A BONIS BONA-díjjal a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző pedagógusok munkáját ismerik el. Idén az egyik kitüntetett dr. Dankó József, a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium nyugalmazott tanára, jelenleg projektmenedzser, közoktatási szakértő lett. Ez alkalomból beszélgettünk vele.
Ön az egész életét a tehetséggondozásra tette. Miért tartja ennyire fontosnak a tehetségek felismerését?
Saját életem – vagy ha úgy tetszik saját karrierem – inspirált leginkább. Tanyán születtem nagyon egyszerű, csupán néhány osztályt elvégzett paraszt szülők gyermekeként. Soha nem lett volna belőlem diplomás ember, ha nem segítettek volna régi, kedves tanáraim. A sors úgy hozta, hogy minden szinten találkoztam olyan pedagógussal, aki észrevette a bennem is meglévő talentumot és segítette annak kibontakozását.
Általános iskolában, a gimnáziumban, de az egyetemen is akadt olyan mester, aki velem többet foglalkozott, feladatokat adott, versenyeztetett, vagy bevont a saját kutatásaiba. A saját motivációm megvolt, mert nagyon szerettem – és a mai napig nagyon szeretek – tanulni. Azonban a helyes irányok megválasztását, az akadályok leküzdését, a fontos dolgok megtalálását nagyban segítették ezek a tapasztalt, kitűnő szakemberek. Attól a perctől kezdve, hogy gyakorló tanár lettem kötelességemnek éreztem a tehetségekkel való törődést. Szerettem volna valamit továbbadni abból, amit én kaptam.
Olyan helyzetet teremteni, ahol leküzdhető a hátrány, kiteljesedhet a személyiség, megvalósulhat az álom, elérhetővé válik a kitűzött cél. A célját elérő, álmait megvalósító ember elégedett és boldog lesz.
Van-e szebb és felemelőbb feladat annál, mint boldog embereket nevelni, útra bocsátani, segíteni, karrierjüket egyengetni? A személyes kapcsolat, a gyerekek szeretete, a közös munka segíti a tehetségek felismerését. Támogatásuk kötelesség, mert elősegítjük egyéni boldogulásukat, de a tehetség társadalmi hasznosulását is. Az átlagot meghaladó, a különleges asszociációkra képes, az egyedi megoldásokat felmutató emberek viszik leginkább előre szűkebb és tágabb közösséget, adnak lendületet a fejlődésnek.
Ön hosszú időt töltött el a tehetséggondozás területén. Mennyiben változott az eltelt évek alatt a tehetséggondozás?
Tehetséggondozás mindig volt az iskolákban. Természetesen ez intézményenként nagyon eltérő volt. Leginkább megnyilvánult ez a versenyeztetésben, az országos tanulmányi versenyekre, diákolimpiákra történt felkészítésben. Ez a tevékenység kapta a legnagyobb nyilvánosságot, sikerek esetén nem maradt el az elismerés sem. Igen híres iskolák születtek így, szabályos „versenyistállók” keletkeztek. Ez azonban egy erősen megszűrt, szűk réteg számára biztosította csupán a tehetségkibontakoztatás lehetőségét. A demokrácia kiszélesedésével, a magyar közoktatás átalakulásával egy időben komoly szemléletváltás és változás következett be a tehetséggondozás területén is. Annak az alapelvnek az elfogadása, hogy mindenki tehetséges valamiben, jelentette az áttörést. Ehhez kellettek azok a kutatások, amelyek az egyetemeken folytak és egyre nagyobb nyilvánosságot kaptak. Az az oktatáspolitikai változás hozott igazi áttörést, ami a tehetséggondozást felkarolta, szervezetté tette, mozgalomból rendszerré építette és az ehhez szükséges anyagi hátteret is megteremtette. Ma már nemzetközileg elismert, az egész Kárpát-medencére kiterjedő tehetséggondozó rendszer működik Magyarországon. Biztosított hozzá a magas szintű egyetemi kutatás és képzés, a tudományos alapokon felépített rendszer (Tehetségpontok, Nemzeti Tehetség Program, Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, Tehetséghidak Programiroda stb.) Adottak az információ áramlásához szükséges felületek, működik a hálózat, biztosított az anyagi háttér, adott a társadalmi elfogadottság, nem marad el az elismerés sem.
