet és támogatás mintaképei. Gyerekkoromban például hagyták, hogy összefirkáljam a falat egy óriási sárkány rajzzal. Később, amikor rájöttem, hogy a budapesti egyetemem nem azt adja nekem, amire szükségem van, akkor támogattak a váltásban. Elhitték nekem, hogy én jobban tudom, hogy mitől leszek sikeres, így külföldön folytattam a tanulmányaimat. Pályám során mindig olyan emberektől tanultam a legtöbbet, akik partnereim voltak egy-egy munkában. Azért volt ösztönző a jelenlétük, mert máshoz értettek mint én, és sokat tanulhattam tőlük.

Stockholmban volt egy ausztrál-kínai tanárom, Peter Hasdell, aki egyszer azt mondta, mikor szerencsétlenkedtem egy feladattal, hogy nem feltétlen az a dolga egy építésznek, hogy problémákat oldjon meg, hanem hogy elképzeljen egy jövőt, egy víziót és azt valósítsa meg. Ez bennem nagyon megmaradt, elhittem és azóta is ezt csinálom minden egyes nap. Az utóbbi években pedig természetesen Árvai Péter és Halácsy Péter társaim inspirálnak, egymást remekül kiegészítő személyiségek vagyunk. Engem mindig az érdekelt, hogy amit csinálok, az a világon egyedülálló legyen, de az sosem érdekelt, hogy van-e hatása a világra és az sem, hogy esetleg tévedek-e. Halácsy Péter nagyon jó kritikus gondolkodó, meglátja a problémát és segít túllépni rajta, Árvait pedig csak az foglalkoztatja, aminek globális hatása van. Ez a három mentalitás együtt kellett ahhoz, hogy a Prezi létrejöhessen és működjön.
 

Egy helyütt azt írják rólad, te vagy a kreatív ember archetípusa. Szerinted mit jelent a kreativitás?
A kreativitás érdekes tulajdonság. Valószínűleg azért domináns az embernél, mert sokkal jobb a memóriánk, mint például egy kutyának, így a múltra éppúgy vissza tudunk tekinteni, mint amennyire képesek vagyunk elképzelni a jövőt. A majmok is többek között azért olyan sikeresek evolúciós szempontból, mert megvan bennük a kíváncsiság. Nem csupán szaglás után tájékozódnak, de benéznek egy levél mögé, kreatívan kutatják az élelmet. A kreativitás készsége mindannyiunkban megvan, gyakran elképzeljük a jövőt és ez ráadásul szórakoztat is bennünket, gyermekekre ez különösen igaz.

Elmesélem Ken Robinson egyik történetét egy óvodásról, akitől megkérdezte az óvónő, hogy mit rajzol. A gyermek azt válaszolta, hogy istent. Dehát senki nem tudja hogy néz ki isten – replikázott az óvónő. De mindjárt megtudják – felelte magabiztosan a kisgyermek. Ez a fajta bátorság, hogy a jövőt én teremtem, gyermekként még mindenkiben megvan, de az oktatási rendszer sajnos ennek jelentős részét kiöli, mert a kudarcot büntetéssel súlyosbítja.

Az építészeknél például van egy trükk. Ha az ember minden munkáját kiteszi a falra, akkor egyre nyugodtabb lesz, mert látja a fejlődést, és biztos lehet benne, hogy a századik, vagy az ezredik sikerülni fog. Talán ez a titok, hogy nem szabad feladni.
 

És mi köze a kreativitásnak a tehetséghez?
Nem igazán szeretem a tehetség fogalmát, mert az a véleményem, hogy önbeteljesítő jóslat lehet. Az alkotáshoz kitartás kell, amit a környezetem visszacsatolása ad, vagyis hogy mennyire díjazzák, amit csinálok. Talán ez az egyik misszióm is, hogy a tehetség misztikus fogalmát lehozzam a földre. A budapesti építészkaron már korán eldöntötték és ki is mondták a tanárok, hogy ki tehetséges és ki nem, mintha ez valami eleve elrendelt dolog lenne. Amikor Stockholmba kerültem, sosem került szóba a tehetség, csakis a kemény munkáról beszéltek.

Egy személyes történetet is elmesélek. Mostanában nagyon sokat rajzolok a kisfiammal és nem azért, hogy festő legyen belőle, egyszerűen szeretjük ezt csinálni.  Ilyenkor próbálok belépni abba a vizuális világba, amiben ő van, és hasonlót mellérajzolni, társként mellette lenni. Nagyon boldog, ha valami szépen sikerül, de nagyon ügyelünk arra, hogy ne azt hangsúlyozzuk, hogy milyen tehetséges, hanem azt, hogy nagyon sokat dolgozott rajta és ezért lett csodáltos.

