Hogyan határozná meg a kutató tanár fogalmát?
Alapvetően két lehetőség van: olyan tanárokról beszélünk, akik vagy saját kutatást visznek, vagy kutató diákokat patronálnak, esetleg mindkét területen elkötelezettek. Én valahol a kettő határterületén mozgok: vannak önálló kutatómunkát végző sikeres tanítványaim, illetve tanulásmódszertannal foglalkozom, ami eltér az alapterületemtől, azaz a kémiától és a fizikától.
Miért kezdett el tanulásmódszertannal foglalkozni?
Mióta eszemet tudom, tanár akartam lenni, és izgatott, hogyan lehet minél kisebb energiabefektetéssel a lehető leghatékonyabban dolgozni. A párommal közösen jegyzett kötetem címe is ezért lett Lusták könyve. Amikor elkezdtem tanulásmódszertannal foglalkozni a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján, Magyarországon ez a diszciplína még nem volt divatban. Az utolsó, oroszból fordított szakkönyvek az ötvenes években jelentek meg, illetve lassan beszivárogtak a felnőtteknek szóló, amerikai menedzsment-kötetek, de kifejezetten középiskolásoknak nem állt rendelkezésre semmilyen anyag. Elkezdtem tehát összeszedni mindazt, ami használható volt, majd született egy olyan anyag, amit elkezdtünk tanítani és úgy tűnt, hatékony volt.
Mit tudtak felhasználni a meglévő módszerekből és miben hoztak újat?
Azt szedtem össze a régebbi anyagokból, ami egy középiskolás szempontjából hasznos volt. A módszerem egyetlen „hátránya”, hogy csak olyan diákokkal tud működni, akik valóban akarnak tanulni, saját energiát belefektetni a tudás megszerzésébe. Ha ez az előfeltétel teljesült, akkor bebizonyítottam nekik, hogy van agyuk, megfelelő memóriával rendelkeznek, amire lehet építkezni. Fontos, hogy a tanulás mellett nem szabad mást csinálni, de mindezt nem úgy próbáltam tudatosítani, hogy kiálltam és elmeséltem, hanem gyakorlatokon keresztül, így a diák a saját kárán tanulta meg a szabályokat. Szombat délelőttönként tízalkalmas foglalkozásokat tartottunk, ahol háromszor negyvenöt percben dolgoztunk keményen, az olvasásra, szövegértésre, az olvasási sebesség növelésére koncentrálva. Ennek az anyagnak a részleteit most is használom az óráimon, tulajdonképpen felfrissíthető lenne. És ha valaki kutatással foglalkozik, annak elengedhetetlen, hogy tudjon tanulni.
A kutató tanárok többsége magas óraszámban tanít. Miért vállalnak még emellé mentorálási feladatot vagy saját kutatást?
Mert mind éhesek vagyunk a sikerélményre: amikor az órámon ott ül harmincnyolc sportoló, akiket arról kell meggyőznöm, hogy csak annyit tanuljanak meg kémiából, hogy ne tegyenek kárt magukban, az kevesebb sikerélményt hoz, mint a tehetséges tanulókkal való foglalkozás. Közgazdasági iskolában tanítok közel harminc éve, mégis vannak természettudományos területen kiemelkedő képességű diákjaim: vannak célirányosan haladó diákok, akik megértették, hogy a tanáraikból „ki kell taposni” azt, amit ők majd hasznosítani tudnak. Nekünk, tanároknak pedig a saját határainkkal kell tisztában lennünk: tudni kell, melyik az a pillanat, amikor továbbadjuk a nebulót és egyetemi oktatók felé irányítjuk őket.
Ha eljön ez a pillanat, mi a következő lépés?
Itt sok múlik a személyes kapcsolatokon: a Kutató Diákok Országos Szövetsége (Kutdiák) és a Kutató Tanárok Országos Szövetsége (KUTOSZ) is jó kapcsolatokat ápol a felsőoktatással, de igazán az kell, hogy a középiskolai tanár hitelesen képviselje a szakmáját, máskülönben az egyetem nem áll velünk szóba. Saját példával jövök: a Veszprémi Egyetemmel gyümölcsöző együttműködésünk van, bíznak bennünk, természetes a számukra, hogy a többmilliós műszereket a diákjaink kezébe adják. Ha az ember jól keresi meg a felsőoktatást, akkor nekik is érdekük a kapcsolatteremtés. Ráadásul a tagjaink között sok a doktorandusz és doktori fokozattal rendelkező, tehát itt is van egy transzfer az akadémiai világ felé.
Mit gondol a közoktatási rendszer a kutató tanárokról?
