Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Hírarchívum

11 európai ország és India tehetségtámogató szervezeteinek képviselői tanácskoztak.

Úgy érzed, jól érvelsz az igazad mellett? Akkor a vitaversenyeket neked találták ki. 

Több mint egymilliárd forint jut az idén az Erasmus+ Ifjúsági Programra, amely a fiatalok nemzetközi tapasztalatszerzését segíti - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Országos Tehetségnap 2015. március 28-án.

A Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum egyhangúlag elfogadta a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2015–2016. évi cselekvési programját. 

2014-ben 1,2 milliárd forint folyt be az 1 százalékos adóbefizetésekből a Nemzeti Tehetség Programhoz.

Az új év tartalmi bővülést hozott a MATEHETSZ online kínálatában: elindult blog.tehetseg.hu oldalunk.

Fülöp Márta, Pinczés-Pressing Zsuzsanna és Berkics Mihály hiánypótló tanulmánya versenyzésről, versengőkről, tehetségekről és a számok mögött rejlő összefüggésekről. AJÁNLÓ.

A dublini Centre for Talented Youth munkatársai több mint két évtizede fejlesztik az ifjú tehetségeket.

A budapesti Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában február 4-én indult az „Üzleti Logika” szakkör.