Meggyőződésem, hogy ha azt mondod valakinek, hogy tehetséges, az egy annyira absztrakt fogalom, hogy nem tudja, ez mitől van, mitől lehet ilyen jó legközelebb is, így ha kudarc éri, hamar feladja.
 

A Preziben nagyon sok fiatallal dolgoztok együtt, például próbanapok keretében. Hogyan választjátok ki őket?
A Preziben már korán magas szintű, absztrakt feladatokat adunk fiatal munkatársainknak, mert mindenkit önálló, intelligens emberként kezelünk. Fontos, hogy a fiatal nyitott legyen a tanulásra és élvezze is csinálni. Fontos szempont továbbá az is, hogy egyedül is képes legyen alkotni, persze közben inspirációt is nyújtunk. A jelöltnek csillogjon a szeme a lehetőségtől, hogy újat tanulhat. Nem kifejezetten kis kockázatú feladatokat adunk nekik és ezért sokkal komolyabban is veszik a munkát.

Szerinted a tudásnak, a tanulásnak hogyan lehet nagyobb presztízse a magyar társadalomban?
Nagyon egyszerű a megoldás: be kell bizonyítani, hogy a tudás számít. Azért nincs a magyar társadalomban a tudásnak becsülete, mert kevés olyan példakép van, aki attól lett sikeres és boldog, hogy ügyes volt és sokat dolgozott. Finnországnak például nagyon jót tett a Nokia, amely egy tudásközpontú cég, így mindenki megértette, hogy a boldoguláshoz tanulni kell.

A tudás erejét mantrázni kevés, mindenkinek tapasztalnia kell. Ezért is dolgozunk a Preziben, hogy a sikereinkkel példát mutassunk. A tehetségnagyköveti felkérést is azért vállaltam el, miközben nagyon introvertált embert vagyok, mert hiszem, hogy ezeket a történeteket el kell mesélni. Erre jött létre a Bridge Budapest kezdeményezés, amelynek keretében vállalkozni akaró fiataloknak adunk ösztöndíjat, hogy Amerikában olyan cégeknél szerezhessenek tapasztalatot, mint a Prezi, az NNG, a logmein vagy a Ustream.

Mintha a vállalkozó, vállalkozás szavak is tiltólistára lennének téve itthon.
Őszintén szólva sosem gondoltam, hogy vállalkozóként az embernek lehet boldog és hasznos élete. Hogy ezt belássam, kellett Árvai Péter példája. Amikor Halácsy Péterrel még egy embert kerestünk magunk mellé, nyíltan megfogalmaztuk, hogy olyanra van szükségünk, akinek a hatalom nem cél, hanem eszköz és tisztában van a hatalom felelősségével. Így találtunk rá Árvai Péterre. Megint egy személyes példát hozok; van két kisgyerekem, és tisztában vagyok azzal, hogy én nem lehetek mindig mellettük. Viszont mindig lesz valaki mellettünk, egy ismeretlen ember. Ezért a társadalmat próbálom olyanná formálni, amiben a gyerekeim boldogan és biztonságban nőhetnek fel.
 

A Nyitottak vagyunk közösséget is a ti kezdeményeztétek. Miért fontos ez egy cégnek?
A Prezinek globális kihívásai vannak, ezért egész egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy bárki rosszul érezze magát, pusztán amiatt, hogy bármilyen szempontból más. Tulajdonképpen üzleti szempontból is öngyilkosság volna másként viselkednünk. Amerikában erre már régen rájöttek. San Franciscóban a melegfelvonuláson világcégek képviseltetik magukat.

Tehát mi a Preziben nemcsak azt gondoljuk, hogy a nyitottság a helyes, hanem azt is, hogy ez a magatartás éri meg. Úgy tud a legtöbb ötlet és nézőpont érvényre jutni, ha maga a csapat is a lehető legsokfélébb. Emellett úgy gondoljuk, hogy nem csupán egy cégnek, de a társadalomnak is óriási előny lenne, ha bátorítólag és nem kirekesztő módon tekintene minden fajta másságra.

Mit üzensz a jövő Prezi-alapítóinak?
Meg kell tanulni túllátni a saját jelenlegi horizontunkon, ez az első lépés. Utána nagyon keményen kell dolgozni, nem lehet nyafogni. Harmadik lépésben pedig nyitottnak kell lenni arra, hogy megváltoztassuk az ötleteinket, ha nem működnek. Álmodni, megcsinálni, megmutatni. És ha a megmutatkozás után változtatni kell, akkor továbblépni, és nem feladni!