Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Interjúk

Szűcs Imre Bonis Bona díjas kiváló tehetséggondozóval, a Fazekas Gimnázium és a Telki Általános Iskola iskolapszichológusával beszélgettünk tehetségazonosításról és tanácsadásról, pályaorientációról és a szülők szerepéről. INTERJÚ.

Józsa Istvánnal beszélgettünk, aki a tehetseg.hu honlapon többek közt azt olvasta, hogy mindenki tehetséges valamiben, illetve azt, hogy aki képes bármilyen módon segíteni mások tehetségének felismerését és támogatását, az lehet tehetségfejlesztő pedagógus. Ezek után beadta a pályázatokat, és támogatást nyert.

Csemer Patrícia a Tehetséghidak Program 4-es és 8-as alprojektjének vezetője és szakmai felelőse. A program zárása kapcsán a tanodák helyzetéről, kihívásairól, jó gyakorlatokról és jövőbeli tervekről beszélgettünk. INTERJÚ.

Lukácsi Hubával, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium nyugdíjas tanárával, az iskolában működő Latinovits Diákszínpad vezetőjével beszélgettünk.

Alexander Brody tehetségnagykövettel Csermely Péter beszélgetett a budapesti nemzetközi tehetségkonferencián.

Alakszai Zoltán fiatal jogász, a 2014-es év egyik Sólyom-ösztöndíjasa. Zoltán Miskolcon született, ott járt jezsuita gimnáziumba, majd Budapesten, az ELTE jogi karán folytatta tanulmányait, emellett a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium tagja volt több éven át. Egyetemi tanulmányai után jogászként dolgozott egészen az utóbbi időkig, míg megkapta a Sólyom László által adományozott ösztöndíjat. Zoltánnal jezsuita értékrendről, kutatási tervéről és céljairól beszélgettünk.

Tíz-tizenkét kamasz csüng a Fővárosi Állat- és Növénykert kötélmászókáján, szemeznek az emberszabásúakkal – akik hasonló liánokon kapaszkodnak, csak éppen a rácson túl –, és a diákok közül ki lázas igyekezettel, ki kicsit unottabb álarccal, de mindenki folyamatosan figyeli az orangutánokat és a gorillákat.

Interjú Alexander Brody Tehetségnagykövettel.

Interjú Fuszek Csillával, a Budapesti Európai Tehetségközpont igazgatójával a május 8-10 között Budapesten rendezendő nemzetközi tehetség-konferenciáról.

Interjú Csermely Péter professzorral a május 8-10 között Budapesten rendezendő európai tehetség-konferenciáról.

2014. április 12-én, immár harmadik alkalommal több mint 300 fiatal vett részt a III. Országos Szépíró Verseny döntőjén Budapesten. A többfordulós versenyre 280 településről és 582 intézményből több mint 7000 sajátos nevelési igényű, illetve tanulási, beilleszkedési, vagy magatartási nehézségekkel küzdő gyermek jelentkezett, hogy összemérje tudását kortársaival.

Magyar Katalinnal beszélgettünk, aki 2013-ban a tatai Országos Gasztronómiai Fesztivál Farsang Kupáján a cukrász kategória aranyérmese lett.