Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Hírarchívum

Idén tavasszal épp 10 éve annak, hogy Prof. Csermely Péter a 2011 áprilisában Budapesten, a tehetségtámogatás témakörében tartott Európai Elnökségi Konferencia nyitó előadásában bemutatta a MATEHETSZ által életre hívott, akkor még mindössze 450 Tehetségpontot összekötő, együttműködésen alapuló tehetséghálózat céljait és eredményeit. Európában a tehetségtámogatásnak ez a fajtája teljesen újszerű volt, inspirálóan hatott az európai szakértőkre, tehetséggondozókra, később magára a tudományterületre is. Hamarosan a hazai és az európai szakemberek között párbeszéd és közös gondolkodás indult el egy európai tehetségsegítő hálózat létrehozásával kapcsolatban.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a 2021/2022. tanév tavaszi félévében ismét meghirdeti az Ujvári János diplomadíj-pályázatot, melynek célja a szellemitulajdon-védelmi ismeretek növelése az alap- és mesterképzésben részt vevő végzős hallgatók körében.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter 2022. március 11-én a Várkert Bazárban március 15-e alkalmából állami kitüntetéseket és miniszteri elismeréseket adott át. Dr. Polonkai Mária, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke, a Matehetsz alelnöke, a Budapesti Corvinus Egyetem címzetes egyetemi docense Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült a tehetséggondozás iránt elhivatott pályája, különösképp az Arany János Programok, a Géniusz és a Tehetséghidak Programok kidolgozása illetve megvalósítása érdekében végzett sokrétű munkája elismeréseképp.

2022. március 2-4. között a Budapesti Európai Tehetségközpont (EUTK) szervezésében egy hatfős török pedagógusdelegáció érkezett szervezetünkhöz jó gyakorlatok megismerése és szakmai tapasztalatok megosztása, cseréje céljából. A főként egyetemi tanárokból, de általános iskolában és középiskolában is oktató pedagógusokból álló csoport az European Talent Support Network (ETSN) honlapján keresztül talált rá az EUTK-ra és a Matehetszre, mint nemzetközi viszonylatokban jelentős tehetségsegítő szervezetekre.

A Matehetsz Tehetség Csatornáján elérhetővé vált a Tehetségek Magyarországa - EFOP 3.2.1 – 15-2016-00001 számú program záróeseményén készült összegző kisfilm, amely a rendezvény kiemelt pillanatait mutatja be.

„A tehetség sokszínű” – olvashatjuk a 15 éves Matehetsz Facebook oldalán. Az elmúlt másfél évtizedben számos kiváló szakember segítette szervezetünk tehetséggondozói munkáját, akik saját „színeikkel” járultak hozzá a paletta változatossá tételéhez. A jubileumi évet az előttünk álló kiemelt események mellett egy új cikksorozat indításával is ünnepeljük: októberig 15 olyan tehetségsegítő szakember beszél kedvenc témáiról, szakterületének kiemelt pontjairól, akik aktív szerepet vállaltak a Matehetsz életében. Elsőként Dr. Fodor Szilvia, az ELTE iskolapszichológiai tanszékének adjunktusa, az EUTK tanácsadója, a 2017-ben záruló Templeton Program szakmai vezetője osztja meg a pozitív pszichológiával kapcsolatos gondolatait. Aki kérdez: Fuszek Csilla, az idén 10 éves Budapesti Európai Tehetségközpont igazgatója.

2022. február 10-én rendezték meg a HBMPSZ tehetséggondozó koordinátori munkaközösségének szervezésében a „Z generáció” elnevezésű megyei rövidfilm-készítő versenyt.

Az Esterházy Magyarország Alapítvány 2022. február 18-án, pénteken 9:30-16:30 óra között élőben közvetíti a VI. ESTÖRI- KREATÍV TÖRTÉNELMI VERSENY középdöntőjét, amelyet „Magyar-török küzdelmek és együttélés” címmel rendeznek meg.

Idén januárban induló sorozatunkban a 2021-ben a Magyar Tehetség Nagykövetének megválasztott Havass Miklós írásait olvashatják, aki az első hazai informatikus generáció tagja, számítástechnikai fejlesztő, vállalatvezető, a SZÁMALK volt vezérigazgatója, elnöke.

Idén is folytatódik a Matehetsz népszerű kisfilmsorozata az Instagramon.