Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Hírarchívum

Nyílt Tehetségnapokat tart a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány július 4-én, valamint július 11-én természettudományos és művészeti táborában, melyre minden érdeklődőt sok szeretettel várnak. A 2013. évi tehetséggondozó táborokat a “születésnap” foglalkozáskörében rendezik meg, melyek során a táborlakók számos izgalmas programon  vehetnek részt.

2013 júniusának első hétvégéjén a MATEHETSZ Gondolkodj üzletben! címmel workshopot szervezett tehetséges fiataloknak, akiket érdekel a vállalkozások világa. A workshopon 28-an vettek részt. A háromnapos műhelyről Nagy Bandorral, a program szakmai vezetőjével beszélgettünk.

Kormos Dénes a magyarországi tehetségsegítés egyik kiemelkedő személyisége. Vezető szerepet vállalt a Nemzeti Tehetség Program kidolgozásában, országgyűlési elfogadtatásában, a Magyar Géniusz Programban, és a Tehetséghidaknak is az egyik szellemi vezetője a Tiszaújvárosban élő szakember.

Április végén rendezték meg a 2013-as, tizenhetedik Diák Menedzsment Bajnokság döntőjét, melyre a résztvevők már izgatottan vártak a selejtezők és a középdöntő után. Jogosan, hiszen 950 résztvevő közül kerültek be a megmérettetésre. A verseny témája idén is üzleti szimuláció volt, minden csapat egy elképzelt síhotelt irányíthatott 4 virtuális éven át.

A mérnökhallgatók számára meghirdetett 2013-as CLAAS UniTech verseny döntőjét május 25-én, szombaton rendezték meg a verseny névadó szponzora, a CLAAS Hungária Kft. törökszentmiklósi gyártelepén. A döntőn a legjobb pályázatokat benyújtók közül 5 csapat vett részt, összesen 19 fővel.

Az informatikus-hallgatók számára meghirdetett ITech Challenge esettanulmány és programozási verseny díjátadóját 2013. május 9-én rendezték meg a verseny főtámogatója, a T-Systems Magyarország Zrt. központjában.

Május 15-én átadták az E.ON Challenge.on villamosmérnököknek szóló diákverseny első három helyezett csapatának járó díjakat.

Június 4-én, a Magyar Tudományos Akadémián megtartott ünnepségen adták át az idei Ericsson-díjakat.

Negyedik alkalommal adta át a MOL Magyarország a középiskolai matematika-, fizika - és kémiatanárokat elismerő MesterM díjakat. Az anyagi juttatással járó díj az egyik legrangosabb elismerés, amelyet középiskolai tanárok kaphatnak ma Magyarországon. Idén 11 tanárt jutalmazott a MOL.

Felvételt hirdet a 2013/2014-es tanévre a Jezsuita Roma Szakkollégium, amely mostantól várja a fiatalok jelentkezését.