A mai tehetségeknek legnagyobb kihívást az európai uniós tagság és a globalizáció jelenti. Ma már csak nemzetközi szinten lehet gondolkodni, nyelvtudás nélkül nem lehet senki sikeres. Tudni kell csapatban, teamben dolgozni, a digitális technika magas szintű alkalmazása alapkövetelmény. Az elvárások rendkívül magasak, stabil személyiségre, nagy munkabírásra, erős fizikumra van szükség. A tehetséggondozásnak nagy hangsúlyt kell fektetnie tehát a személyiségfejlesztésre is.
Ön szerint kit nevezhetünk tehetségnek, van erre valamilyen megfogalmazható mérce?
Közhely, de valamiben tényleg mindenki tehetséges. Ezt persze nem mindig egyszerű vagy könnyű felismerni, azonosítani. Mérce aligha fogalmazható meg, mivel erősen relatív dologról van szó. Mindig viszonyítjuk valamihez vagy valakihez. Én nagy tehetségnek tartom azt is, aki képes egyhangú, monoton munkát végezni órákon vagy akár egy egész életen át, ha abból például szőttes vagy csipke lesz, esetleg diagnózist megalapozó laboreredmény, vagy éppen tudományos hipotézist alátámasztó méréssorozat.
Jelenleg a nemzetközi Junior Öko-Expert Projekt egyik projektvezetője. A programban osztrák, cseh és lengyel diákok, valamint a Tokaji Ferenc Gimnázium tanulói dolgoznak együtt. Milyen nyelven folyik a projekt?
Már 16. alkalommal kerül megrendezésre a Junior Öko-Expert Projekt. Minden országból 20-20 tanuló vesz részt. Azért nem több, mert 80 főt még lehet koordinálni és értelmes munkával ellátni. (Jelentkező bőven lenne, szlovákok, szlovének és olaszok is élénken érdeklődnek.) A munkanyelv angol és német. Az osztrákok a német miatt előnyben vannak, ezért nekik kötelező az angol. A német egyelőre marad munkanyelv, mivel a többi országban a szakközépiskolai tanulók csak egy nyelvet tanulnak és sokan csak a németet. A prezentáció és a projektjelentés nyelve azonban kötelezően az angol. Összefoglalást természetesen lehet anyanyelven is mellékelni a kész anyaghoz.
Hogyan működik a gyakorlatban az együttműködés?
Minden évben más országban van a projekt helyszíne forgószínpadszerűen. Egy közösen kiválasztott témát dolgoznak fel a tanulók csoportokban. A témakörök minden esetben kapcsolódnak a környezetvédelemhez (pl. a globális felmelegedés, a víz az élet forrása, ez erdő, alternatív energiaforrások, az osztrák természetvédelem szintjei, az idegenforgalom hatása a környezetre, egy kistérség önellátásának lehetőségei, stb.). 10 csoport van, minden csoportban országonként 2-2 tanuló. A csoportokhoz a vendéglátó országból mentor tanárok csatlakoznak. Nyelvtudás hiányában angol tolmácsot is a vendéglátók biztosítanak. A csoportok a témakörről általános tájékoztatást kapnak, majd a részfeladatokat közösen oldják meg. Minden esetben van üzemlátogatás, terepgyakorlat, terepi mérés, megfigyelés, kérdőíves felmérés stb. Sort kerítünk közös sportolásra, városnézésre is. Valamennyi tevékenységet dokumentálnak, erről a projekt végére prezentációt és jelentést kell készíteni. A prezentáció nyelve mindig az angol, itt lehetőleg mindenki szót kap a csoportból. Az angolul nem tanulók előadják a német nyelvű összefoglalást.
A prezentációkat, jelentéseket értékelik a vezetőtanárok. A prezentáció ünnepélyes alkalom, ezen részt vesznek és szót kapnak az intézmények igazgatói, a fenntartó önkormányzatok polgármesterei, felsőoktatási intézmények képviselői.
