– Ön a Fazekas Mihály gyakorló Gimnáziumban tanult matematikát, de nem mindenki olyan szerencsés, hogy eljusson oda. Mit tudna javasolni annak a szülőnek, aki úgy érzi, hogy gyermeke tehetséges matematikából, hol jelentkezzen?
– Az országban számos speciális matematika tagozatos osztályt működtető iskola van, számosban felkészült és rendkívüli tanáregyéniségek tanítanak. Másrészt a különböző matematikaversenyeken elért helyezések egyben meghívót szoktak jelenteni sokféle, iskolán kívüli matematikai tehetséggondozó műhelybe, táborba. Ugyan sok még a tennivaló, vannak kevésbé lefedett térségek az országban, de az mindenféleképpen elmondható, hogy a matematikai tehetséggondozásnak igen sok formája él Magyarországon, és sok közülük nagy hagyományú, kiforrott. Jó esetben a diák matematikatanára is tud abban segíteni, hogy megtalálja az optimális továbblépést a matematika iránt fogékony tanuló.
– Milyen korban érdemes elkezdeni a speciális matematikaoktatást?
– Hagyományosan hat-, illetve négyosztályos tagozatokról beszélhetünk. Ez összhangban van a gyerekek szellemi-pszichológiai fejlődésével, tudniillik az absztrakciós képesség kialakulását ily módon nem előzi meg tipikusan a matematika-tagozatra kerülés. Így valóban olyanok nyerhetnek felvételt, akikben tényleg megvan már egy olyan képességcsíra, ami később szükséges lehet az eredményes előrehaladáshoz a matematikai ismeretek bővítésében. Másrészt az általános iskolában is bőven van terepe annak, hogy különböző matematikai jellegű feladványokon és játékokon keresztül akár nagyobb óraszámban is a tárggyal foglalkozzunk, megfelelő szemléletre neveljünk. Ez az előkészítő időszak kulcsfontosságú lehet később; akinek a szemlélete sok sebből vérzik, vagy nem is alakul ki, vagy megoldó, esetleg megoldás-leíró rutinjai hiányosak, később jellemzően komoly nehézségekkel fog szembenézni – még akkor is, ha intuíciója, kreativitása sokra hivatottá jelezné előre.
– Ön hogyan látja, oktatási rendszerünk felkészült a modern matematikaoktatásra, vagy vannak esetleg elmaradásaink?
– Nagyon messzire vezető kérdés, és őszintén szólva csak igen részlegesen látok rá. Az biztos, hogy számos kihívással kell szembenéznünk, és igazán felkészültnek nem nevezhetjük az oktatási rendszerünket ezen a téren. Az általános iskola, gimnázium és egyetem közötti átlépéseknél nagyon egyértelműen megmutatkozik egyfajta törés, ami csúnyán fogalmazva a bemeneti követelmények és a kimeneti képesség és tudás között van. Ez részben a rendszer felépítéséből fakad, és természetesen léteznek erre irányuló szinkronizáló mechanizmusok és törekvések, mindenesetre abból, ha a „képzésben szomszédos” oktatási intézmények nincsenek teljesen tisztában a másik intézmény által megkívánt, illetve másik oldalról nézve a tőlük megkívánható ismeretekről, kialakított szemléletről, nyilván komoly nehézségek fakadnak. Ez pedig nem is intézményi, hanem személyes szinten megmutatkozó és ott orvosolható jelenség: a tanároknak tisztában kéne lenniük, hogy milyen előzetes tudásra számíthatnak, illetve miben kell képzettnek lenni egy kezük alatt végzett diáknak.
Semmiképpen sem mondható korszerűnek, ha a tanároknak, oktatóknak a teendői nem teszik lehetővé idő-energia hiányában, hogy személyesen, egyénileg is tudjanak a diákokkal foglalkozni. Ebben a tekintetben azt gondolom, a matematikatanítás sokkal jobban hasonlít a többi tárgy közül a zene, hangszeren játszás, vagy más művészeti ág tanításához: a tömeges oktatás sokkal kevésbé tud személyre szabott, ezáltal igazán fejlesztő lenni. A bontott csoportos órák ebből a szempontból mindenképpen előremutatóak, de a tanárok idejének, erejének megbecsülése is kulcsfontosságú volna.
Ugyan matematika-didaktika szempontjából Magyarország úttörő volt abban, ahogy a matematikára tekint; leegyszerűsítve: hogy nem kiszámolási módszerek halmazát, hanem (matematikai) gondolkodást, matematikai összefüggések felfedezését, megértését és alkalmazási készséget szeretnénk átadni. Úgy érzem ezzel együtt, úttörő szerepünket teljesen elvesztettük nemzetközi szinten, és bár örvendetesen általános, még mindig közel sem teljes körű ez a szemléletmód a tanárok között sem. Pedig ezzel segíthetnénk a diákokat abban is, hogy örömüket is leljék a matematikában, és megőrizzék a nyitottságot minél tovább a matematikai ismereteik bővítésére.
