Szűcs Imre Bonis Bona díjas kiváló tehetséggondozóval, a Fazekas Gimnázium és a Telki Általános Iskola iskolapszichológusával beszélgettünk tehetségazonosításról és tanácsadásról, pályaorientációról és a szülők szerepéről. INTERJÚ.
Mivel foglalkozik iskolapszichológusként és tehetséggondozó szakemberként?
Tizennegyedik éve foglalkozom komplex képességdiagnosztikával és átlag fölötti képességű gyerekekkel. Dr. Herskovits Mária mellett dolgoztam gyakornokként, majd pszichológusként a Fővárosi Tehetséggondozó Központban 2000 és 2004 között, itt diagnosztikai, kutatási, és tanácsadási feladatokat is kaptam. 2004-ben kerültem a Fazekasba (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium), ahol iskolapszichológusként dolgozom azóta is. Másodállásban a Telki Általános Iskolában dolgozom, szintén mint iskolapszichológus.
Az iskolapszichológus és a tehetséggondozó szakember egy és ugyanaz, bár látszólag az egyik csak a „rossz“, a másik csak a „jó“ dolgokkal foglalkozik. Az elv és a feladat mind a két tevékenységben ugyanaz; látni és érteni a gyerek működését a maga komplexitásában. Tévedés, hogy minden gyerek tehetséges, de tény, hogy mindenkinek van erős oldala, még a problémás gyerekeknek is. Fontos, hogy a sok probléma mellett ezt is lássa, láttassa valaki. A tehetséggondozó szakember nem a gyerek tehetségét gondozza, hanem a tehetséges gyereket segíti. Ehhez érteni, látni kell, hogy a kiemelkedő képességek mellett nekik is van leggyengébb oldaluk, az ő működésüknek is van „szűk keresztmetszete“. Akkor járok el helyesen, ha nem pusztán a gyerek tehetségét, vagy problémáját, hanem a gyerek egészét akarom megérteni. Ezzel: gyerekek lelki-képességbeli működésének megértésével telik tehát a napom, a hetem, szinte minden munkával töltött percem. A két iskola és az Aranyelme együttesen megfelelő terhelést ad számomra, körülbelül két-három hétre előre minden időm be van osztva.
Mivel foglalkozik az Aranyelme Egyesület?
Az Aranyelme Egyesületet a 2004-ben megszüntetett Tehetséggondozó Központ akkori munkatársai és támogatói alapították. A cél az ottani programok és a szakmaiság továbbvitele volt, önkormányzati vagy állami háttér nélkül. Három fő tevékenység van; az első a komplex képességfelmérés és tanácsadás, ezt az alapítás óta mintegy évi 120-150 gyermek és szülő veszi igénybe. Minden olyan szülőnek szól a program, aki valamilyen többletet észlel, remél vagy tapasztal a gyermekében, és szeretne tájékozódni; ő mit tehet, hogy gyermeke a fejlődése szempontjából neki legmegfelelőbb környezetben nőjön fel.
A második tevékenység a gyerekek számára szervezett szombat délelőtti komplex tehetséggondozó foglalkozás. Ezek olyan programok, amelyeken az átlagosnál érdeklődőbb, nyitottabb, értelmesebb gyerekek vesznek részt, de az iskolai tantárgyak és szakkörök között sokszor nem kapnak helyet. A többségében alsó tagozatos gyerekek hozzájuk hasonlóan érdeklődő társak között, kiscsoportos gazdagító programokon vesznek részt. Itt helyére kerül a kérdés, amire az iskolában nem kapnak választ; kihívást, megfelelő terhelést jelentő feladatokat kapnak a tanórán unatkozó gyerekek, társat és vetélytársat talál az iskolában magányos csodabogár. A gyerekek választanak programot maguknak; a tapasztalat az, hogy aki a szombat délelőtti heverészést belső indíttatásból cseréli tudós aktivitásra, az jól érzi magát nálunk és profitál is a programból.
A harmadik programunk a nyári tábor, ahol az átlagosnál érdeklődőbb, az év közbeni programjainkon aktív gyerekeket két teljes tehetséggondozó foglalkozássorozattal és rengeteg programmal igyekszünk boldoggá tenni.
