Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Aktuális

A „Tehetséghidak program” – című kiemelt projekt keretében valósult meg a Régiók közötti tudástranszfer érdekében megszervezett Óvodai Fórum műhelybeszélgetése november 14-én a salgótarjáni József Attila Művelődési és Konferencia Központ klubtermében.

Az Első Nyíregyházi Lions Club és a TÉT Regionális Tehetségsegítő Tanács szervezésében egészséges és sérült gyerekek vettek részt a 2013. november 29-én megrendezett Első Lions Tehetségnapon.

2013. május 15-én megjelent a Tehetséghidak Program második képzési üteme, amely 2013. augusztus második felétől 2013. december közepéig tart. Ebben a képzési ütemben 16 nyílt képzésen vehetnek részt a tehetséggondozást végző pedagógusok, valamint a Tehetségpontok és a Tehetségsegítő Tanácsok 114 db 10 órás képzésnek megfelelő csoportos képzésre pályázhattak. 

Prima Primissima – Legjobb a legjobbak között, ismerősen csenghet a mottó mindenkinek, aki találkozott a rangos díj rádiós vagy televíziós reklámjával. A MATEHETSZ csapatában a szlogen felcsendülésével az ismerősség élménye mellett a büszkeség érzése is megjelenik, hiszen idén december 6-án három tehetségnagykövetünket, Petrás Máriát, dr. Freund Tamást és Snétberger Ferencet, illetve prof. dr. Bagdy Emőke és Lackfi János munkatársunkat is díjazták. Nagy örömmel gratulálunk nekik és az összes díjazottnak az elismeréshez!

Beszélgetés Kothencz Melinda oboaművész-tanárral, mentorral idei sikerekről és egy különleges hangszerről mint tehetségterületről.

Öt éves a Nemzeti Tehetség Program.

A hazai természettudományos tehetséggondozás kiválóságait díjazták november 27-én.

Egy jó drámatanárnak nem lehet célja, hogy minden diákszínjátszójából ünnepelt színművész legyen. Helyette inkább gondolkodó, vitaképes, kommunikatív felnőtteket vár vissza az alma materbe. 

Válogatás a TEDxYouth Budapest 2013. konferenciáról.

November 18-án, a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia ünnepélyes záróülésén több, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségéhez (MATEHETSZ) közel álló szakember munkáját ismerték el.

Tehetséges, a pályájukon már elindult fiataloknak indít mentorprogramot ősszel az MKB Bank. Nem pénzt, nem protekciót, hanem figyelmet, időt ígérnek a mentorok.

November 6-án és 7-én rendezték meg a Hazai és Határon Túli Tehetségsegítő Tanácsok Fórumát Budapesten.