Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Aktuális

A Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács idén második alkalommal rendezte meg a sajátos nevelési igényű gyermekeknek a szépíróversenyt, melyen 263 településről, 4 kategóriában összesen 5757 gyermek mérette meg magát, a döntőbe pedig összesen 240 gyermek jutott tovább.

Huszonhat kiemelkedő elismertségű kutató – köztük Csermely Péter professzor, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács és az Európai Tehetségsegítő Tanács elnöke – az Akadémia levelező tagja lett a közgyűlés első napján megtartott szavazás eredményeként.

Tehetséges vagy, de a tehetséged eddig inkább befektetéssel, mint jövedelemmel járt? Érdekel az üzlet, de nem értesz hozzá? Szeretnél vállalkozni, de nem tudod, honnan indulj el? Van egy jó ötleted, de nem tudod, hogyan tovább?

Április 24-én és 25-én, két kategóriában (8-9. évfolyam és 9-10. évfolyam) rendezte meg a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyt az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Pedagógiai Könyvtár és Múzeum (PKM). A döntőbe összesen 19 településről 32 tanuló jutott be az iskolai, majd ezt követően a megyei, illetve fővárosi versenyekről.

2013 tavaszán meghirdetett kiírásra 37 pályázat érkezett, melyek megfeleltek a pályázati kiírás feltételeinek.

Az első kísérlet márciusban történt, ekkor azonban még nem sikerült megdönteni azt az 1 Wattos Guiness rekordot, amelyet egy burgonyából összeállított akkumulátor tartott. De vajon milyen gyümölcsből nyerte az erejét az 1,1 Watt teljesítményre képes, győztes erőmű? Kicsi, sárga és savanyú: igen, ez a citrom!

2013. március 18-tól 20-ig Kempelen napi rendezvénysorozatot, március 20-án pedig „Közösen a gyermekek képességfejlesztéséért” címmel konferenciát tartottak Pázmándon a Kempelen Farkas Tagiskolában.

A sikeres pályázók hat filmet és hat portréinterjút készíthetnek, melyekben több tucat fiatal életútját mutatják be.

A Tehetséghidak Program huszonöt pályaműnek nyújt támogatást versenyfelkészítő szakkörök indítására.

Nagy sikert aratott a Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola "A Zene Benned Van! " elnevezésű oktatási programjával az olaszországi XI. Nemzetközi Iskola Fesztiválon (Festa della Scuola).

A műhelymunkák keretében a hátrányos helyzetű, köztük roma, illetve a sajátos nevelési igényű gyermekek tehetségének felismerése és fejlesztése terén mintaértékű jó gyakorlatok megismerésére ad lehetőséget a Tehetséghidak Program.

A díjat minden évben a Költészet Napja körül adják át egy ünnepélyes díjátadó műsor keretében a Katona József Színházban. Az idei Aegon Művészeti Díjat Barnás Ferenc nyerte el Másik halál című művével.