Az új életpályamodellben a mestertanári cím takarja majd ezt a fogalmat, de ennek egyelőre nem látom a kimenetelét. Sok múlik az iskolavezetésen, ugyanakkor a közoktatásban nem éppen győzelmi menet kutató diákokkal foglalkozni. Miért? Mert komoly harcokat kell vívni, hogy a diák eljusson egy versenyre, és itt elsősorban a költségekre gondolok: tavaly azért írtam annyi pályázatot, hogy a diákjaim ne saját zsebből menjenek versenyezni, mivel azt egyik sem tudná megoldani. A MATEHETSZ-nek (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) voltak jó, célzott pályázatai, mégis azt gondolom, hogy ez elsősorban, mint a tehetséggondozás ügye általában is, állami feladat volna.
Mennyire lehet civileket megszólítani, ha baj van?
Lehet, hogy túl optimista vagyok, de amikor két éve a Kutdiák tudományos poszterversenyének országos döntőjét a mi iskolánkban rendezték, az a szervezetnek nem került semmibe. Harminc éve itt dolgozom, tudom, hogy kihez kell és lehet fordulni. A KUTOSZ partnerei között ott van a MOL: gyorsan és szakszerűen segítettünk nekik, amikor szükségük volt rá, ezt pedig méltányolják. Összességében azt látom, hogy a természettudományos tehetséggondozás területe alapvetően rendben van, megvannak a pályázati és más források, csak meg kell találni őket. Ahol nagy bajok vannak, az a humán terület, amire nehéz támogatást találni. A KUTOSZ alapszabályát azért módosítottuk, a tudományos mellé bevéve a kulturális tevékenységet is, mert csak kulturális pályázatokon tudnak indulni a humán tárgyakkal foglalkozó kollégák.
Hogyan verbuválnak tagokat a szövetségbe?
A saját példám elég tipikus: a nagyobbik fiam a Kutdiák tagja volt az indulása környékén, a segítségükkel fantasztikus helyekre jutott el. Én pedig kutató tanárokkal jártam a svájci CERN-ben, ami életre szóló élmény volt. 2008-ban pozitív élmények hatására léptem be a KUTOSZ-ba. Fiatal kollégákat el szoktunk hívni rendezvényeinkre, hogy maguk dönthessék el, érdekli-e őket ez a dolog. Ha valaki úgy dönt, igen, akkor megnézzük, milyen területek felé tájékozódik, részt tud-e venni a nemzetközi kapcsolatok építésében. Sokaknak segítséget jelent, hogy kiadványainkat és konferenciáinkat elismerik a doktoriskolák: humán területen sokkal nehezebb publikálni, nekik ezért is lényegesek az ilyen alkalmak.
Hányan vesznek részt a mozgalomban?
Közel háromszáz tagunk van, ha szervezünk egy nagyon erős programot, akkor olyan nyolcvan-száz főt tudunk megmozgatni egyszerre: közülük a legfiatalabbak még egyetemre járnak, a legidősebb tagunk pedig nyolcvan is elmúlt már, de fáradhatatlanul és aktívan jelen van minden rendezvényünkön.
Milyen szakmai kapcsolatokat ápol a KUTOSZ?A Kutdiákkal természetesen szorosak a kapcsolataink, hamarosan újra lesz közös pályázatunk, ahol együtt fogunk dolgozni. A Magyar Tudományos Akadémiával is szeretnénk szorosabbra fűzni a kapcsolatot, hiszen a múltban számos közös programunk volt. Emellett a tagjaink között ott vannak a különböző természettudományos szakmai szervezetek tagjai épp úgy, mint, mondjuk, az újságíró szövetség képviselői, ami a saját szűkebb szakmánkból való kitekintés miatt lényeges. A saját lobbierőnk meglehetősen csekély, ugyanakkor Csermely Péter professzor úr segít a közvetítésben.
Mi az elnök feladata a szervezeten belül?
A legfontosabb talán a tagoktól beérkező ötleteket összegyűjteni, majd mérlegelni, mi az, ami megvalósítható közülük és azokat következetesen képviselni. Egy példa: mindannyian tapasztaljuk, hogy az iskolákban egyre több diszgráfiás, diszlexiás, diszkalkuliás tanuló van. Ezért őszre szervezünk egy továbbképzést a kollégáknak, ahol szakemberek nem elméletben, hanem szigorúan a gyakorlatra és a tapasztalatokra összpontosítva mondják el, milyen teendőink vannak.
Milyen projektek futnak jelenleg a KUTOSZ-ban?
Tavasz óta veszünk részt az Ark of Inquiry nemzetközi projektben, ami a természettudomány tanításának és tanulásának megújítását tűzte ki célul, de egy amerikai gyógyszergyártó cég is újra megkeresett minket, hogy dolgozzunk együtt. Ezekből a pénzekből a tanárok külföldre utazhatnak, konferenciákon vehetnek részt. Úgy látjuk, ma ebben tudunk leginkább a kollégáknak segíteni: olyan információkkal vértezzük fel őket, amelyekhez máshogy nem juthatnának hozzá. Egy jó tanár a diákjaiért bármikor ki tud állni, de arra, hogy önmagukat sikeresen tudják képviselni, meg kell tanítani őket.