A prezentáció után kerül sor a nemzeti kulturális estre. Itt minden csoport valamilyen, a nemzeti kultúráját jellemző műsorszámot mutat be. Ez leggyakrabban ének, zene vagy tánc, de láttunk már zsonglőr számot, ritmikus gimnasztikát is. Fogadás – közös vacsora – zárja a hetet. Itt a sorban következő ország meghívja a jövő évi projektre az iskolákat és megjelöli a leendő témát. Ez azért fontos, mert előre lehet készülni a következő csoport tagjainak. Megismerkednek egymással, Facebookon, interneten tartják a kapcsolatot. A hét során a csoportok kísérő tanárai folyamatosan ellenőrzik a munkát, egymással állandó konzultációban vannak. Az igazgatók a prezentáció napjára érkeznek meg, mindig van igazgatói értekezlet és találkoznak a helyi politikai vezetőkkel is. A települések életében is fontos eseménynek számít a projekthét. Szállás és étkezés az iskolák kollégiumaiban van, elvárás az egészséges táplálkozás és a szelektív hulladékgyűjtés. Természetesen tiltjuk a dohányzást és az alkoholfogyasztást.
Pedagógusi pályafutásában mit tart a legnagyobb sikernek?
Én azt tartom a legnagyobb sikernek, hogy egyetlen munkahelyen tudtam le teljes aktív életemet. A diploma megszerzése után visszakerültem abba a gimnáziumba ahol érettségiztem, és ott dolgoztam nyugdíjazásomig. Az életem lett ez az intézmény, itt érettségizett a bátyám és a két fiam is. Velem együtt jött a feleségem is ebbe az iskolába és lett később az igazgatója. Lényegében itt valósíthattam meg minden álmom. Folytonosan tanulhattam amellett, hogy tanítottam. A bölcsész diplomámat és természettudományi doktori címemet Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szereztem, további diplomáimat az ELTE-n és a Szegedi Egyetemen. Képeztem magam Ausztriában, Németországban, Szlovákiában, Spanyolországban, Hollandiában és Svájcban. A megszerzett tudást kamatoztattam szaktanácsadói és tanári munkámban, nagy szeretettel adtam át tanítványaimnak, akikkel sikerült közvetlen, családias légkört kialakítanom. Sok olyan család van, akinek minden tagját – a szülőket és a gyerekeket is - tanítottam. Igazi sikernek és elismerésnek tartottam, amikor régi tanítványaim a gyerekeiket hozták hozzám és bízták rám. Nem szívesen dicsekszem, de nagyon büszke vagyok rá, hogy az én vezetésemmel nyerte el iskolánk a környezeti nevelési mintaiskola címet, háromszor lett ökoiskola és így örökös ökoiskola is. Én hoztam létre iskolánkban a helyi érték modult, a Tehetségpontot, elnyertük az Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet, megszerveztem és titkárként operatív vezetője voltam a Tokaj és Térsége Tehetségsegítő Tanácsnak.
Tudna említeni pályafutásából egy igazán sikeres példát?
Volt egy osztályom. Aranyos, kedves gyerekek voltak, de rettentő lusták. Sajnos semmit nem tettek azért, hogy a bennük is meglévő tehetség mihamarabb előbújjon. Érettségi eredményük alapján nem volt esélyük bekerülni felsőoktatási intézménybe. Az azonban kitűnt, hogy a Norvég Alap támogatásából megépített és csúcstechnológiával felszerelt laboratóriumainkban igen jól érezték magukat. A gyakorlatot vezető tanárok dicsérték munkájukat. Erre alapozva osztályfőnökként és szaktanárként arra ösztönöztem őket, hogy maradjanak nálunk és végezzék el a hulladékanalitikai szakképzésünket. Vállalták és lelkesen jártak a laborba, a gyakorlatot nagyon szerették. A sikeres szakvizsga után kilencen a felsőoktatásban, Gyöngyösön folytathatták tanulmányaikat. Dékán úr külön levélben dicsérte meg őket, mint az utóbbi időkben legjobban teljesítő, a gyakorlatokon kimagaslóan szereplő, egy iskolából érkezett hallgatókat, és köszönte meg nekem és kollégáimnak a magas szintű felkészítést. Így sikerült kilenc rejtett tehetséget személyes ráhatással végül is célba juttatni.
