Csányi Csaba mentor integrálja mindazt a tudást, amit coach-ként szerez
Hol van a határa annak a két dolognak, hogy az álmaink megvalósulásáért mindent megtegyünk vagy felismerjük azt a pontot, ahol szükséges irányt váltani? Hasznos-e meghúznunk ezt a határt?
Talán ott lehet a határ – ha van határ – ahol az álom megvalósításáért tett lépések, erőfeszítések az álom elérésének lehetőségét, az élet egészséges folytatását, vagy másokat veszélyeztetik. Ha valakit „vakká” tesz az álma, a célja, akkor az mindenképp szükségét jelzi az irányváltásnak, legalább addig, amíg vissza nem nyeri a „látását”! A látszólagos tévutak, valós, vagy vélt elakadások, mind olyan lehetőségek, amelyekben fejlődhetünk annak érdekében, hogy közelebb kerülhessünk az álmainkhoz, új tapasztalatokra, tudásra, képességekre, segítőkre tehessünk szert a célok, álmok felé vezető úton. Ha valaki jó úton jár, azt hajtja belülről „valami” és a nehézségek közepette is talál örömöt, értéket, megelégedettséget abban, amit csinál és a „kudarcokból” is tanul.
Erre jó példa Edison, amikor az izzólámpán dolgozott és egy történet szerint, körülbelül a kétezredik kísérlet után riportot készített vele egy francia újságíró, aki ezt kérdezte: „Mister Edison! Nem kellene ezt abbahagyni? Önnek van kétezer sikertelen kísérlete. Látszik, hogy ez nem fog menni.” Mit felelt erre Edison? „Uram, ön téved. Nekem nincs egyetlen sikertelen kísérletem sem. Nekem van kétezer sikeres kizárásom.”
Milyen szerepe lehet e kérdésfeltevés terén a mentornak?
Szerintem fontos szerepe van a megfelelő kérdéseknek egy mentori kapcsolatban és annak eredményességében. Fontosnak tartom, hogy a mentor kérdésekkel segítse mentoráltját saját útjának és képességeinek felfedezésében és kiteljesítésében. A mentor kérdez, kísér, példát mutat, megosztja a tapasztalatait és a mentoráltnál hagyja a döntések és a cselekvés lehetőségét úgy, hogy ott van mellette és biztonságos teret ad tapasztalatai és szakértelme által.
Mi a fontosabb: annak a közegnek a megtalálása, ahol kibontakozhat, szárnyalhat egy fiatal, s ez maga egy útkeresés, vagy épp ennek az ellenkezője, bármely közegben, az alkalmazkodási képesség megszerzése?
Az hiszem, hogy a motiváció és a környezet együtt teremti meg a tehetség kibontakozásának a lehetőségét. Az alkalmazkodóképességre alkalomszerűen és helyzetfüggően van szükség egy-egy tehetségterület közelében, illetve fontos szerepe van a szociális kapcsolatokban és az együttműködésben. Nagyon sokfélék vagyunk, különböző érdeklődésekkel és képességekkel és azt gondolom, hogy sokan több tehetségterületen is képesek kitűnni, ha megfelelő környezetbe kerülnek.
Az állandó alkalmazkodási képesség, helyzetfelismerés jelentős előnyt képes adni egy személyiség életében. Képes-e egy fiatal tudatosan élni ezzel a képességgel?
Itt visszatérnék a motiváció fontosságához, amely meghatározó tényező az élet minden területén. Ha van motiváció, akkor jó eséllyel elkezdenek fejlődni a képességek is. Van egy Goethe-nek tulajdonított mondás, miszerint „Vágyaink a bennünk rejlő képességek előhírnökei.”
Milyen az "optimális" folyamat a célkitűzésre? Mi a helyes hozzáállás a mentor részéről e tekintetben?
Talán az, ha a célkitűzés folyamata és az eléréséhez vezető lehetséges utak külön-külön is a kibontakozás, a fejlődés irányába mutatnak. Ezeket a mentorált motivációinak, kíváncsiságának, álmainak kell inspirálni. Gyakran a megismerésnek az útja az álmokon, a vágyakon keresztül vezet… Ha a célt, az utat a mentorált valóban akarja, akkor részéről, vagy a mentor részéről fel sem merülhet a kérdés, hogy a cél reális-e, pl. "űrhajós akarok lenni". A mentor nem kételkedhet, és ha a mentorált kételkedik, akkor először vagy a céllal, vagy a kétségekkel kell foglalkozni. Ha valahol el lehet rontani az együttműködést – ezért egyszerűen tilos –, hogy meg akarjuk mondani, hogy mi legyen a cél, hogy mit és hogyan kell elérni! Ha a fiatal makacs, csökönyös, tántoríthatatlan és hisz magában, akkor segíteni kell még akkor is, ha hitünk szerint kudarcra van ítélve. Segíteni kell, hogy kipróbálja az erejét, az elképzeléseit, hogy tapasztalatot szerezzen, hogy hibázhasson és ezáltal fejlődhessen, hogy próbára tegye a kitartását, a cél „valódiságát” és a képességeit. Segítenünk kell továbbá, hogy megtanuljon megbirkózni a nehéz, megoldhatatlannak tűnő helyzetekkel is.