Ön tehetségazonosítással és tehetség-tanácsadással is foglalkozik. Kik fordulnak Önhöz, szülők, pedagógusok, esetleg maguk a fiatalok?
A tehetségazonosításnak többféle lehetséges útja van. A cél minden esetben az, hogy az adott gyerek képességeiben és pszichés működésében megtaláljuk azokat az elemeket, amelyek a gyerek számára megfelelő környezetben előnyt, többletlehetőséget jelenthetnek. Amikor szülők keresnek meg, többnyire megerősítést és tanácsot várnak: amit a gyerekben többletet éreznek, az valóban ott van-e és ha igen, nekik milyen feladatuk van ezzel kapcsolatban? Ebben az esetben a tanácsadást nem lehet különválasztani a tehetségazonosítástól. Nem lehet úgy tanácsot adni a szülőnek, hogy nem ismerjük meg, és térképezzük fel a gyereket és környezetét a lehető legalaposabban. Illetve biztos lehet okosakat mondani látatlanban is, de ezeket a tanácsokat a legtöbbször semmire nem lehet használni: a pszichológus nem azzal több a laikusnál, hogy belelát, belefantáziál dolgokat a gyerekbe, hanem pont azzal, hogy eszközökkel rendelkezik a gyerek alapos megismeréséhez.
A tehetség-tanácsadás abban segíti a szülőt, hogy az képbe kerüljön gyermeke képességei és pszichés sajátosságai tekintetében, és a gyereket érintő fontos döntéseket (pl.: terhelés, iskolaválasztás stb.) ennek a tudásnak a birtokában hozza meg, ne csak hiedelmeire, aggodalmaira, elfogultságára, innen-onnan származó véleményekre alapozva. Jellemzően ilyen, fontos döntési helyzetben lévő, körültekintő, okosan dönteni szándékozó szülők kérik a segítségemet. A másik lehetséges út a csoportos szűrés. Itt az iskola kér fel, hogy adjak támpontokat a pedagógusok számára, hogy mely gyerekekkel kapcsolatban várható, hogy sikeresen bevonhatóak lesznek plusztevékenységbe, kik azok, akikkel érdemes lehet kis csoportban külön is foglalkozni.
Mindemellett a tehetséges gyerek és szülei újból és újból döntések előtt állnak: a megfelelő középiskola, szakma, vagy főiskolai-egyetemi szak kiválasztása nagy felelősség. A Tehetséghidak Program ezért egy olyan komplex, a tehetséges gyermekek és fiatalok képességeire, belső tulajdonságaira, környezetére, jelenére és jövőjére egyaránt figyelmet fordító tehetség- és pályatanácsadást kezdeményezett, ahol a diákok segítséget kaptak az őket akadályozó nehézségek feltárásában és korrekciójában, valamint iránymutatást tanulmányaikkal kapcsolatos döntések meghozatalában.
Kik azok, akik pályaorientációban kérik a segítségét?
A pályaorientáció miatt megkereső fiataloknál két nagyobb csoportot látok. Az egyik csoportba tartozó fiatal több területen is átlag felett teljesít, többirányú érdeklődése miatt nem tud dönteni, vagy nem akar elköteleződni, ezért kér segítséget. A másik tipikus kérdés a kallódó tehetség; a világban, a középiskolában, a felsőoktatásban a helyüket nem találó fiatalok, vagy aggódó szüleik keresnek meg, a kérdés itt is az, hogy merre – ezekben az esetekben sokszor inkább korrekcióra, a szűk keresztmetszet, a lelki és képességbeli akadályok feltárására, pontos megértésére van szükség az iránymutatáshoz.
Milyen módszerek léteznek, melyek segíthetik az útkereső fiatalt?
A legfontosabb „módszer“ maga az aktív, tudatos keresés. Ebben sajnos a legtöbb középiskola nem tud a fiataloknak érdemben segíteni, mert az iskolai tantárgyak nem adnak semmilyen használható támpontot a gyerekeknek az őket körülvevő világról, ezért a fiataloknak kevés elképzelésük van arról, mivel foglalkoznak odakint az emberek, és jellemzően még kevesebb elképzelésük van saját magukról, képességeikről, lelki szükségleteikről. A fiatalok nagy része legfeljebb azt tudja, hogy mik a menő szakok, és oda milyen tantárgyak „kellenek“, nagy átlagban ezzel ki is van pipálva a pályaválasztás. Vagy fordítva: „hova jók“ a tantárgyak, amelyekben az iskolában jobban teljesítenek, tehát esélyük lehet a bekerülésre. Ez persze önmagában még nem nagy baj, mivel a családalapítás, egzisztenciateremtés ideje napjainkra jelentősen kitolódott, a legtöbb fiatalnak bőven van még lehetősége a húszas éveiben korrigálni, ha úgy érzi, nem a megfelelő irányba halad.
