Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Aktuális

Az idén szeptemberben, a hollandiai Leidenben megrendezett EU Fiatal Tudósok Versenyén két magyar fiatal is különdíjban részesült

Az idei évtől kétmillió forinttal járó elismerést kapnak a Rátz Tanár Úr Életműdíjjal kitüntetett pedagógusok

A Matehetsz által működtetett tanulmanyiversenyek.hu oldalon korábban beküldött versenyek aktualizálására, új versenyek beküldésére bíztatunk minden versenyszervezőt.

Interjú Török Ábel író, műfordítóval a Matehetsz korábbi tehetségprogramjának támogatottjával

Folytatjuk az idén januárban indított sorozatot, melyben Havass Miklós Tehetség Nagykövet ösztönző gondolatait olvashatjuk. A soron következő, ötödik részben ezúttal arról, hogyan legyünk harmóniában önmagunkkal, másokkal és a világgal.

A Matehetsz korábbi tutora, Bereczki Enikő ifjúsági és generációs szakértő nemrég megjelent könyvében a Z generáció megértéséhez ad új szempontokat

Az Álmok Álmodói 20 kiállítás kapcsán dr. Gazda István tudománytörténész, a tárlat vezető kurátora adott interjút a Matehetsznek

A soproni Tálentum Műhely nyári táborairól beszélgettünk Halvax Julianna pedagógussal, a Játéktábor megálmodójával és vezetőjével

Az ISZE Tehetségsegítő Tanács 2021/2022. tanév tehetséggondozó munkájának szakmai beszámolója. 

Egy új és különleges tehetségtámogató egyetemi felkészítőt hirdet a Budapesti Corvinus Egyetem, olyan fiataloknak, akik anyagi, szociális helyzetük miatt most vagy korábban nem kerültek felvételre felsőoktatási intézménybe

A Magyar Innovációs Szövetség 2022. június 13-án tartotta a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny ünnepélyes díjátadó rendezvényét

Május 26-án a „Vitázik az ifjúság Közép-, Kelet- és Délkelet-Európában“ vitavetélkedő magyarországi döntőjében négy középsikolás diák találkozott, hogy egy nagyon aktuális témáról ütköztessék nézeteiket német nyelven.