Novák Blanka a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny első helyezettje egy tudományokat népszerűsítő svéd film főszereplője lett.
Sokszínű tehetséggondozó tevékenységünk során fontosnak tartjuk a visszajelzés lehetőségét is megadni mindazoknak, akikkel az adott periódusban, illetve időről időre együtt dolgozunk. Az év vége közeledtével jólesik visszatekinteni ezekre a személyes sorokra.
Idén 18. alkalommal adták át a Rátz Tanár Úr Életműdíjat azon kiváló pedagógusoknak, akik Magyarország szerte különösen sokat tettek az oktatás ügyéért és kiemelkedően nagy hatással voltak diákjaik fejlődésére, későbbi szakmai karrierjére.
A jubileumi évre való tekintettel online elérhető és visszakereshető a hajdúszoboszlói konferencia-sorozat valamennyi előadása, összefoglaló anyaga, publikációja.
2018. november 19-én rendezték meg az uniós forrás segítségével megvalósított EFOP projekteket, valamint azok szakmai tapasztalatait ismertető konferenciát.
A 2018. október 18-19-én, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezett „Tehetséghíd a jövőbe” című V. Országos TDK-fórum fő témája ezúttal a tehetséges középiskolások magyarországi felsőoktatásba és a TDK-ba való bekerülésének elősegítése volt.
Tehetségpontunk, a Vadárvácska Óvoda is képviselte hazánkat az ECHA nyári konferenciáján. Az intézmény eddigi fontosabb szakmai mérföldköveiről, valamit a dublini tapasztalatokról az intézményvezető, Bene Józsefné által írt sorokban olvashatunk.