Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Hírarchívum

Március 5-én ötödik alkalommal tartotta meg az Országimázs Konferenciát az Antall József Tudásközpont (AJTK).

Március 21-én negyedik alkalommal rendezik meg a Digitális nemzedék konferenciát. AJÁNLÓ.

Csipak Levente, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium tanulója lett az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjének abszolút győztese, akinek a felkészítő tanára, dr. Katona Edit pedagógus is Implom József-díjat vehetett át.

Széles spektrumon mozognak a középiskolásoknak kiírt hazai történelem versenyek. Interjú.

Mi a tehetség? Vélemények és értelmezések karneváli kavalkádja.

11 európai ország és India tehetségtámogató szervezeteinek képviselői tanácskoztak.

Úgy érzed, jól érvelsz az igazad mellett? Akkor a vitaversenyeket neked találták ki. 

Több mint egymilliárd forint jut az idén az Erasmus+ Ifjúsági Programra, amely a fiatalok nemzetközi tapasztalatszerzését segíti - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Országos Tehetségnap 2015. március 28-án.