Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Aktuális

Immáron tizenötödik alkalommal rendezték meg - Bartók Béla születésnapjára is emlékezve - a Kárpát-medencei Tehetségnapot. A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) hagyományos éves díjátadó ünnepségén 91 sikeresen akkreditált tehetségpont vehette át elismerő oklevelét. Az eseményen Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára mondott köszöntőt, majd ismertette a Nemzeti Tehetség Program pályázatainak aktuális helyzetét. A tehetségnapon 12 fiatal kapott „Felfedezettjeink” ösztöndíjat.

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) és a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége(Matehetsz). A Móczár Gábor főigazgató és Bajor Péter ügyvezető elnök által jegyzett megállapodás célja a felnövekvő generációk nemzeti identitásának erősítése, emlékezetpedagógiai és kulturális ismereteik gazdagítása. Azonosak a törekvéseik, hogy a szakemberek és a diákok, tehetséges fiatalok közösen erősítsék a helyi és a nemzeti közösségeket Magyarországon és a Kárpát-medencében.

Február folyamán a Tehetségház Téli esték programsorozat záró előadása az internetbiztonságról szólt, melyet Domján Gabriella, a Matehetsz munkatársa tartott az érdeklődők számára.

A Nemzeti Tehetség Program támogatásával - 2023. július 01. és 2024. augusztus 31-e közötti megvalósítási időszakban -  a Matehetsz  öt vármegyében indította el az előző évek során szakmai szempontok alapján továbbfejlesztett és újragondolt tehetségsegítő programját, a Tutor Programot.

A tehetségek számára fontos támogatások könnyebb elérése érdekében jött létre a Matehetsz tehetséghálózata, amelynek ma már körülbelül 1500 tehetségpont tagja van a Kárpát-medencében.

Idén is lehetőség nyílik rá, hogy a Nemzeti Tehetség Program támogatására fordítsa adója második 1%-át!

2024. február 8-án rendezték meg a HBVPSZ Tehetséggondozó Koordinátori Munkaközösségének szervezésében a „Z generáció” elnevezésű megyei rövidfilm-készítő versenyt immár harmadik alkalommal. Dr. Polonkai Mária a Matehetsz alelnöke, a zsűri tagjaként vett részt az eseményen.

Mentorokat keresünk a Global Talent Mentoring Programba!

A Téli esték programsorozat január 18-i alkalmán Csemer Patriciával a Létra egyesület alapítójával a tehetséges fiatalok körében jellemző alulteljesítés okaira, azok szakmai hátterére kerestük a választ a résztvevőkkel közösen.