Egy ember, főleg egy fiatal szokásai, kíváncsisága, tulajdonságai, képességei, folyamatosan változásban, fejlődésben vannak. Ami az egyik nap, egyik héten még lehetetlennek tűnt, az hetekkel később az élet természetes részeként szokássá válik. A mentoráltunkkal együtt, mint akár a saját gyermekünkkel is, folyamatosan azt kell kutatnunk, hogy kivé, mivé akar válni és azt, hogy számára milyen egyedi előrelépéseken keresztül vezethet ez az út. Mentorként azt is látnunk kell – segítenünk és visszajeleznünk –, hogy miben veszünk észre előrelépéseket, hol van szükség megerősítésre és hol változtatásokra.
Minden egészséges embert képesnek tartok arra, hogy megtalálja az önmagához vezető utat, mert azt gondolom, hogy a tehetségünk kibontakoztatásához elsősorban magunkkal kell összhangba kerülni.
Coach-ként hét éves tapasztalattal bírsz. Milyen segítséget kaphat a fiatal mentorált 3 hónap alatt? Honnan, hová lehet eljutni?
Úgy vélem, hogy a „hová” a megfelelő irány meghatározásához kapcsolódik és nem a pontos célhoz, mert az akár korlátozó, vagy demotiváló is lehet. Egy három hónapos együttműködés egy kezdetet jelenthet egy fiatal életében és semmiképpen nem egy végcélt. Most ez alatt a három hónap alatt kell kitűzni az irányt, az irányokat és az úthoz tartozó mérföldköveket, s arra kell törekedni, ha az együttműködés után a mentorált önállóan is képes legyen folytatni az együtt megkezdett utat.
Minél szélesebb körű ismerettel, tudással rendelkezik egy tehetséges fiatal, annál sokoldalúbb személyiség válik belőle. Talán azt is leszögezhetjük, hogy a „reneszánsz ember” típusa ma már nem biztos, hogy a legsikeresebb életúthoz vezethet. A mai világban úgy tűnik, jelentős sikereket a célirányosan képzett emberek érnek el.
Itt először arról lenne érdemes elgondolkodni, hogy mit tekintünk sikernek… Szerintem szükség van a sokoldalúságra és az ismeretek sokféleségére is. Lehet valaki eredményes és kiváló egy nagyon szűk vagy speciális területen szakmailag, de sikeresnek mások csak akkor fogják tekinteni, ha együtt tud működni másokkal, képes megosztani a tudását, tudja kommunikálni az eredményeit, képes megértetni magát és megérteni másokat, vállalja az egyediségét és képes követni a kíváncsiságát, intuícióit és az álmait, céljait. Ha ezen a felsoroláson végigtekintünk, akkor azt gondolom, hogy a mai kor „átlagos” emberének a mérce sokkal magasabbra van téve, mint a reneszánsz kor „reneszánsz emberének”.
Hány szereplője van egy fiatal tehetség kibontakoztatásának?
Nem szeretném elviccelni, de azt is lehetne komolyan válaszolni erre a kérdésre, hogy annyi szereplője van, ahány emberrel találkozik az életében. Természetesen nem lesz minden szereplő azonos hatással. Látszólag jelentéktelen embereknek és rég elfeledett történeteknek is lehet meghatározó szerepe egy ember életében. A legnagyobb hatással talán azok lesznek a fiatalokra mégis, akik kellően fel tudják ébreszteni a kíváncsiságukat és megerősítik a képességeiket, önbizalmukat és a magukba vetett hitüket, illetve ugyanilyen erős hatása lehet azoknak, akik nehézségeket, kihívásokat állítanak eléjük és ezáltal késztetik fejlődésre, megerősödésre őket.
Csányi Csaba (középen), a Matehetsz Mentor Programjának megnyitóján 2019. december 1-jén Fotó: Matehetsz