A cél mindenképpen az, hogy a fiatal eljusson oda, hogy a képességeinek, belső indíttatásainak legmegfelelőbb tevékenységet megtalálja magának, ne érezze később, hogy nincs öröme abban, amit csinál, és a munkája egyetlen értelme a pénzkeresés. Itt, ezekben a kérdésekben tud a legtöbbet segíteni a pályaorientációval foglalkozó szakember. Fontos persze az is, hogy a fiatal reálisan fel tudja mérni, hogy mire van a világban fizetőképes kereslet - ilyen szempontból megnyugtató látni, hogy a mai útkereső fiatalok nagy része magától értetődően Európában vagy a világban, és nem kizárólag Magyarországon keresi a helyét. Az aktív keresés, tájékozódás mellett tehát a másik kulcs a nyelvismeret: aki érettségire hatékonyan kommunikál egy vagy két világnyelven, az kevésbé kényszerül a helyi viszonyok között kompromisszumokat kötni, legyen szó megfelelő minőségű felsőoktatásról, vagy megfelelő jövedelemről.
Léteznek-e, akár a tehetségazonosításban, akár a pályaorientációban olyan objektív mérési eszközök, melyek segítségünkre lehetnek?
Sok olyan terület van, amelynek megismerésében rendelkezésre állnak többé -kevésbé használható, sok gyermeken, fiatalon ellenőrzött mérőeszközök. Viszonylag pontosan lehet tudni például, hogy egy gyerek értelmi fejlődésében az adott életszakaszban az adott képesség mennyire szokott fejlett lenni, ez alapján az életkorhoz képest megjelenő lemaradás és előny egyaránt kimutatható. Emellett vannak olyan, a teljes működés megértésében nélkülözhetetlen területek - a gyerek érzelmi, szociális működése, önértékelése, érdeklődése, teljesítményigénye tipikusan ilyenek - ahol nincsenek sztenderdizált eszközök, vagy ha vannak is, sokszor pont a lényeget nem mutatják meg. Itt is vannak a pszichológiai megismerésnek eszközei, interjúk, rajzok, és a megfelelő tulajdonságot előcsalogató helyzetek, amelyek segítségével össze lehet rakni a „nagy képet“. Minden eszköz annyit ér, amennyi tapasztalata a szakembernek van vele.
Mi a szülő szerepe a gyermek pályaválasztásában?
Nehéz általánosságban okos tanácsokat adni, de megpróbálok. Fontos, hogy a szülő figyelje és értse a gyerekét. Tájékozódjon, figyelje és értse a világot - a mait, nem azt, amiben ő volt pályaválasztó. Talán a legfontosabb: ne keverje össze saját vágyait, szükségleteit, aggodalmait gyermeke szükségleteivel, ne erőltesse a gyerekére saját választását. Példát mutasson, ne irányítson. Bízzon a gyerekben, mert akiben nem bíznak, nem tud fejlődni. Segítsen, ha szükség van a segítségre, de tegye úgy, és olyan mértékben, hogy azzal ne akadályozza a gyereket az önállóságban.
Mit üzen a pályaválasztás előtt álló fiataloknak?
Tanuljanak nyelveket. Legyenek nyitottak, tartsák nyitva a szemüket a világra, tájékozódjanak, ismerjék meg önmagukat, aktívan keressék az utakat. Hagyjanak időt és energiát maguknak a tanulás mellett a kapcsolatokra, mozgásra, örömcselekvésre. Járjanak utána dolgoknak ahelyett, hogy automatikusan elhinnék őket, ha kell, vitatkozzanak, álljanak ki magukért. Ha elakadnak, bátran kérjenek a továbblépéshez segítséget. Aki elakad, de nem kér segítséget, a fejlődés lehetőségétől fosztja meg magát.
